Kronológia 1944. január 15-21.
1944. január 15., szombat
A holokauszt egyik katolikus hőse
http://www.bradleyfarless.com/wp-content/uploads/2013/06/au-revoir-les-enfants-87-06-g.jpg
Jacques de Jésus, francia karmelita, a Petit Collège Sainte-Thérèse de l’Enfant-Jésus igazgatója. 1900-ban született Bunelben, és nem sokkal azután halt meg tuberkulózisban Linzben, hogy felszabadították a mauthauseni haláltábort, ahova azért került, mert zsidó fiúknak adott menedéket az iskolájában. A szerzetes történetét Louis Malle 1987-es filmje, az Au revoir les enfants dolgozta fel. Többek között hamis néven vett fel három zsidó fiút - Hans-Helmut Michel, Jacques-France Halpern és Maurice Schlosser – az iskolába, és segített elrejtőzni három másik személynek is, köztük két felnőttnek, akik közül az egyiknek munkát adott az iskolában, a másiknak pedig egy falubelinél szerzett szállást. 1944. január 15-én tartóztatta le a Gestapo. A zsidó fiúkat Auschwitzba küldték, amit nem éltek túl. Az atyát 1985-ben tüntette ki poszthumusz a Jad Vasem.
http://www.gondola.hu/cikkek/74952-A_holokauszt_tiz_katolikus_hose.html
1943. december 14-én a Honvéd Vezérkar Főnökének Bírósága megkezdte a vérengzés főbűnösei perének tárgyalását. Mivel a vádlottakat – élükön Feketehalmy-Czeydner Ferenc csendőr-altábornaggyal – nem tartóztatták le, azok 1944. január 15-én Németországba tudtak szökni, ezért a bíróság nem hozott ítéletet.
http://www.delvidekitragedia.hu/fotok/category/13-qhideg-napokq-1941-1942.html
Újvidék
1942 januárjában egy eredetileg a partizánok ellen indított razzia kiterjesztése során magyar katonai alakulatok az 1941 tavasza óta visszafoglalt Bácskában (Újvidéken és környékén) etnikai alapú tömeggyilkosságot követtek el, amelynek körülbelül 3300-3800 főként szerb és zsidó nemzetiségű polgári személy esett áldozatul.
1942 elején az előző év tavaszán Magyarországhoz csatolt Bácskában felerősödött a jugoszláv (szerb) partizánok tevékenysége. Az ún. Sajkásvidéken a magyar csendőrség katonai alakulatokkal együttműködve felszámolt egy partizáncsoportot. Az elszenvedett néhány fős veszteség megtorlásaként 1942. január 12. és 15. között a Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy, Grassy József vezérkari ezredes, Deák László ezredes és Zöldy Márton csendőrszázados vezette katonai és csendőri alakulatok razziát tartottak a rejtőzködő partizánok felkutatására. A razziát ezután az altábornagy és társai önhatalmú akciójaként kiterjesztették a környező községek szerb és zsidó lakosságára, majd Újvidék (Novi Sad) városára is. A vérengzés során január 20. és 23. között több ezer állítólagos bűnözőt, partizánt, túlnyomórészt ártatlan polgári személyeket, többségükben szerbeket és zsidókat lőttek agyon a nyílt utcán vagy géppuskáztak a jeges Dunába Újvidéken, Zsablyán, Csurogon, Mozsoron és Óbecsén (Bečej), de ugyanúgy megtorolták a magyar kommunisták szervezkedéseit is (például Óbecsén).
A kivégzések közvetlen oka a razzia alatt bevezetett kijárási és helyváltoztatási tilalom volt. Azokat végezték ki, akiket az egyes településeken a helybeliekből összeállított igazoló bizottság nem tudott igazolni, következésképp nem ismerték őket, nem helybeliek voltak. Szombathelyi Ferenc vezérezredes január 22-én táviratilag utasította Feketehalmy-Czeydner altábornagyot, hogy a törvénytelenségeket személyes felelősség mellett szüntesse meg. A következő napon (január 23.) a razziázó járőrök között rumot osztottak, és az ittas katonák követték el az első igazolhatatlan atrocitásokat.
Feketehalmy-Czeydner csak 23-án este rendelte el a razzia befejezését, de 26-ig még folytak tisztogatások. Január 30-án Szombathelyi Ferenc a karhatalmi működést beszüntette.
Az újvidéki razzia során a későbbi hivatalos magyar adatok szerint a honvédek és csendőrök 3309 (más források szerint 3340), zömében szerb polgári lakost gyilkoltak le, köztük 792 nőt, 299 idős embert és 147 gyermeket. A halottak között volt mintegy 740 zsidó származású személy is. Mai szerb történészek adatai alapján a vérengzésnek összesen 3808 áldozata volt, ezek közül 2578 szerb, 1068 zsidó, 64 roma, 31 ruszin, 21 magyar és 15 orosz nemzetiségű személy volt.
Az áldozatok megoszlása települések szerint: Boldogasszonyfa - 74 fő; Csurog - 887 fő; Dunagárdony - 32 fő; Mozsor - 195 fő; Óbecse - 168 fő; Sajkásgyörgye - 210 fő; Sajkásszentiván - 26 fő; Szenttamás - 2 fő; Temerin - 47 fő; Titel - 51 fő; Újvidék - 879 fő; Zsablya - 653 fő; Egyéb települések: 116 fő.
Az újvidéki események már a II. világháború idején botrányt kavartak. A tetteseket még 1943-ban Magyarországon felelősségre vonták, és 15 felelősnek tartott honvéd- és csendőrtiszt ellen bírósági eljárás indult. Az összes hadviselő fél közül egyedül Magyarország, személy szerint Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke rendelt el saját hadseregének egységei ellen lakossággal szemben elkövetett atrocitások miatt vizsgálatot.
Szombathelyi már 1942. február 4-én elrendelte a vizsgálatot, amelyet azonban Feketehalmy-Czeydner vezetett, így nemhogy felelősségre vonás nem történt, de Deák László ezredest még ki is tüntették a Magyar Érdemrend Középkeresztjével, hadiszalagon, kardokkal.
Szombathelyi megismételtette a vizsgálatot, ahol azonban csak 12 csendőrtiszt ügyében jártak el, mivel Feketehalmy-Czeydner altábornagy és Deák László ezredes ügyében maga a Kormányzó szüntette meg az eljárást 1942. augusztus 13-án, azonban mindkettőt ezzel egyidejűleg, azonnali hatállyal nyugdíjazták. Grassy József vezérőrnagy ellen azért nem volt eljárás, mert a keleti fronton tartózkodott.
1943-ban az ügyet újra elővették. Az 1943. decemberi Vkf. bírósági tárgyalás vádlottjai:
Honvédtisztek: Vitéz Feketehalmy-Czeydner Ferenc nyugállományú altábornagy, vitéz Grassy József magyar királyi vezérőrnagy, vitéz Deák László nyugállományú ezredes.
Csendőrtisztek: Horkay József és vitéz Gaál Lajos magyar királyi csendőr ezredesek, vitéz Báthory Géza és Fóthy Ferenc nyugállományú csendőr alezredesek, Stepán László, dr. Kun Imre, dr. Csáky József, Bandur Károly, dr. Kacskovics Balázs, dr. Képíró Sándor, dr. Zöldy Márton magyar királyi csendőr századosok és Gerencsér Mihály magyar királyi csendőr főhadnagy.
A fő felelősöket a tárgyalás során halálra ítélték. A halálos ítéleteket azonban nem tudták végrehajtani, mivel az elítéltek egy része Németországba menekült. Mások, mint a hűtlenségért elítélt Képíró Sándor, rövid börtönbüntetés után újra szolgálati állományba kerültek.
A fő felelősöket a háború után kiadták a Tito-féle Jugoszláviának, ahol népbírósági ítélettel, egyes tudósítások szerint igen kegyetlen módon háborús bűnösökként kivégezték őket. Ezek az ítéletek (főképp Szombathelyi Ferenc volt honvéd vezérkari főnök jugoszláviai kivégzése) ma már vitatottak.
Az újvidéki vérengzés Magyarországon és más országokban is a magyar megszállás alatti területeken a háború során elkövetett háborús bűnök jelképévé vált. A magyar lakosság ellen elkövetett 1944–45-ös jóval nagyobb véres megtorlás ugyanakkor nemzetközileg sokkal kevésbé ismert, bár legfontosabb tényeit a magyar kutatók már feltárták.
A megtorlások magyar áldozatainak számát 30 000 és 45 000 közé teszik.
http://www.multunk.x3.hu/html/jobb_menu/magyaro_masodikvil_linkfile/ujvideki_verengzes.html
MARKÓ György: Csendőr tisztek a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar főnökének bírósága előtt
http://epa.oszk.hu/02100/02176/00010/pdf/RTF_24_073-079.pdf
1944. január 16., vasárnap
Habsburg Ottót fogadja Roosevelt amerikai elnök. Ottó beszámolója szerint Roosevelt azt mondta, hogy nem látná szívesen az ország szovjet megszállását, és alapjában véve helyesnek tartaná, ha Ottó kerülne az állam élére. (Hist.)
BBC: A világháború alatt Washingtonban volt, és alkalma volt Roosevelt elnökkel is találkozni. Tudott hatást gyakorolni Roosevelt elnök politikájára?
Habsburg Ottó: Nem tudom pontosan, hogy mi tulajdonítható az én hatásomnak és mi a másokénak. Tény, hogy voltak kapcsolataim. A legnagyobb segítségem Eckhardt Tibor volt, a kisgazda párt akkori elnöke, akit külföldre küldött a magyar parlament. Kiváló ember volt, nagyon okos, jó magyar hazafi, és nagyon tragikus ember. Meghalt mielőtt a felszabadulás megkezdődött. Akárhányszor átlépem a határt, mindig eszembe jut, hogy milyen szép lenne, ha neki is ugyanazok a lehetőségek megadattak volna, mint nekem.
Mindenesetre Roosevelttel sokat találkoztam, először osztrák, majd magyar ügyek miatt. A magyar ügyek csak akkor kerültek napirendre, amikor megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok Budapest és Washington között. Sajnálatomra az akkori nagykövetek nem csinálták azt, amit a balti államok nagykövetei, hogy bent maradtak volna a nagykövetségen, annak ellenére, hogy okkupálták országukat. Én és Eckhardt Tibor képviseltük Magyarországot, anélkül, hogy megbízott volna valaki.
http://www.bbc.co.uk/hungarian/news/story/2005/05/printable/050524_habsburginthung.shtml
„Roosevelt elnök egyszer megkérdezte, mi a véleményem arról, hogy Ausztriában a háború után helyreálljon a monarchia. Erre én nagyon határozottan ezt válaszoltam: “A személyes jogi állláspontom szerint nem lehet egy nemzet belügyeiről döntést hozni, amíg ez a nemzet külföldi vagy totalitárius megszállás alatt áll. Amint a nemzet visszanyerte szuverenitását, a téma ismét napirendre vehető. De amíg egy ország nem szuverén, nem helyes, ha ezt a témát külföldi hatalmak vitatják meg.”
http://www.regnumportal.hu/node/685
„Hitler 1933-as hatalomra jutása után Ottó sokáig azon fáradozott, hogy megszervezze az ellenállást, majd felajánlotta, hogy Bécsbe utazik és átveszi az utolsó kancellár, Kurt von Schuschnigg hivatalát. Ajánlatát elutasították, így családjával együtt az USA-ba menekült. A második világháború idején Washingtonban tartózkodott Roosevelt elnök környezetében. Ottani tevékenysége máig nem tisztázott.”
http://www.old.szentkoronaradio.com/habsburg-otto
A Magyar Zsidók Lapja: 1944. január 13.
III. Zsidó Irodalmi Matiné
„Chaszid legendák és dalok” címmel, vasárnap, 16-án délelőtt háromnegyed tizenegy órakor a Pesti Izr. Hitközség székházának dísztermében tartják a III. Zsidó Irodalmi Matinét.
Bevezetőt mond: Goda Gábor író, közreműködnek: Gáspár Éva, Karvaly László, Kenedi Katalin, Mandl Péter, Rozgonyi Andor. Beléptidíj nincs!
1944. január 17., hétfő
A Magyar Távirati Iroda jelenti
„A magyar katonai történelemben példa nélkül álló megdöbbentő eset történt. Magas rangú katonák megszöktek a felelősségre vonás elől. Feketehalmy-Czeydner Ferenc ny. áll. altábornagy, Grassy József vezérőrnagy, Deák László ny. áll. ezredes, az 1942 januárjában Újvidéken történt eseményekkel kapcsolatban folyamatba tett katonai bűnvádi eljárás során az ítélethozatal elől megszöktek, jóllehet minden lehetőségük megvolt a védekezésre, s letartóztatásban sem voltak. Vádlott társaikat, akiket vezettek, cserbenhagyták, s ezzel önmaguk felett mondották ki az ítéletet. E cselekedetük folytán mindhárman közönséges szökevényeknek is minősülnek az ezzel járó összes következményekkel és a felelősségre vonást ebben a vonatkozásban sem kerülhetik el. Az illetékes katonai hatóságok a nyomozó levelet mindhármuk ellen kiadták.
Ugyancsak nyomozó levelet adtak ki a szökésben lévő dr. Zöldi Márton csendőr százados ellen is.”
Megszületik Radnóti Miklós verse, a Nem tudhatom.
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
A gumiabroncsok elhasználódása miatt megszüntetik a forgalmat 9 autóbuszvonalon Budapesten. (Hist.)
1944. január 18., kedd
Szabó Lőrincet harmadízben tüntették ki Baumgarten-díjjal, ugyanakkor elnyerte az Irodalompártoló Társaság díját is, az elismerésekkel járó pénz pedig lehetővé tette, hogy berendezze könyvtárszobáját.
http://pim.hu/object.D1446C98-6CAD-474D-8508-A2E555A4144C.ivy
A jutalmazottak: Szabó Lőrinc, 8000 pengő; Berda József és Csapodi Csaba 2000-2000 pengő, Benedek Marcell, Gulyás Pál és Kolozsvári Grandpierre Emil 600-600 pengő. (Hist.)
756 magyar hadifogoly nyílt levelet intéz gróf Stomm Marcell altábornagyhoz és a Szovjetunióban élő fogoly tisztekhez. „Mi ugyanúgy, ahogy Önök, hűséget fogadtunk a kormányzónak, de ugyanakkor s ugyanabban az esküben elsősorban magyar hazánknak fogadtunk örök hűséget. Ma, amikor a kormányzó személye és tevékenysége ellentétbe kerül hazánk és nemzetünk érdekeivel, Isten és ember színe előtt tiszta lelkiismerettel csak a nemzetnek tett fogadalmunkat teljesíthetjük.” (Hist.)
1944. január 19., szerda
Újabb vitézi telkek Szolnok megyében
Jásznagykunszolnok vármegye vitézi széke a Vitézi Rendnek juttatott zsidó ingatlanokból 1943 végéig 2580 katasztrális holdat vett át 32 községben. Az átvett ingatlanokból közel 140 vitézi telket létesítettek, amelyeknek 70 százalékát az új világháború vitézeinek adják. A napokban Kenderesen már átadtak egy tizenhat katasztrális hold területű vitézi telket vitéz Patkó János tartalékos őrmester, kenderesi lakosnak. Az új világháborús vitézek közül 5 jutott elsőnek földhöz a vármegyében, /MTI/
1944. január 20., csütörtök
A svájci, román és magyar állam Olaszországban 1943 végétől tiltakozik zsidó állampolgáraik kifosztása és elhurcolása ellen. A Direzione generale delle affari generali (Általános Ügyek Főhatósága) 1944. január 20-án feljegyzést készített Mussolini számára, és összegezve a három ország tiltakozását, javaslatot tett arra, hogy a zsidókat ne vigyék gyűjtőtáborokba, hanem ingóságaikkal együtt repatriálják őket, ingatlanaikat pedig időlegesen zárolják, de ne kobozzák el véglegesen.
http://holocaust.hu/files/csatolmanyok/06_MicheleSarfart_Azsidok_deportalasa_Olaszorszagban.pdf
MICHELE SARFATTI: A zsidók deportálása Olaszországban, 1943–1945: a magyar zsidók sorsa
769 brit repülőgép támadja Berlint.
Berlin 1941 szeptembere óta a RAF éjszakai támadásainak egyik fő célpontja volt, nappal azonban - leszámítva Mosquito gyorsbombázóik 1943. január 30-i akcióját - sem ők, sem az USAAF gépei nem bombázták. Az amerikai hadsereg légiereje csak 1944 márciusának elejére tekintette magát elég erősnek ahhoz, hogy a végső kihívásnak megfelelve lesújtson Berlinre, a Harmadik Birodalom legjobban védett részére. Erre a támadásra összesen 563 db Boeing B-17 Flying Fortress és 249 db Consolidated B-24 Liberator négymotoros nehézbombázót vontak össze. Az 1. bombázóhadosztály öt ezredének 301 db B-17-je az Erknerben található VKF golyóscsapágyművek megsemmisítését kapta parancsba. Ez az üzem a Németországban működők között a harmadik legnagyobbnak számított. A 2. bombázóhadosztály három ezredének 249 db B-24-e a genshageni Daimler-Benz gyár elpusztítására indult, melyben havonta több mint ezer repülőgép-motort állítottak elő. A 3. bombázóhadosztály hat ezredének 262 db B-17-je számára célpontként a Klein Machnowban üzemelő Bosch gyárat jelölték meg, ami repülőgépek és katonai járművek számára szállított elektromos berendezéseket.
http://www.hadakutjan.hu/tortenetek_kihivas_napja.php
Lőw Immánuel szegedi rabbi 90 éves „A földkerekség legtudósabb rabbija”
A magyar zsidóság „Nagy Öregemberének”, Lőw Immánuelnek 90-eik születésnapját ünnepelte a szegedi zsidóság.
A Délmagyarország aznapi számában egy egész oldal terjedelmű cikk jelent meg Látogatás a 90 éves Lőw Immánuelnél címen. A szegedi művelt keresztény társadalom lapjának munkatársa ugyanis felkereste ez alkalommal otthonában a zsidó papot és emelkedett szellemű, komoly tanulmánynak is beillő tudósításában számolt be arról, hogyan él most a patriarcha korú zsidó főpap, mit jelentett személye a tudománynak, és utoljára, de nem utolsó sorban plasztikusan rajzolta meg Lőw Immánuelnek azt a a dús tevékenységét, amelyet Szeged városának érdekében kifejtett.” (6. oldal)
Az utolsó újságriportot 90. születésnapján írták róla. 1944. január 20-án még hódolattal köszöntötte a szegedi sajtó, a német megszállás után az elhurcolástól sem tudományos, sem kulturális munkássága nem mentette meg, s a felsőházi tagság sem jelentett felmentést. Az 1944. június 28-án a 2400 emberrel Szegedről elindított harmadik deportáló vonat Budapesten át már eleve Strasshofba indult. Ez az úti cél – ellentétben a másik két vonat auschwitzi végállomásával – reményt adott a túlélésre. Budapesten lekapcsolták a vonatról azt a vagont, amelyben 66 személy, közöttük Lőw Immánuel utazott. A főpap a téglagyári kemence padlóján fekve kétoldali tüdőgyulladást kapott, már haldoklott a vagonban, amikor Budapestre érkeztek. Szeged tudós rabbiját a tudományokban utóda és követője, Scheiber Sándor Budapesten megtalálta. Mint írta: “Amikor az Aréna úti zsinagóga gyűjtőtáborához értem, épp mentőautóba emelték a deportáló vagonból kimentett, összetört, vak tudóst. Egy üveg meleg levest nyújtottam be neki.” Lőw Immánuel Budapesten, 1944. július 19-én halt meg. Felesége, született Brenning Bella túlélte a vészkorszakot, 1950. december 27-én hunyt el. A Farkasréti temetőben 1944. július 21-én Scheiber Sándor mondott Lőw Immánuel felett beszédet. Ugyanő emlékezett meg róla exhumálásakor és szegedi újratemetésekor 1947. április 23-án.
http://www.vargapapi.hu/Cikkek/zsido-magyarok/legtudosabb_rabbi.html
A Magyar Zsidók Lapja, 1944. január 20.
A magyar zsidóság sorsdöntő kérdéseiről tárgyalt a VI. izr. községkerület közgyűlése.
Újabb hitvallás magyarságunk és zsidóságunk mellett
Alcímek:
„Jó zsidóknak és jó magyaroknak kell bizonyulnunk.”
„Tárjuk fel szívünket és zsebeinket”
„Boldogabb múlt tudata”
„Ne egymás ellen, hanem egymást segítve”
„A munkaszolgálatosok felruházási akciójáról”
1944. január 21., péntek
Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a m. kir. Honvéd Vezérkar főnöke:
1944. január 21-i tiszti parancsa: „Ami legutóbb történt, azt sohasem hittem volna, hogy megtörténhet, mert számomra elképzelhetetlen volt. Magyar tábornokok [...] megszöktek. Felelniök kellett volna azokért az eseményekért, amelyek 1942. januárjában a Bácskában történtek [...]. Felelniök kellett volna mindazért, amit tettek, vagy amit tenni elmulasztottak. Ami 1942. januárjában a Bácskában, nevezetesen Újvidéken történt, az példátlan a magyar honvédség történetében is és alkalmas arra, hogy a szomszédos szerb nép és közénk évszázadokra a gyűlölség és bosszú magvait hintse el. Az egész eseményt összefoglalóan csak ezekkel a végzetesen tragikus szavakkal tudom kifejezni, hogy nemzeti szerencsétlenség. [...] Egy kor szelleme által elvakítva, politikai éretlenségükben olyan dolgokat követtek el és olyan szerepet vállaltak, amelyet tisztek, katonák sohasem vállalhatnak, és amelynek elvégzésére soha, semmilyen körülmények között nem adhatják oda magukat. […] Egy politizáló tisztikar iránytűt veszít és szerencsétlen embertársaság lesz. [...] A tisztikar eltéved, aljas ösztönök és politikai áramlatok szolgálatába szegődik. Szörnyű kilengések áldozata lehet, mint azt a jelen eset is mutatja. Okoljunk ebből az esetből. A tiszt legyen fegyelmezett, becsületes, lovagias és emberséges ember, mint amilyen a magyar tiszt mindig is volt, és aminek a jó hírnevét mindig köszönheti és köszönni fogja.”
Az Országos Tiszti Kaszinóba összehívott gyűlésen pedig a következőket mondotta a jelen lévő tábornokok és tisztek előtt: „Undort, gyűlöletet, megvetést érzek azok iránt, akik gyalázatba sodorták, bemocskolták, meggyalázták magyar hazánkat, katonai becsületünket. Alig hihető, hogy ezt valaha is elfelejtheti, megbocsájthatja nekünk a józan, becsületes, művelt népek közössége! [...] Eldobom magamtól a kardot, melynek becsületére, tisztaságára felesküdtem, és melyet most bemocskolt, meggyalázott néhány gazember.” Hogy beszéde közben milyen hatást tett hallgatóságára kardjának lecsatolása és asztalra dobása, azt csak az értheti meg, aki ismeri az arany kardbojt szimbólumának jelentését, mely a tiszti becsületet, a katonai erényeket, a katonai esküt magát jelképezi.
http://www.es.hu/print.php?nid=34205
Kaló József: Ismét a népbíróság előtt?