1944. áprilisában - a pontos napra nem emlékszem mivel akkor már munkaszolgálatos voltam - szüleimet az I. kerületi Mészáros utca 2. szám alatti lakásunkból, a "csillagos ház"-nak kijelölt Ág utca 4-be költöztették. Miután a család a városban különböző helyein lakó tagjaira is hasonló sors várt, elhatározták, hogy önként az Ág-utcába települnek. Végül összesen 14 személy zsúfolódott egyazon lakásba. Mindenki csak egy bőröndnyi holmit vihetett magával. Fontos megemlíteni, hogy az átköltöztetés és minden egyéb korlátozó intézkedés elrendelését, szervezését kizárólag magyar hatósági közegek bonyolították, mégpedig nagy ügybuzgalommal, az együttérzés legcsekélyebb jele nélkül. Német katonai szervek a zsidó lakosság elleni közvetlen cselekményekben nem vettek részt, erre nem is volt szükség, hiszen a - lényegében szuverén magyar hatóság emberei - a feladatot, a németek által is csodált gyorsasággal bonyolították.
Egy érdekes és az akkori helyzetre jellemző történet: édesapám az időtájt 24 éve volt a kerület igen népszerű körzeti orvosa, igazi, klasszikus értelemben vett háziorvos, akinek gondja volt a család minden tagjára, a csecsemőtől a dédszülőkig. Zsidó orvos akkor már nem kezelhetett keresztény beteget. Előfordult, hogy a sötétség leple alatt osont be egy-egy bajbajutott páciense, hogy orvosi segítséget kérjen a szeretett doktor bácsitól, dacolva a drákói szankciókkal, melyek nemcsak az orvost, de páciensét is fenyegették. Szörnyű konfliktus helyzet: hiszen a beteg meghallgatáson, fizikális vizsgálaton, pár jó szón kívül semmit sem kaphatott a gyógyszerrendeléstől is eltiltott orvostól, aki egy "kiirtandó, kártékony zsidó".
Reflexiók
1944. áprilisában - a pontos napra nem emlékszem mivel akkor már munkaszolgálatos voltam - szüleimet az I. kerületi Mészáros utca 2. szám alatti lakásunkból, a "csillagos ház"-nak kijelölt Ág utca 4-be költöztették. Miután a család a városban különböző helyein lakó tagjaira is hasonló sors várt, elhatározták, hogy önként az Ág-utcába települnek. Végül összesen 14 személy zsúfolódott egyazon lakásba. Mindenki csak egy bőröndnyi holmit vihetett magával. Fontos megemlíteni, hogy az átköltöztetés és minden egyéb korlátozó intézkedés elrendelését, szervezését kizárólag magyar hatósági közegek bonyolították, mégpedig nagy ügybuzgalommal, az együttérzés legcsekélyebb jele nélkül. Német katonai szervek a zsidó lakosság elleni közvetlen cselekményekben nem vettek részt, erre nem is volt szükség, hiszen a - lényegében szuverén magyar hatóság emberei - a feladatot, a németek által is csodált gyorsasággal bonyolították.
Egy érdekes és az akkori helyzetre jellemző történet: édesapám az időtájt 24 éve volt a kerület igen népszerű körzeti orvosa, igazi, klasszikus értelemben vett háziorvos, akinek gondja volt a család minden tagjára, a csecsemőtől a dédszülőkig. Zsidó orvos akkor már nem kezelhetett keresztény beteget. Előfordult, hogy a sötétség leple alatt osont be egy-egy bajbajutott páciense, hogy orvosi segítséget kérjen a szeretett doktor bácsitól, dacolva a drákói szankciókkal, melyek nemcsak az orvost, de páciensét is fenyegették. Szörnyű konfliktus helyzet: hiszen a beteg meghallgatáson, fizikális vizsgálaton, pár jó szón kívül semmit sem kaphatott a gyógyszerrendeléstől is eltiltott orvostól, aki egy "kiirtandó, kártékony zsidó".