1944 nyara, 4 éves lettem. Apám munkaszolgálatos volt, anyámmal apai nagyapámékhoz és nagybátyámékhoz, a Szent István park 3 sz. alatti csillagos házba költöztünk. Szerencsénk volt a családi elhelyezéssel, hiszen a két szoba összkomfortos lakásban csak nyolcan: nagyapám, (Szántó Sámuel) egyik fia (Ferenc) és annak felesége, s a feleség két nővére és egy bátyja lakott.(A kisebbik Szántó fiú, Lajos szintén munkaszolgálaton volt, ahonnan azóta sem felderített módon eltűnt.)
Tovább...
Emlékeim részben saját fel-felvillanó képekből, részben a nagyon ritkán felidézett eseményekből állnak, de egyáltalán nem állnak össze.
Halvány saját képem van nagyapámról, aki elhitte, hogy kóserül étkezünk. Elbeszélésből tudom, hogy kijárási időben sem volt hajlandó levinni levegőzni a parkba. Haláláig sem tudta megbocsátani nekem, hogy elhunyt felesége (atyai nagyanyám) után nem a Malvin nevet kaptam. Ezért anyám orvos barátnője, aki később gyermekeink orvosa lett, saját csecsemője sétáltatásának idejére engem is elvállalt, miközben anyám ezt a rövid időt kihasználva ment vásárolni, ügyeket intézni.
Emlékszem az asztal körüli veszekedésekre. Elbeszélésből tudom, hogy anyám egyszer kölcsönadta a családi írógépet a házban egy szabadságos levél dátumának meghamisításához, amiből komoly konfliktus támadt. Minden csengetésre mindenki páni félelemben élt és – ma már tudom - azt hitte, ezért jönnek anyámért vagy mindnyájunkért. Nem így lett, de nem tartom kizártnak, hogy ezért kellett otthagynunk a csillagos házat: ne veszélyeztessük a törvénytisztelő családot.
Nem emlékszem, hogy kerültünk a Szent István parkba és hogyan és mikor mentünk onnan el. Tudom, hogy engem „árja párja” nagynénémhez vittek az ország keleti végébe. Azonban onnan is hamarosan elhoztak a község elöljárójának felszólítására, mert én voltam a faluban az egyetlen zsidó, s nem vállalták, hogy miattam baj érje a falut. Család nélküli hányattatásom itt kezdődött, de ennek a Szent István parkhoz már nincs köze.
Reflexiók
1944 nyara, 4 éves lettem. Apám munkaszolgálatos volt, anyámmal apai nagyapámékhoz és nagybátyámékhoz, a Szent István park 3 sz. alatti csillagos házba költöztünk. Szerencsénk volt a családi elhelyezéssel, hiszen a két szoba összkomfortos lakásban csak nyolcan: nagyapám, (Szántó Sámuel) egyik fia (Ferenc) és annak felesége, s a feleség két nővére és egy bátyja lakott.(A kisebbik Szántó fiú, Lajos szintén munkaszolgálaton volt, ahonnan azóta sem felderített módon eltűnt.)
Emlékeim részben saját fel-felvillanó képekből, részben a nagyon ritkán felidézett eseményekből állnak, de egyáltalán nem állnak össze.
Halvány saját képem van nagyapámról, aki elhitte, hogy kóserül étkezünk. Elbeszélésből tudom, hogy kijárási időben sem volt hajlandó levinni levegőzni a parkba. Haláláig sem tudta megbocsátani nekem, hogy elhunyt felesége (atyai nagyanyám) után nem a Malvin nevet kaptam. Ezért anyám orvos barátnője, aki később gyermekeink orvosa lett, saját csecsemője sétáltatásának idejére engem is elvállalt, miközben anyám ezt a rövid időt kihasználva ment vásárolni, ügyeket intézni.
Emlékszem az asztal körüli veszekedésekre. Elbeszélésből tudom, hogy anyám egyszer kölcsönadta a családi írógépet a házban egy szabadságos levél dátumának meghamisításához, amiből komoly konfliktus támadt. Minden csengetésre mindenki páni félelemben élt és – ma már tudom - azt hitte, ezért jönnek anyámért vagy mindnyájunkért. Nem így lett, de nem tartom kizártnak, hogy ezért kellett otthagynunk a csillagos házat: ne veszélyeztessük a törvénytisztelő családot.
Nem emlékszem, hogy kerültünk a Szent István parkba és hogyan és mikor mentünk onnan el. Tudom, hogy engem „árja párja” nagynénémhez vittek az ország keleti végébe. Azonban onnan is hamarosan elhoztak a község elöljárójának felszólítására, mert én voltam a faluban az egyetlen zsidó, s nem vállalták, hogy miattam baj érje a falut. Család nélküli hányattatásom itt kezdődött, de ennek a Szent István parkhoz már nincs köze.