A Király utca 17-ben laktunk, a Holló-utca sarkán. A második emelet utolsó lakása volt a miénk, a gang végén. A névtáblán ”özv. Hubert Izsákné” állt, ez a nagymamám. A nagypapa ács volt, mint a názáreti és régen meghalt, valószínűleg még Nyíregyházán, mert onnan jött a család.
Tovább...
4 fiú volt és az anyám. Mind iparos- vagy kereskedősegéd. Anyám férfiszabó-segéd volt. A legidősebb fiú még a 30-as években elment Palesztinába a cionistákkal, a legkisebb fiút korán elvitték valami szolgálatra és soha nem jött vissza, a másik két fiút is elvitték munkaszolgálatra, de ők visszajöttek. Anyám meg én hamis papírokkal Kunszentmiklóson bujkáltunk, úgy úsztuk meg. A nagymama a gettóba került és túlélte.
A háznak nagy, kocsibejárós kapuja volt, rajta kiskapuval. A kapu utcai oldalán két ütköző-kő volt, ma is ott van. Belül a szokásos bérház-udvar, macskakővel, poroló-állvánnyal. A kapuval szemben a házmesterlakás. A házmester nyilas volt ugyan, de valószínűleg csak sodrásból, mivel a többnyire (vagy teljes egészében) zsidó lakókkal ugyanúgy bánt, mint azelőtt – keményen, mert rendnek kell lenni, de tisztességesen. Engem is kiengedett a kijárási idő után, amikor anyám értem jött, hogy kimentsen.
Anyám megkapta a behívólevelét a Tattersaalba, akkor szereztek neki és nekem hamis papírokat az elvtársai. Keresztény, erdélyi menekültekként utaztunk Kunszentmiklósra, ahol már meg volt szervezve a fogadásunk (Dr Jóboru Magda volt a szervező). Ott kezdtem az elemi iskola első osztályát, még illegalitásban. 1944 ősze volt.
A Király utcában, kétszobás lakásunk egyik szobájába akkor már régen beköltöztették a valóban Erdélyből érkezett 5 tagú Berger családot. A gangon a közvetlen szomszédunk Virág úr volt a Jancsi fiával, feleségről nem tudok. Virág Jancsit a felszabadulás után anyám lehozta Kunszentmiklósra egy kis feltáplálásra. Falun mindig van legalább paprikás krumpli, ha más nem is...
A gang többi lakóját nem ismertem (talán ezek voltak a nem-zsidók), a lépcsőház utáni nagyobb lakásban volt a Klopfer művirágkészítő lakása és műhelye. Ez azért emlékezetes, mert a sárga csillagot Klopferék készítették az egész háznak, gyönyörű, aranysárga bársonyból, amiből a liliomok porzója készült. A miénk volt a legszebb csillag az utcában!
Klopferék alatt, az első emeleti erkélyes nagy lakásban lakott a titokzatos, sosem látott háziúr. Lábujjhegyen mentünk el az ajtaja előtt. Hátul is volt egy ”cselédlépcső”, tulajdonképpen azon kellett volna járnunk, de hát bérlők voltunk, jogunk volt a főlépcsőhöz.
Az udvarban jobbra, volt a pincelejárat. Amikor a porolón lógó síndarabot megkongatták, rohantunk le az óvóhelyre. Sötét, dohos szagú kis helyiség volt, minden családnak megvolt a maga sarka, ott ültünk szedett-vedett alkalmatosságokon, többnyire bőröndön, mert abban vittük magunkkal a legszükségesebbet. A házmester volt a légó-parancsnok. Egyszer elvezetett bennünket egy kis benyílóba és elmagyarázta, hogy ha a ház ránk omlik, itt át kell törni a falat és a szomszéd ház pincéjébe jutunk.
A lakásban gyalult hajó-padló volt, az ablakokon ”spaletta” és semmiféle fűtés. Csak a konyhai sparhelt adott meleget. A sparhelt fa- és széntüzelésű volt, ahogyan a fürdőszobai rézhenger-kazán is.
Az utcán, a kapu mellett, Klopferéknak volt egy kis faliszekrény kirakatuk. A kaputól a Holló utca felé egyetlen nagy textil üzlet volt csak. A mi 3 ablakunk a Holló-utcai oldalon volt, a második emelet utolsó 3 ablaka.
Reflexiók
A Király utca 17-ben laktunk, a Holló-utca sarkán. A második emelet utolsó lakása volt a miénk, a gang végén. A névtáblán ”özv. Hubert Izsákné” állt, ez a nagymamám. A nagypapa ács volt, mint a názáreti és régen meghalt, valószínűleg még Nyíregyházán, mert onnan jött a család.
4 fiú volt és az anyám. Mind iparos- vagy kereskedősegéd. Anyám férfiszabó-segéd volt. A legidősebb fiú még a 30-as években elment Palesztinába a cionistákkal, a legkisebb fiút korán elvitték valami szolgálatra és soha nem jött vissza, a másik két fiút is elvitték munkaszolgálatra, de ők visszajöttek. Anyám meg én hamis papírokkal Kunszentmiklóson bujkáltunk, úgy úsztuk meg. A nagymama a gettóba került és túlélte.
A háznak nagy, kocsibejárós kapuja volt, rajta kiskapuval. A kapu utcai oldalán két ütköző-kő volt, ma is ott van. Belül a szokásos bérház-udvar, macskakővel, poroló-állvánnyal. A kapuval szemben a házmesterlakás. A házmester nyilas volt ugyan, de valószínűleg csak sodrásból, mivel a többnyire (vagy teljes egészében) zsidó lakókkal ugyanúgy bánt, mint azelőtt – keményen, mert rendnek kell lenni, de tisztességesen. Engem is kiengedett a kijárási idő után, amikor anyám értem jött, hogy kimentsen.
Anyám megkapta a behívólevelét a Tattersaalba, akkor szereztek neki és nekem hamis papírokat az elvtársai. Keresztény, erdélyi menekültekként utaztunk Kunszentmiklósra, ahol már meg volt szervezve a fogadásunk (Dr Jóboru Magda volt a szervező). Ott kezdtem az elemi iskola első osztályát, még illegalitásban. 1944 ősze volt.
A Király utcában, kétszobás lakásunk egyik szobájába akkor már régen beköltöztették a valóban Erdélyből érkezett 5 tagú Berger családot. A gangon a közvetlen szomszédunk Virág úr volt a Jancsi fiával, feleségről nem tudok. Virág Jancsit a felszabadulás után anyám lehozta Kunszentmiklósra egy kis feltáplálásra. Falun mindig van legalább paprikás krumpli, ha más nem is...
A gang többi lakóját nem ismertem (talán ezek voltak a nem-zsidók), a lépcsőház utáni nagyobb lakásban volt a Klopfer művirágkészítő lakása és műhelye. Ez azért emlékezetes, mert a sárga csillagot Klopferék készítették az egész háznak, gyönyörű, aranysárga bársonyból, amiből a liliomok porzója készült. A miénk volt a legszebb csillag az utcában!
Klopferék alatt, az első emeleti erkélyes nagy lakásban lakott a titokzatos, sosem látott háziúr. Lábujjhegyen mentünk el az ajtaja előtt. Hátul is volt egy ”cselédlépcső”, tulajdonképpen azon kellett volna járnunk, de hát bérlők voltunk, jogunk volt a főlépcsőhöz.
Az udvarban jobbra, volt a pincelejárat. Amikor a porolón lógó síndarabot megkongatták, rohantunk le az óvóhelyre. Sötét, dohos szagú kis helyiség volt, minden családnak megvolt a maga sarka, ott ültünk szedett-vedett alkalmatosságokon, többnyire bőröndön, mert abban vittük magunkkal a legszükségesebbet. A házmester volt a légó-parancsnok. Egyszer elvezetett bennünket egy kis benyílóba és elmagyarázta, hogy ha a ház ránk omlik, itt át kell törni a falat és a szomszéd ház pincéjébe jutunk.
A lakásban gyalult hajó-padló volt, az ablakokon ”spaletta” és semmiféle fűtés. Csak a konyhai sparhelt adott meleget. A sparhelt fa- és széntüzelésű volt, ahogyan a fürdőszobai rézhenger-kazán is.
Az utcán, a kapu mellett, Klopferéknak volt egy kis faliszekrény kirakatuk. A kaputól a Holló utca felé egyetlen nagy textil üzlet volt csak. A mi 3 ablakunk a Holló-utcai oldalon volt, a második emelet utolsó 3 ablaka.