Kronológia 1944. február 22-29.

1944. február 22., kedd

Meghal Dési Huber István
Nagyenyed, 1895. február 6. - Budapest, 1944. február 22.

A Bethlen Kollégiumban megkezdett gimnáziumi tanulmányait félbehagyva többféle szakmával próbálkozott, végül nyolcévi hányattatás után 1914-ben önként katonának állt. 1918-ban negyven hónapos frontszolgálat után hazatért Désre, ahol apja mellett kitanulta az aranyművességet. 1921-ben Pestre jött, s a Polgár-féle ezüstárugyárban dolgozva az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamát, majd Podolini-Volkmann Artúr szabadiskoláját látogatta. 1924–27 között barátjával, Sugár Andorral Milánóban élt, itt sajátította el a megélhetést biztosító ékszerkészítés mellett Krón Béla műhelyében a rézkarcolás technikáját. Karcaival szerepelt a firenzei nemzetközi rézkarckiállításon és a torinói Quadriennálén, s hazatérve kiállította lapjait a Mentor könyvkereskedésben is. 1928-ban nyolclapos linómetszet-sorozatát, a IV. rendet a Kovács Szalon mutatta be. 1929–33 között több alkalommal szanatóriumi kezelésre szorult, orvosai eltiltották a fizikai munkától. Dacolva a betegséggel, megkezdte festői világának módszeres kiépítését, és tanulmányok, cikkek sorában fejtette ki esztétikai nézeteit, amelyek középpontjában a világnézet mint formaalakító erő állt. 1930-ban részt vett a Tamás Galéria Új progresszív művészek című csoportkiállításán, valamint a szocialista képzőművészek Vasvári utcai közös műtermének megalapításában, s újfent bemutatkozott a Kovács Szalonban. 1934-ban kommunista felforgatás vádjával feleségével együtt letartóztatták, de bizonyítékok hiányában mindkettőjüket szabadon engedték. 1935–36-ban ismét szanatóriumba került, s súlyos műtéten esett át. 1937-től Rákoscsabán, 1938-ban Bátorligeten dolgozott, s nagy sikerrel szerepelt Barcsay Jenő és Székessy Zoltán társaságában az Ernst Múzeumban. 1941-ben a Népszava karácsonyi számában publikálta Tanulmány a negyedik rend művészetéről című írását, amely komoly vitákat kavart. 1944. január 15-én a budakeszi tüdőszanatóriumba szállították, itt értesült róla, alig néhány nappal a halála előtt, hogy neki ítélték a Szinyei Társaság tájképdíját. 1958-ban posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki. Sokrétű és tudatos művészete két meghatározó élményből táplálkozott. Az egyik a társadalmi élmény, osztályának, a proletariátusnak a sorsa, a másik a festői: a természet összegezése Cézanne, a kubisták és az expresszionisták nyomán. Érett korszakát a harmincas években festett konstruktív szerkesztésű, ám téma dolgában a kor valóságából merítő munkásábrázolásaitól és a munkára utaló tájképeitől lehet származtatni (Ezüstkovácsok, 1931; Déli pihenő, 1933–34; Guberáló, 1934–35; Teréz, 1935; Budakeszi vöröskémény, 1936–38; Farakások, 1938 stb.). Az évtizedfordulón festői dikciója zaklatottá vált, expresszív drámaisággal reagált az egyre erőteljesebb háborús atmoszférára (Viharmadarak; Menekülő tehén, 1938; Hollókői vörös feszület, 1939). Életműve a modern magyar művészet szocialista vonulatának kimagasló teljesítménye. Művészetelméleti és kritikai tanulmányai A művészetről (Budapest, 1959), ill. Művészeti írások (Budapest, 1975) címmel láttak napvilágot, leveleiből Levelek a szülőföldre (Bukarest, 1982) címmel jelent meg válogatás. Emlékkiállítását 1964-ben a Magyar Nemzeti Galéria rendezte meg.

http://artportal.hu/lexikon/klasszikusok/desi-huber-istvan

1944. február 24., csütörtök

A Hadviseltek Bizottsága felhívja a hozzátartozóit mindazon munkaszolgálatosoknak, akik 1943. április 1-től se közvetlenül, se közvetve életjelt magukról nem adtak, közöljék a Hadviseltek Bizottságával pontos címüket, a bevonultak nevét, születési helyét és évét, édesanyja nevét, mely századhoz vonult be, esetleg tábori postaszámát és mely bevonulási központhoz tartozik.

Sokaknak arra az érdeklődésére, hogy mi a teendő, ha tudomást szereztek akár a parancsnoktól, akár a keretlegénységtől, akár pedig a bajtársaktól a hadműveleti területen meghalt és ott el is temetett munkaszolgálatosokról, a válasz az, hogy csak a bevonulási központ előtt felvett jegyzőkönyv alapján lehet a holttányilvánítási eljárást megindítani, éspedig legalább két szemtanúnak kell jegyzőkönyvbe mondania, hogy jelen volt az általa ismert munkaszolgálatos elhalálozásánál, illetve temetésénél.

Idézi: Karsai Elek, „…fegyvertelen álltak az aknamezőkön...” II. 489.o.)

1944. február 26., szombat

Reuter-jelentés az újvidéki elítéltek szökéséről.

„A német Transocean hírszolgálati iroda közlése szerint a jugoszláviai noviszadi tömeggyilkosságok ügyében négy magyar tisztet, akiket a magyar kormány vád alá helyeztetett, bűnösnek találtak. Ezek egyike Feketehalmy nyugalmazott altábornagy volt, a többi Grassy József tábornok, Deák László és Zildi /sic/ [helyesen: Zöldi] Márton rendőrkapitány. Előzetesen megállapították, hogy a befagyott folyó jegébe lékeket vágtak és mintegy 1500-3000 szerbet és zsidót szuronyokkal a jégen lévő lékekhez hajtottak és vizbe fojtottak. A négy vádlott Németországba menekült és a magyar kormány kérte kiadatásukat Hitlertől. (Forrás: MTI)

1944. február 28., hétfő

Hitler kiadja az utasítást a Margarethe I. terv előmunkálatainak felgyorsítására
(Forrás: Karsai Elek: A Budai vártól a gyepűig, 1941-1945. Táncsics Könyvkiadó, 1965)

Számba vették a felhasználható erőket, ejtőernyős vadászzászlóaljat, erős rendőri erőket, motorizált és páncélos alakulatokat. Rögzítették a megszállás politikai és hadigazdasági céljait. Felvetődött a keleti fronton álló magyar haderő lefegyverzése is. Különös figyelmet fordítottak a katonai előkészületek leplezésére.
(Forrás: Magyarország 1944. Német megszállás. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. Szerk. Vargyai Gyula és Almási János)

1944. február 29., kedd

Radnóti Miklós: Nem bírta hát...

Dési Huber István emlékére

Nem bírta hát tovább a roncsolt szív s tüdő
a múltat és e bomlott éveken
virrasztó gondokat, hitet, csalódást,
nem bírta más, csupán az értelem,
s az bírta volna még. De megszökött a test,
szíved megállt, a festék megmeredt,
üres maradt a karton és a vászon,
kezed nem méláz már a lap felett;
árván maradt világod és világunk,
sötéten színes, fölmért s tág világ;
bivaly, ló, munkás, költő sír utánad
s a dési templom és a dési fák.

A sorsod ellenére voltál mester
és példakép. Hívő, igaz, okos;
a munkáló idő emel ma már;
hiába omlik rád sír földje most,
a dolgozók nehézkes népe feldobott, -
csodálatos roncsát a szörnyű tenger,
hű voltál hozzá s hozzád az kegyetlen,
de megtanul majd s többé nem felejt el.

S ha megtanult, úgy látja majd, ahogy te,
a külvárost, a tájat, társait;
mindegy, koporsót, korsót mond a kép,
vagy tűzfalat, mert minden arra int:
“Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szívedben. Éld e rossz világot
s mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen.”

1944. február 29.