Kronológia 1944. április 22-30.
1944. április 22., szombat
Kormányrendelet a zsidók cukorfejadagjának csökkentéséről. (MELMT 25.)
A nyíregyházi status quo hitközség beterjesztette tagjainak névsorát. (MHFE II 971.)
A rozáliai csendőrőrsről érkezett csendőrök a helyi zsinagógába gyűjtötték Sajó zsidó lakosságát. Innen szekereken és gyalog Dragomérfalvára szállították őket. (MHFE I 708.)
A szobránci gettó lakóit, miután maradék értékeiket elvették, teherautókon és szekereken Ungvárra, a Moskovits téglagyárban létrehozott gettóba vitték. (MHFE II 1192., 1233.)
Edmund Veesenmayer táviratban számolt be a Magyarországon zajló zsidóellenes intézkedésekről a német külügyminisztériumnak. (NPHM I 505-506.)
Részlet Shvoy Kálmán naplójából: „Pesten hallottam: kormányban egyenetlenkedés, legtöbb baj Bakyval van. Németek a megszállás költségeit az országra hárítják, mert őket hívták Imrédyék, Imrédy tudta nélkül, emiatt nagyösszeveszés. Németek lesújtó kritikája magyarokról, akik egymásra árulkodnak, feljelentők.
Nagy kémkedést lepleztek le, benne van Ujszászy-Karády, Kádár ezredes és sok tiszt. Szegedről Renkey ezr. is. Karádyt és Kádárt állítólag agyonlőtték. Hogy mi igaz, nem tudja senki.” (SHVOY 283.)
1944. április 23., vasárnap
Megjelent Jurcsek Béla megbízott közellátásügyi miniszter rendelete a zsidók élelmiszer-ellátásának csökkentéséről. (MELMT 43-44.)
Edmund Veesenmayer, korábbi álláspontját megváltoztatva azt javasolta a német külügyminisztériumnak, hogy halasszák el a magyar honvédelmi minisztérium által rendelkezésre bocsátott zsidók áttelepítését, nehogy a tervbe vett nagyarányú zsidóellenes akció veszélybe kerüljön. (MHFE I 63.)
Endre László titkárának, Takáts Albertnek az utasítása alapján dr. Kahan Niszon, dr. Munkácsi Ernő és dr. Pető Ernő felkereste Argalás Lajost, a belügyminisztérium törvény-előkészítő osztályának helyettes vezetőjét. A tisztviselő fogadta őket, megmagyarázta a rendeletet, és javasolta, hogy, mivel ő csak az előkészítésben vett részt, a zsidó vezetők keressék fel Blaskovich Lajost. (NPHM I 459.)
Munkácson, a téglagyári gettó egyik részlegében flekktífuszjárvány tört ki, ezért a gettó parancsnoka karantént rendelt el. (MHFE I 274.)
Reggel nyolc órakor megkezdődött a nyírcsaholyi zsidóság összegyűjtése. Házaiknál megjelent két csendőr – a Mérken állomásozó különítmény tagjai –, két elöljárósági tag és egy borbély, akinek a feladata a férfiak szakállának leborotválása volt. Az elöljárósági tagok leltárt vettek fel a vagyontárgyakról, az értékeket elvitték, a pénzt meghagyták, a leltárt pedig átadták a tulajdonosnak. A nagyobb családok számára fogatokat rendeltek, ahova felrakhatták az akkor még nem korlátozott súlyú csomagjaikat. A zsidók összegyűjtését gyors tempóban végezték, délelőtt 11 órakor a kocsikaravánt lovas csendőrök kíséretében elindították Mátészalkára. (MHFE II 1033.)
Nyíregyházán a helyi zsidó közösségnek is be kellett vonulnia a gettóba. (MHFE II 936.)
Több mint száz lovas fogattal szállították a tokaji zsidóságot a bodrogkeresztúri állomásra, majd a sátoraljaújhelyi gettóba. (Más források szerint Kassára kerültek). (MHFE II 1390.)
1944. április 24., hétfő
A 2. hegyidandár csapatai, amelyek Delatyntól keletre átkeltek a Pruton, 2-3 kilométerre megközelítették Kolomeát, behatoltak repülőterére is. Megkezdték a város átkarolását keletről, nem sok hiányzott, hogy teljesen bekerítsék. (MHMV 261.)
Jaross Andor kiadta a 172.207/1944. VII. b. sz. rendeletet a zsidó szervezetek és intézmények feloszlatásáról. (NPHM I 507.)
Endre László látogatást tett a sátoraljaújhelyi gettóban. A város főjegyzője ezután indítványozta a „zsidók mielőbbi továbbszállítását…, mert a város keresztény lakosságára is veszéllyel járt ez az összezsúfolt állapot. Ugyanezen a napon Adolf Eichmann, Dieter Wisliceny, Hermann Krumey, továbbá az Endre László és a Ferenczy László által vezetett magyar „zsidótlanító különítmény” – Takács Albert, Lulai L. László stb. – megbeszélést tartott Kassán, ahol a gettósítást ellenőrizték. Tárgyaltak az I. zsidótlanítási műveleti zónában végrehajtandó feladatok menetéről, és szóba került, hogy a deportáló vonatok Kassán haladjanak keresztül. Még Rudolf Hösst, az auschwitzi tábor parancsnokát is a városba rendelte Eichmann.
A tisztiorvos jelentése szerint a kassai gettóban, „a kiütéses tífusz gyanúja merült fel”, ami ellen azonban nem tettek semmit. Az ellenőrzés után a kassai rendőrség által kiadott hirdetmény később az egész országban mintául szolgált. Szövege a következő volt:
„Április hó 28-án, 18 óra után Kassa város területén – a téglagyári tábor kivételével – zsidó személy nem tartózkodhat. Kivételt képeznek azok, akiket a lakásuk szerint illetékes rendőr- vagy csendőrjárőr ugyanezen a napon lakásukban további intézkedésig meghagyott, és külön névjegyzékbe foglalt. Minden más zsidó jelentkezni tartozik ugyanezen a napon 17 és 19 óra között a téglagyár átvevőbizottsága előtt. Azokat a zsidókat, akiket ez időpont után a hatóság a város területén talál, azonnal letartóztatja és internálja. Ismételten szigorúan figyelmezteti a rendőrkapitány a város lakosságát, hogy aki zsidó személyt vagy vagyont a fenti időpont után a lakásában vagy bárhol rejteget, azt letartóztatja és internálja.”
Kassa zsidó lakossága mellett a téglagyári gettóba került Abaújszántó és az Abaújszántói járás, Encs, Gönc és a Gönci járás, Nagyida, Szepsi és a Csereháti járás, Torna és a Tornai járás zsidó közössége is. A helyi zsidó tanács elnöke Kolos Ákos ügyvéd, a neológ hitközség elnöke volt, aki részt vett a március 28-i budapesti ülésen, és kezdetben a hatóságokkal való együttműködés pártján állt. A tanács tagjai Berger Dezső, Garai Sándor, Görög Artúr, Spira Ignác, Roth Ignác és Ungár Jenő voltak. A gettóból egy június 22-i petíció szerint körülbelül 12.000, a kassai vonatlista szerint mintegy 15.000 főt vittek el. (MHFE I 95., 97., 98., 104-105., 106., 107., 108.; MHFE II 1385.)
A kisvárdai főjegyzőnek a Magyar Kir. Pénzügy-igazgatóságnak Nyíregyházárról szóló jelentése alapján a községben 3.680 zsidó élt, és 1.750 személyre kértek nyomtatványt a zsidóvagyonok bejelentéséhez, mert ennyi volt a családdal, illetve önálló keresettel rendelkezők száma. (MHFE II 955.)
Sebestyén Pál, a Külügyminisztérium Nemzetközi Jogi és Szerződési Osztályának főnöke feljegyzést készített az idegen állampolgárok és idegen állampolgárságú zsidók személyével kapcsolatos egyes intézkedések tárgyában. Eszerint a külföldi állampolgárság elismerését az indokolta, hogy „elutasító magatartás esetén a várható ellenrendszabályok kiterjednének nemcsak a kint élő magyar állampolgár zsidókra, hanem egyéb magyar állampolgárokra is.” (ÜSZ 18.)
Maximilian von Weichs, a megszállás hadműveleteiért felelős német parancsnok Belgrádba távozott miután feladata Magyarországon befejeződött. (GMTR 102.)
Részlet Ecséri Lilla naplójából: „Most rettentően írnom kell, szeretnék lemenni és Mariska néninek kiönteni a szívemet, de nem lehet, mert a hallban ott ülnek a németek és nekik nem szabad látniok, hogy sírok. Istenem! Azért másnak olyan könnyű. Nyíltan hordja a csillagot, és kész. Nekünk eddig apa kivételezettsége miatt nem kellett, de most addig kell, míg megtudjuk, hogy érvényes-e ez. Ez még nem volna baj. De itt a házban senkinek nem szabad látni, hogy csillagot hordunk a német iroda miatt, bár azok is tudják, hogy zsidó származásúak vagyunk. Anyu azt mondja, azért, mert azt hiszik, kivételezettek vagyunk és ha meglátnak csillaggal, kirakhatnának. Az ügy rettentően zavaros.” (LILLA 13-14.)
1944. április 25., kedd
Beregszászra érkezett Kecskési (Kohlmann, később Tollas) Tibor csendőr főhadnagy, aki a téglagyári gettó őrizetére kirendelt csendőrök parancsnoka lett. (MHFE I 258.)
Az 1. hadseregbe tartozó 24., 25. gyalog és 27. könnyűhadosztály csak ettől a naptól tudott részt venni a Kárpátok előterében folyó harcokban. A szovjet 18. hadsereg ellentámadása azonban szertefoszlatta a Kolomea elfoglalásához fűzött reményeket. Az 1. hegyidandár visszavonulásra kényszerült, míg a mellette harcoló 2. hegyidandár válságos helyzetbe került a szovjetek túlerejű harckocsi támadása következtében. (MHMV 258., 261.)
Hivatalosan is befejezettnek nyilvánították a Margaréta-hadműveletet. (NPHM I 394.)
Edmund Veesenmayer személyesen számolt be Adolf Hitlernek a magyarországi helyzetről. (WÉM 844.)
Raymond Henry Norweb, az Egyesült Államok lisszaboni követe táviratban számolt be a portugál külügyminisztériumban történt brit tiltakozásról Újpétery Elemér ügyvivőnek való elismerése miatt. (FRUS 869)
1944. április 26., szerda
Kiadták az 1610/1944. M. E. számú kormányrendeletet a gettók létrehozásáról, mely április 28-án lépett hatályba. A rendelet kiadása tizenkét nappal a gettósítás megkezdése után történt. A minisztertanács ülésén Jaross Andor gazdasági, szociális és biztonsági indokokkal támasztotta alá az intézkedés jogosságát. A rendelet 8. cikkelye megtiltotta, hogy zsidók 10.000 főnél kisebb lakosságú településen éljenek, míg a 10. cikkely a polgármesterek kezébe adta a lehetőséget, hogy megszabják mely negyedekben, utcákban, épületekben telepedhetnek le zsidók. Az érintettek a rajtuk lévő ruhát, két váltás fehérneműt, 14 napi élelmet és fejenként 50 kg-os poggyászt vihettek magukkal. (MHFE I 55.; MELMT 25.)
A minisztertanács jóváhagyta a honvédelmi minisztérium javaslatát 50.000 munkaszolgálatos kiküldéséről Németországba, amelyet annyiban módosítottak, hogy kikötötték, „családtagjaiknak” is velük kell tartaniuk. (MELMT 25., 38.; MHFE I 63.; VÁDIRAT 136.)
Az észak-erdélyi zsidók gettósításával kapcsolatban előkészítő értekezletet tartottak Szatmárnémetiben. Többek között döntöttek a 6163/1944. sz. belügyminisztériumi rendelet végrehajtásáról Csík vármegyében. A megbeszélésen részt vett Beszterce-Naszód vármegyéből Szmolenszky (Smolenszki) László alispán, Kuales Nórbert ügyvéd, Beszterce polgármestere, Pásztóhi Ernő csendőr alezredes, a vármegye csendőrparancsnoka. Szolnok-Doboka vármegyét Schilling János alispán, Veres (Veress) Jenő dési polgármester, Tamási Lajos szamosújvári polgármester, Sárosi Gyula dési rendőrfőnök, Bereczki Ernő szamosújvári rendőrfőnök, Iványi Andor (András) szamosújvári rendőr-főfelügyelő és Antalffy Pál vármegyei csendőrparancsnok képviselte. Szilágy vármegyéből Gazda András alispán, Sréter János, Zilah polgármestere, Udvari József, Szilágysomlyó polgármestere, Mariska György alezredes, Szilágy megye csendőrparancsnoka, Elek Ferenc, Zilah rendőrfőnöke és Pethes István, Szilágysomlyó rendőrfőnöke vett részt. (Az értekezletről visszatérve Gazda András alispán tájékoztatta báró Jósika János főispánt, aki ezután felmentését kérte, és posztját Szlávy László foglalta el.) Szatmár vármegyéből Boér Endre alispán, Csóka László, Szatmárnémeti polgármestere, Rogozi Papp Zoltán, Szatmárnémeti polgármester-helyettese, Pirkler Ernő, Szatmárnémeti polgármesteri hivatalának főtitkára, közigazgatási és rendészeti vezetője, továbbá a vármegye rendőri és csendőri vezetői vettek részt a megbeszélésen. Itt született döntés arról, hogy Kolozs vármegye zsidóságát Kolozsvárra kell összegyűjteni, az Irisz-telepen lévő téglagyárban létrehozandó gettóban. (NPHM I 423-424.; MHFE I 285., itt április 27. szerepel, 386., 524., 587.; MHFE II. 999., 1055., 1099-1100., 1118.)
Szlávy László, Miskolc polgármestere kötelezővé tette az izraeliták lakóhelyének bejelentését, a családtagok és a helyiségek számának megjelölésével. Néhány nap múlva az izraeliták által bérelt lakásokat írták össze. (MHFE I 355.)
Carl Lutz svájci alkonzul a külügyminisztériumhoz intézett jegyzékben 7.000 palesztinai bevándorlási engedéllyel – certificate of immigration, „certifikát” – rendelkező zsidó személy részére kért kiutazási engedélyt. Érdemi választ azonban csak június végén kapott. (ÜH 2.; ÜSZ 21.)
A német XI. hadtestparancsnokság az 503. nehéz páncélososztály 10 Tigris harckocsijával és egy páncélgránátos ezreddel felújította a Kolomea elfoglalására indított támadást. Azonban a szovjet védelem ekkorra megszilárdult a 6. gárda gépesített hadtest és a 18. hadsereg főerői álltak szemben a magyar és német csapatokkal. Délkeletről a 25. gyalog- és 27. könnyűhadosztály zöme még mindig le volt maradva. A megfelelő páncélelhárítással nem rendelkező 2. hegyidandár védelme egy 50 harckocsival megerősített szovjet harccsoport támadása következtében összeomlott. Az 1. hegyidandár a Prut déli partjára vonult vissza. (MHMV 261-262.)
Részlet Ecséri Lilla naplójából: „Elvitték Rezső bácsit és tegnap Gyula bácsit. Az Adél néni és Bandi tegnap nálunk aludtak, a Bea a Valinál. Adél néni rettentő lelkiállapotban van és lehet, hogy hozzánk jönnek lakni, mert náluk minden a Rezső bácsira emlékeztet.” (LILLA 14.)
1944. április 27., csütörtök
Vajna Gábor 19 óra 50 perckor telefonhívásra megjelent Sztójay Döménél, aki közölte vele, hogy Horthy Miklós május 2-án vagy 3-án fogadja Szálasi Ferencet. Egyúttal kérte a nyilas vezetés diszkrécióját is a találkozóval kapcsolatban. (SZN 185-186.)
A közellátási miniszter 108.510/1944. K. M. számú rendelete kötelezte a zsidókat, hogy személyes adataikat május 1-ig nyújtsák be lakóhelyük polgármesteri hivatalánál, hogy az új élelmiszerjegyek kiadása könnyebbé váljon. Az intézkedés valódi célja azonban az volt, hogy újra ellenőrizzék és kiegészítsék a hónap elején Baky László 6.136/1944. B. M. VII. res. számú titkos rendelete alapján a zsidók összegyűjtésével megbízott német és magyar szervek számára készített listákat. (MHFE I 51.)
Marosvásárhelyen csökkentették a zsidók élelmiszeradagját. (MHFE II 748.)
A Magyar Zsidók Lapja nevét Magyarországi Zsidók Lapja névre változtatták, ugyanis a zsidóellenes intézkedések bevezetése után a zsidókat már nem „magyar zsidóknak”, hanem „Magyarországon élő zsidóknak” tekintették. A lap e napon megjelent számában figyelmeztettek mindenkit a sárga csillag viselésére vonatkozó szabályok szigorú betartására. (NPHM I 480., 505., 517.)
Az alsóapsai zsidókat az iskolába gyűjtötték – gettósításukat Papp Mihály főjegyző végezte –, ahol maradék értékeiket is elrabolták. (MHFE I 642.)
A miskolci Magyar Élet zsidó üzletek százainak bezárásáról számolt be. (MHFE I 355.)
A nagyberegi zsidókat a városháza elé rendelték, majd három német teherautón Beregszászra vitték. A közösség a csendőrök és a jegyző figyelmeztetései révén jobban fel tudott készülni. (MHFE I 276.)
Sebestyén Pál, a Külügyminisztérium Nemzetközi Jogi és Szerződési Osztályának főnöke Napi jelentésében számolt be Franz Abramovic német követségi tanácsossal folytatott megbeszéléséről a külföldi állampolgárságú zsidókkal kapcsolatban foganatosított eljárásokról. (ÜSZ 18.)
A Kárpátok előterében folyó harcok jobbszárnyán a 27. könnyűhadosztály elfoglalta Kuty városát. (MHMV 262.)
1944. április 28., péntek
Hatályba lépett az 1610/1944. M. E. számú kormányrendelet a gettósításról. (MHFE I 55.)
Miután a felsőház elnökétől, Perényi Zsigmondtól értesült a kárpátaljai és északkelet-magyarországi zsidók gettósítása során elkövetett kegyetlenkedésekről Ravasz László püspök felkereste Horthy Miklós kormányzót. Ő azt mondta neki, hogy „Magyarországtól nagyszámú munkaszolgálatost követeltek... Így fog kikerülni pár százezer zsidó az ország határain kívül, de hajuk szála sem fog meggörbülni, mint annak a sok százezer magyar munkásnak sem, akik a háború kezdete óta Németországban dolgoznak.” (NPHM I 388.)
Az észak-erdélyi zsidók gettósításával kapcsolatban szigorúan titkos előkészítő értekezletet tartottak Marosvásárhelyen. A tanácskozáson Háromszék vármegye vezetői közül részt vett Szentiványi (Szent-Iványi) Gábor főispán, Barabás Andor (András) alispán, Virányi András sepsiszentgyörgyi polgármester, Vincze István sepsiszentgyörgyi rendőrfőnök, továbbá a vármegye csendőrparancsnoka. Jelen voltak Csík vármegye vezetői közül vitéz Gaály Ernő főispán, Ábrahám József alispán, Szász Gerő csíkszeredai polgármester, Tóth Mátyás (Máthé) gyergyószentmiklósi polgármester, Farkas Pál csíkszeredai rendőrkapitány és Loór (vagy Lohr) Tivadar alezredes, csíkszeredai rendőrparancsnok. Udvarhely vármegye vezetői közül megjelent Gálffy (Gálfi) Dezső főispán, Bonda (Banda) István alispán, Filó Ferenc székelyudvarhelyi polgármester, Zsigmond János székelyudvarhelyi rendőrkapitány és Kiss László alezredes, székelyudvarhelyi csendőrparancsnok. Szintén jelen volt Joós Andor, Maros-Torda vármegye főispánja – azokban a napokban nevezték ki a lemondott oroszfai Mikó István helyett –, Márton Zsigmond alispán, vitéz Bedő Géza marosvásárhelyi rendőrkapitány, Májay Ferenc, Marosvásárhely polgármestere, Körmendy Géza ezredes, a városi és megyei honvédalakulatok vezetője, Schmidt (Smith) Imre Szászrégen polgármestere, Komáromy László őrnagy, a szászrégeni honvédalakulatok parancsnoka, Dudás János szászrégeni rendőrfőnök, Szentpáli G. Kálmán, a szászrégeni csendőralakulat parancsnoka, Szabó Kálmán, a Régeni felső járás főjegyzője. Az értekezleten Meggyesi Lajos, az Államvédelmi Központ főügyésze a zsidó értékek elkobzására vonatkozó jogszabályok és utasítások pontos végrehajtását követelte, ismertette az ezzel kapcsolatos gyakorlati teendőket, s az átvett értéktárgyakat rejtegető keresztények számára az azonnali internálás kilátásba helyezését szorgalmazta. A fontosabb begyűjtési pontokról Ferenczy László csendőr alezredes tájékoztatta a résztvevőket, továbbá arról, hogy főhadiszállását a kolozsvári rendőrkapitányságon fogja berendezni. Pontosították a gettózási bizottságok összetételét, a művelet kezdetének időpontját minden településen május 3-a hajnalára rögzítették. Döntés született, hogy Háromszék vármegye zsidóságát, továbbá Csík vármegye déli részének és Csíkszeredának a zsidóságát Sepsiszentgyörgyön gyűjtsék össze. Az értekezlet után Endre László székelyföldi körútja keretében meglátogatta a várost, csakúgy, mint Csíkszeredát és Gyergyószentmiklóst. Szintén döntés született, hogy Csík vármegye északi részének zsidó lakosságát Gyergyószentmiklóson gyűjtsék össze. Udvarhely vármegyében Székelyudvarhelyre, Székelykeresztúrra és Parajdra tervezték összegyűjteni, majd onnan Marosvásárhelyre vinni őket. Utóbbi városba szállították a helyi lakosság mellett Maros-Torda vármegye nyugati részének zsidó közösségét is. A tervek szerint előbb az adott település zsinagógájába, iskolájába vagy rendőrségére gyűjtötték a helyi zsidókat, majd onnan vitték a kijelölt gettóba. (NPHM I 423-424.; MHFE I 387., 524-525., 533.; MHFE II 731., 748., 762., 1148-1149.)
Edmund Veesenmayer jelentése szerint egész Kárpátalja területének zsidóságát gettóba zárták, emellett 25.000 zsidó férfi dolgozott munkaszolgálatosként a területen. (MHFE I 251.)
Az éjszaka folyamán a Gyorskocsi utcai fogházból a Gestapo tizenkilenc francia, négy belga és hét magyar foglyot a Keleti pályaudvarra vitt, majd Bécsbe indított. A határ elérése előtt nyolc francia megszökött, akik közül néhányan vissza tudtak menni Budapestre. (GMTR 100.)
1944. április 29., szombat
Szőllősi Jenő felkereste Edmund Veesenmayert, főként azért, hogy megmagyarázza a Nyilaskeresztes Párt elutasító válaszát a jobboldali pártok összefogását célzó tervezet kapcsán. A német követ és teljhatalmú megbízott kitérő választ adott, mondván, a tervezet kezdetleges állapotban van, majd csak akkor foglalkozik vele „ha már valami pozitívum kirajzolódik”. Ez a válasz elkeseredést szült a nyilas vezetők között. (SZN 182.)
Kistarcsáról 1.800, míg Topolyáról mintegy 2.000 zsidót indítottak Auschwitz-Birkenauba. A Kistarcsáról deportáltak között volt dr. Vázsonyi János, volt parlamenti képviselő, Vázsonyi Vilmos fia, akit márciusban az Eötvös téri hajóállomáson tartóztattak le családjával. (MHFE I 63.; NPHM I 514-515, itt 28. szerepel, 492-493., itt is 28. szerepel; NPHM II 849., itt is 28. szerepel; GMTR 100., itt az szerepel, hogy 29-én a kistarcsai internálótáborból, 30-án a bácstopolyai toloncházból, a nagykanizsai internálótáborból és gettóból ment egy-egy szerelvény)
Az alsóapsai zsidókat szekereken az aknaszlatinai gettóba szállították. (MHFE I 642.)
A dolhai zsidókat Beregszászra vitték, de elővigyázatosságból karanténba helyezték őket. (MHFE I 262.)
Marosvásárhelyen Májay Ferenc polgármester elrendelte, hogy a status quo ante hitközség Iskola utcában lévő zsinagógáját – a nagyzsinagógát – ideiglenes kórházzá alakítsák át. MHFE II 748.)
Szatmárnémeti polgármestere, Csóka László 11.870/1944. számú átiratában utasította a postát, hogy tiltsák le a zsidók telefonbeszélgetéseit, ne vegyenek fel tőlük sem táviratot, sem pénzutalványt. A posta igazgatója, mivel feletteseitől nem kapott erre vonatkozóan rendelkezést, elutasította a követelést. (MHFE II 1045.)
A Kárpátok előterében folyó harcok során a szovjet csapatok visszafoglalták Kuty városát. (MHMV 262.)
Raymond Henry Norweb, az Egyesült Államok lisszaboni követe táviratban továbbította Cordell Hull külügyminiszternek Bakách-Bessenyey György berni magyar követ Wodianer Andornak küldött április 26-ra datált üzenetét. Ebben a berni követ beszámol a Követek Bizottsága nevű szervezet végső tervéről, mely a Sztójay-kormányt elutasító követekből, misszióvezetőkből állna. A náciellenes magyar diplomaták, köztisztviselők, hazafiak gyűjtőhelye lenne, továbbá a szövetségesek felé információs és konzultációs lehetőség a Magyarországot érintő kérdésekben. Megpróbál polgári és katonai ellenállást szervezni a német megszállás ellen, segíti az ország függetlenségének és szuverenitásának visszaállítását alkotmányos demokrácia formájában, de nem foglal állást belpolitikai kérdésekben és nem képvisel egyetlen pártot sem. Az erőfeszítések összehangolása érdekében Barcza György beleegyezett, hogy ő koordinálja a bizottság működését Európában, míg Amerikában Pelényi Jánost kérték meg erre. Az üzenet szerint a berni amerikai és brit követ minderről tájékoztatta kormányát, és azok tudomásul vették. Zárásként még megemlítette, hogy nem szándékoztak hivatalos bejelentést tenni, de hasznos lenne a helyi sajtótermékekben valamilyen publicitást biztosítani a történteknek. Norweb kommentárja szerint az üzenetet elküldték Madridba és Stockholmba is. Wodianer Andor és Ambró Ferenc elfogadta a tervet. Ullein-Reviczky Antal április 24-i üzenete alapján Wodianer azt feltételezte, hogy ő is, illetve az ekkor már Stockholmban tartózkodó egykori helsinki követ is így fog tenni. Mindazonáltal Norweb információt kér, mert a Bernből és Stockholmból jövő üzenetek között ellentmondás volt. A fenti üzenet szerint az amerikai és a brit kormány tudomásul vette a javasolt Követek Bizottságát, miközben Ullein-Reviczky üzenetében az állt, hogy az amerikai és a brit kormány hozzájárult az Eckhardt Tibor vezette ellenállási bizottsághoz. (FRUS 870.)
Ugyanezen a napon Hull táviratot küldött Laurence Adolph Steinhardt isztanbuli amerikai nagykövetnek az Újváry Dezső isztanbuli magyar főkonzul által a stockholmi, lisszaboni és berni magyar követeknek küldött üzenetével kapcsolatban. Ebben Újváry, miután a török kormány nem mutatott hajlandóságot, hogy elismerje, arra kérte az új magyar kormánnyal való együttműködést szintén elutasító magyar követet, hogy járjanak közben az érdekében török kollégáiknál. Úgy látják, Újváry elkötelezett a szövetségesek ügye mellett, és hasznos lehet valamilyen németellenes magyar ellenállás létrehozásában, ám az amerikai külügyminisztérium mégsem érezte úgy, hogy közben kéne járnia érdekében. Mindazonáltal, arra utasítják Steinhardtot, hogy fejezze ki reményüket a török külügyminisztériumnak, hogy Újváry álláspontja az új magyar kormánnyal szemben és együttműködése a Szövetségesekkel nem okoz gondot a török hatóságokkal való kapcsolatában. (FRUS 871.)
1944. április 30., vasárnap
A Budapesti Közlönyben megjelent a zsidó szerzők műveinek megjelentetését megtiltó (kivételek a közérdekű tudományos munkák lehettek), illetve hazai és külföldi zsidó szerzők már megjelent műveinek beszolgáltatását és megsemmisítését előíró10.800/1944 Me. sz. rendelet Sztójay Döme aláírásával. (MELMT 44-45.; VÁDIRAT 276-281.; NPHM I 507., 518.)
Désen értekezletet tartottak Schilling János alispán elnökletével. Szolnok-Doboka vármegye vezetői rendkívüli értekezleten ismertették a vármegyei zsidó közössége elleni intézkedésekkel kapcsolatos útmutatásokat. A résztvevők között volt Krämer Lajos gyógyszerész, dr. Vékás Jenő orvos és dr. Lehner (Lénárd) Zsigmond dési tisztiorvos. Beleegyezésüket adták, hogy a dési gettót a várostól mintegy három kilométernyire, a désaknai szárnyvasút közelében lévő Bungur-erdőben alakítsák ki. Döntés született, hogy a Szamosújvár és a Szamosújvári járás zsidó lakosságát, akiket a járásközpontban felállított gettóba gyűjtöttek, gyakorlati megfontolásokból a kolozsvári gettóba szállítják. (MHFE II 1100., 1105.)
Shvoy Kálmán naplóbejegyzése ezen a napon: „Tukats elrendelte, hogy 8 nap alatt gettót létesítsenek – ez nyalás felfelé, hogy maradjon. Keresztények körében is nagy a megbotránkozás!” (SHVOY 284.)
Radnóti Miklós:
SEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyűléptű szívében megterem
az érett és tűnődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
1944. április 30.
Elhagyja Budapestet a belzi „csodarabbi”
A háborús események következtében az első világháború idején a belzi rabbi, Jiszoszhor Dov Rokeáh (1854—1927) Magyarországon keresett menedéket. Először Újfehértón, majd Munkácson telepedett meg, ahol heves ellentét támadt közötte és a nagyhírű munkácsi gaon rabbi, Hájim Elozor Spira között. A belzi rabbi 1921-ben visszatért galíciai hazájába. Fia és utóda a belzi rabbiszékben, Aharon Rokeáh (1880-1957) a náci üldöztetés idején kalandos és viszontagságos körülmények között 1943. ijjár hónap 14-ik napján szűk kíséretével Magyarországra menekült, először Ungvárra, majd pár nappal később itteni hívei segítségével Budapestre került, ahol 1944. tévét hó 21-ig (január 17.) tartózkodott. Hain Péter, a politikai rendőrség hírhedt főnöke (és a németek ügynöke) már a háború utáni időkre gondolva személyesen figyelmeztette a rebbét, hogy napokon belül el kell hagynia Magyarországot (nyilván tudott a hamarosan bekövetkező német megszállásról!).
A belzi rabbi öccsével, rabbi Mordehai-Mateli Rokeáh volt bilgorai rabbival jött Budapestre, ő volt testvérbátyjának „szóvivője". A fővárosban 1944. január elején futótűzként terjedt el annak a híre, hogy a belzi rebbe a közeli hetekben elhagyja az országot és testvérével együtt az akkori Palesztinába távozik. A tervezett utazás híre nemcsak a hívek táborát kavarta fel, hanem az akkori magyarországi zsidóság ortodox árnyalatát is.
Az utazást megelőző vasárnap este a budapesti ortodox hitközség dísztermében hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy egy „szijum" keretében elbúcsúzzanak a belzi rebbétől. Ez alkalommal a bilgorai rabbi beszélt a belzi caddik megbízásából és annak autorizációjával. A rabbi részint az isteni könyörület nagy szükségéről beszél, másrészről örömének ad hangot afölött, milyen szigorú szellemben éli az itteni zsidóság vallási életét: múltjához méltón a töretlen hagyomány útján. De sok jelét látja a változásnak is: hanyagságot észlel a vallási gyakorlatban, idegen kultúrák és civilizáció befolyását tapasztalja, ezért még szigorúbban kell ragaszkodni a hagyományokhoz. Az általános helyzet komolyságához méltóan részletesen szól a már említett „kiváltás" nagy parancsáról, s testvérének döntése értelmében, mindenki kötelessége vagyonának több mint az ötödét erre a célra felajánlani. A beszéd utolsó részében rátér az út „megmagyarázására", elhárítva a menekülés látszatát is, utazásuk célját többek között mégis a „megmaradótokért való isteni kegyelem fölkeltésében" jelöli meg. Sőt a caddik úgy látja, hogy ennek az országnak a lakói különös kegyelem folytán békességben és nyugalomban fognak maradni, és a zsidóknak csak jóban lesz osztályrészük." Majd megköszöni mindazt a jót és szeretetet, amiben itt tartózkodásuk alatt a zsidók részesítették, egyben kifejezi reményét egy „Erec Jiszráel-i" viszontlátásra. A bilgorai rabbi által tartott búcsúbeszédnek egy másik változata is fennmaradt Adler Mózes rabbi kiadásában. Ez egy modernebb nyelvezeten íródott parafrázisa az előbbinek, rövidebb is, könnyebben érthető. Ebben is megtaláljuk a kitételt: „testvérem, a belzi rabbi erős a reményben, hogy magyarországi testvéreinket nem fogja - Isten őrizzen - semmi baj érni." A történtek után nyomasztó érzéssel regisztráljuk a fentieket, nem elkerülve a kérdést, mi vezethette a belzi rebbét az említett megnyugtató kijelentések megtételére? Nyugtatni akarta a hazai zsidóságot, vagy talán tudattalanul is a figyelmet ráirányítani annak a lehetőségére - amire később sor is került -, hogy veszély esetén meg kell próbálni az életet anyagiakkal „megváltani", megmenteni? (A sors nemcsak adomány, egy kicsit szerencse is.) Vagy mind a kettő együtt van benne; vigasztalni, bátorítani, de a szavakban veszélyeztetettségünk bizonyítékait is ott feledni?
Forrás: Borsányi Schmidt Ferenc: A belzi hászidok és híres rebbéik