Kronológia 1944. január 29-31.

1944. január 29., szombat

Buchenwaldban Jorge Semprún spanyol író a 62-es blokkba kerül. Deportálásának történetét az 1963-ban megjelent Nagy utazás c. könyvében publikálja.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Jorge_Sempr%C3%BAn

Négy napig utazik Jorge Semprún, a politikai fogoly, a buchenwaldi koncentrációs tábor felé. Ennek a négy napnak a története A nagy utazás. De csak szerkezetileg négy nap a regény időtartama: Semprún mesterien szerkeszti egybe a négy nap történetével az „utazás” előtti és utáni emlékeit, tulajdonképpen mindazt, amit lényegesnek, közölnivalónak érez. Erről az iszonyatos, megrázó témáról soha korábban nem írtak még ilyen modern, ilyen fegyelmezett művet. Alapmű lett A nagy utazás. Legendává, a modern világirodalom egyik legmeghatározóbb, legolvasottabb regényévé vált, melynek fényét csak emeli, hogy szerzője, a „spanyol származású francia író” – évtizedekkel később a demokratikus Spanyolország kulturális minisztere – a náci lágervilág élményéhez utóbb szintén az elsők közt társította és formálta remekművekké a szovjet Gulag-verzióról szóló keserűen kiábrándult tudást.

http://moly.hu/konyvek/jorge-semprun-a-nagy-utazas

A Magyar Országos Tudósító jelenti

KOLBÁSZÁRUT SZOLGÁLTATNÁK KI A VIII. SZÁMÚ KÜLÖN HÚSSZELVÉNYRE.

A főváros közélelmezési ügyosztálya közli, hogy a VIII. számú "külön hússzelvényre" február 5-ig bezárólag bármely húsból készült kolbászárut lehet kiszolgáltatni. A VIII .számú külön hússzelvényre olyan mennyiségű kolbászárut kell kiadni, mint amilyen mennyiség egy darab "B" jelű húsjegy szelvényre jár.

EGY DARAB TOJÁS VÁSÁROLHATÓ

A főváros közélelmezési ügyosztálya értesíti a közönséget, hogy a közellátásügyi miniszter intézkedésére a fővárosban és a környékén február 5-ig az idei közellátási szelvényív 5. számú szelvényére szelvényenkint egy darab tojás vásárolható, illetve szolgáltatandó ki. A kereskedők az általuk beszedett és száz darabonkint névvel ellátott ívekre ragasztott szelvényeket a tojás nagykereskedőknél a lejárattól számított nyolc napon belül további tojás mennyiségre válthatják be. A kereskedők a kiosztásra szolgáló tojáskészlet esetleges kimerülése folytán további tojás mennyiségre már be nem váltható szelvényekét február 15-ig tartoznak alap ellátmányuk elszámolása céljaiból Budapesten az Élelmiszer jegy Központnál / III. Lajos utca 34./, a környéken pedig a helyi kirendeltségeknél beszolgáltatni, /MOT/Vr.Na•

1944. január 30., vasárnap

A cionista értekezlet a palesztinai kérdésről

Amsterdam , január 30. /Német Távirati Iroda./

Chaim Weizman, a Jewish Agency elnöke, a cionista-szövetség londoni értekezletén vasárnap - mint a brit hírszolgálat jelenti - azt mondotta, hogy a brit Fehér Könyv nem fogja túlélni ezt a háborút. A Fehér Könyv a zsidók számára katasztrófát jelent. Sokezer zsidót megfosztott attól a menedékhelytől, amelyre sürgősen szükségük volt. Európa „megmérgezni” engedte magát a zsidóellenes eszméktől. Naivitás lenne azt hinni, hogy a háború után a zsidók nyomban ismét elfoglalhatják régebbi állásaikat. Becslése szerint kétmillió zsidót nem tudnak majd Európában elhelyezni.

Ezért meg kell nyitni Palesztinát.

Az értekezlet ismét megerősítette a cionista-szövetség Végrehajtó Bizottságának azt ez 1938-ban benyújtott határozatát, hogy a cionista-szövetség, áthatva attól a meggyőződéstől, hogy "a brit és a zsidó érdekek Palesztinában párhuzamosan haladnak", örömmel üdvözölne olyan megoldást, amely később "a zsidóállamnak helyet adna a brit Commonwealth keretében." Az értekezlet követelte, hogy Palesztina kapui megnyíljanak, hogy a hazátlanok eljuthassanak "természetes otthonukba". /MTI/

Szerkesztőbizottság vezeti a Szabad Szót

A Szabad Szó élére szerkesztő bizottságot állítanak.

Főszerkesztő: Bajcsy-Zsilinszky Endre,
felelős szerkesztő: Szabó Pál,
a szerkesztő bizottság tagjai: Darvas József, Erdei Ferenc, Illyés Gyula, Nagy István és Veress Péter.

Széchenyi István

Gróf Apponyi György Széchenyi-emlékbeszéde 1944. január 30-án a Nemzeti Casino közgyűlésén „Mert [...] hogy él az ő szelleme, annak legjobb bizonyítéka az, [...] hogy a közélet, a gazdasági élet minden terén ma is állandóan hivatkoznak Széchenyi Istvánra, hivatkoznak rá olyanok is, akik pontosan az ellenkezőjét csinálják annak, mint amit ő hirdetett. [...] Ha azonban nem hatja át a nemzeti életet a magasabb rendű szellem, az önzetlenség, az önfeláldozás, s mindaz , amit ő szellemi téren ránk hagyott, akkor Széchenyi István élő alkotásait sem fogjuk tudni megtartani."

Apponyi György (1898 – 1970). Jogi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte, majd a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián szerzett oklevelet. Az I. világháborúban hadnagy a román és az olasz hadszíntéren, 1920 nyaráig a nemzeti hadsereg összekötő tisztje az angol katonai missziónál. Leszerelése után birtokain gazdálkodott. A vasvári kerületben a Keresztény Gazdasági Párt programjával országgyűlési képviselő (1931–34). Belépett a Nemzeti Szabadelvű Pártba (1935), a budai választókerületben az egyesült ellenzéki pártok listavezetőjeként ismét országgyűlési képviselő (1935–39). Legitimista politikusként támadta Gömbös Gyula politikáját, állandó vezércikkírója volt az Esti Kurírnak, cikkeket írt a Pesti Hírlapba és az Újságba. A Budai Szabadelvű Kör elnöke, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) igazgatósági választmányi tagja, a németbarát politika legitimista ellenzője, s a polgári jogegyenlőség híve volt. A Polgári Szabadság Párt listáján a budapesti I. kerület országgyűlési képviselője (1939–44). A Gestapo letartóztatta (1944. márciusában) és Mauthausenbe hurcolták. Kiszabadulása után nem tért vissza Magyarországra.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Apponyi_Gy%C3%B6rgy_%28politikus%29#.C3.89lete

(A Nemzeti Casinót Széchenyi István gróf alapította 1827-ben. Eredeti neve Pesti Casino volt, 1830-tól Nemzeti Casino. Az 1864–1944 között elhangzott Széchenyi-emlékbeszédet 50 mágnás szónok mellett 29 alkalommal tartotta nem arisztokrata. Az utóbbiak aránya tehát itt is meghaladta az egyharmadot. Az utolsó szónok 1944. január 30-án Apponyi György gróf volt, a liberális ellenzék egyik legnyíltabban németellenes vezető személyisége.)

http://mta.hu/data/cikk/12/99/4/cikk_129904/Freund_Tamas_EMLEKBESZEDE_2010._apr._8..pdf

Felkészülés a tömeggyilkosságra

A németek 1943 második felétől Auschwitz-Birkenauban nagyarányú építkezésekbe fogtak. 1944. január 30-án Karl Bischoff SS őrnagyot kitüntették, mivel az építkezési munkákkal hozzájárult a győzelemhez. A birkenaui fabarakkok, a gázkamrákkal felszerelt négy nagy krematórium és a főtábor fejlesztése az ő irányításával történt.

Karsai László: A Holokauszt utolsó fejezete. Beszélő, 2005.
http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-holokauszt-utolso-fejezete

1944. január 31., hétfő

Auschwitz egyik első magyar áldozata: Weisz Árpád

Néhány nappal ezelőtt játszotta Olaszországban az FC Internazionale és a Bologna FC az olasz kupa negyeddöntőjét. Bár a mérkőzést hosszabbítás után az Inter nyerte, ez a találkozó mégsem csak az eredményről emlékezetes. Azt ugyanis egy magyar származású szakember emlékének, a harmincas évek tragikus sorsú, zseniális sztáredzőjének, Weisz Árpádnak szentelték. Weisz valamikor válogatott magyar labdarúgó volt, később, immár Olaszországban a korszak ünnepelt szakvezetője, aki mindkét fenti csapattal bajnokságot is nyert. Sikerei, hírneve és ismertsége ellenére sorsát nem kerülhette el: zsidó származása miatt családjával együtt 1944-ben az auschwitzi táborban végezte.

„A Weisz Árpádról szóló megemlékezés számunkra nem egy egyszeri esemény. Weisz szerves és elválaszthatatlan része az Inter történetének, akiről a múltban is megemlékeztünk, és ezt a jövőben is rendszeresen meg kívánjuk tenni” – mindezt Massimo Moratti, az Inter elnöke jelentette ki röviddel a mérkőzés kezdete előtt rendezett ünnepségen, amelyen részt vett a két klub elnöke, valamint Milánó és Bologna polgármestere is. Moratti elnök szavai nem voltak véletlenek. Weisz Árpád nevét ugyanis közel negyven évig csak néhány fanatikus futballrajongó ismerte Olaszországban, s nyugodtan hozzátehetjük, hogy Magyarországon még kevesebben. Nevét ugyanis még a klubarchívumokból is törölték. A feledés hosszú évtizedeken át tartó homályát 2007-ben egy bolognai történész, Matteo Marani nagy hatású könyve, a Dallo scudetto ad Auschwitz (A bajnoki címtől Auschwitzig) törte meg. A nagyon alapos, mintegy hároméves kutatómunkát követően megírt könyv hatása rendkívüli volt: egy szempillantás alatt a figyelem középpontjába emelte a harmincas években az Interrel és a Bolognával egyaránt bajnokságot nyerő zsidó származású fiatal edző elfeledett történetét. A könyv megjelenése óta mind a milánói San Siróban, mind a bolognai Dall’Ara stadionban emléktábla őrzi Weisz Árpád nevét. S azóta szinte nem telt el úgy év, hogy az olasz labdarúgás valamilyen módon meg ne emlékezne tragikus sorsú szakvezetőjéről, akinek immár méltó és kitörölhetetlen helye van az olasz foci történetében.

Weisz Árpád 1896. április 16-án Solt városában született. A gyermekkoráról nagyon keveset tudunk, szülei valószínűleg orvosok voltak. Focista pályafutását Budapesten, a Törekvésben kezdte 1922-ben, ahol a tehetséges, Csili becenévre hallgató balhátvédre nagyon hamar felfigyelt az akkori szövetségi kapitány, Kiss Gyula, aki még abban az évben a válogatottba is meghívta. A június 15-i Svájc elleni (1–1) mérkőzést követően Weisz kihagyhatatlan lett a nemzeti tizenegyből. Ennek ellenére máig nem ismert rejtélyes okokból alig egy évvel később már külföldre akart menni, dacára annak, hogy abban az időben ezzel a válogatottságát kockáztatta. Hamarosan a cseh Brno városát választotta, ahol a Makkabi Brno, egy cionista, színtiszta zsidó csapat játékosa lett. A csapat ekkoriban szinte kizárólag magyar származású zsidó fiatalokból állt, akik az európai turnéik alatt olyan ellenfeleket vertek meg, mint a Real Madrid vagy az olasz válogatott. Nem csoda, hiszen a Makkabi nagyon népszerű volt a húszas években a magyar válogatottak körében is.

Weisz Árpád mellett olyan kiváló játékosok fordultak ott meg, mint Opata Zoltán, Eisenhoffer József vagy Hirzer Ferenc.

Csehország után 1924-ben végre teljesült a nagy álom, Weisz Árpád az Alessandria csapatához, Olaszországba szerződhetett. Ugyan itt nem szerepelt sokat, de ezt aligha bánta, hiszen hamarosan meghívást kapott az Inter, vagy ahogy akkoriban nevezték, az Ambrosiana csapatához. Weisz focista pályafutása azonban itt az Ambrosiana-Internél sem tartott sokáig, összesen 11 meccsen szerepelt a csapat színeiben. Ám klubjától nem távolodott el túl messzire, hiszen az 1926-os év nyara már az Inter vezetőedzői székében találta. Klubjában ugyanis felfigyeltek az akkor még játékos Weisz kivételes meglátásaira, kitűnő taktikai érzékére, s hamarosan visszahívták a csapathoz, ezúttal edzőnek. Kis megszakítással öt évig volt Weisz Árpád a csapat mestere, s ez az időszak a klub történetének kiemelkedő korszaka volt. Bár előtte is megnyert már két bajnokságot a klub, de az Inter igazából ebben az időszakban lett igazi nagycsapat. Weisz nevéhez kötődik a legendás Giuseppe „Peppino” Meazza, a zseniális csatár felfedezése, aki az olasz foci első igazi sztárjátékosa volt, s akit a mai napig az egyik legjobb olasz labdarúgónak tartanak. Meazza alig volt 17 éves, amikor Weisz betette a csapatba, s rögtön az első szezonjában 29 mérkőzésen 38 gólt szerzett. Ám Meazza felfedezése csak egy apró megvillanása volt az új vezetőedző kivételes tehetségének: Weisz új és addig ismeretlen edzésmódszereket dolgozott ki, új játékrendszert hozott létre, s a labdarúgás taktikai fejlődését zseniálisan új meglátásokkal gazdagította. Edzői módszereit 1930-ban az Il giuoco del calcio (A futballjáték) című nagysikerű könyvében is közreadta, amely az olasz futball első alapvető módszertani szakkönyve lett. A könyv jelentőségét mutatja, hogy előszavát nem kisebb tekintély, mint a kétszeres világbajnok olasz válogatott edzője, Vittorio Pozzo jegyezte.

A milánói Ambrosiana-Inter játékosaként 1925 körül.

Emellett Weisz a kitartásáról, küzdeni tudásáról is bizonyságot tett, valamint arról, hogy a siker érdekében nem átallott folyamatosan tanulni: amikor a sok részsiker mellett a várva várt bajnoki győzelem csak nem akart összejönni, az egész csapatot felpakolta, és dél-amerikai túrára vitte. Röviddel ezután kis időre ő maga is Argentínába és Uruguayba költözött, ahol intenzíven tanulmányozta a világ akkori élvonalába tartozó dél-amerikai edzésmódszereket. Erőfeszítéseit végül siker koronázta. 1930-ban az olasz bajnokság történetének egyik legemlékezetesebb mérkőzésén a Genoa ellen elért döntetlennel az Ambrosiana-Inter megszerezte története harmadik bajnoki címét. Ezzel a bajnoki címmel Weisz ugyanakkor egy rekordot is felállított, amelyet a Serie A történetében azóta sem tudott senki megdönteni: 34 éves korával Olaszországban ő lett minden idők legfiatalabb bajnokságot nyert futballedzője.

A scudetto elnyerését követően azonban nem sikerült az ismétlés, ezért Weisz rövid időre elhagyta az Intert, és Dél-Olaszországban, Bariban vállalt újabb munkát. Ma már kevesen tudják, hogy akkoriban magyar futballedzőnek scudetto nélkül sem volt nehéz munkát találnia Olaszországban. Weisz olaszországi karrierje abban az időben cseppet sem volt szokatlan, hiszen a harmincas években az első osztályú olasz klubok mintegy felét magyar vezetőedző irányította. Annyira, hogy a harmincas–negyvenes években magyarországi szurkolói körökben makacsul tartotta magát az a vélekedés, hogy „az olaszokat mi tanítottuk meg focizni”. Ez, a két ország mai labdarúgásának ismeretében kissé bizarrnak tűnő kijelentés azonban abban az időben egyáltalán nem volt az. Így utólag természetesen nehéz megmondani, hogy Weisz Árpád mellett az akkori kiváló magyar edzők, mint például Nyers István, Viola József, Tóth-Potya István, Sárosi György vagy Hirzer Ferenc ténylegesen milyen hatással voltak az olasz labdarúgásra, de kétségtelen tény, hogy tevékenységük nyomán a harmincas évek az olasz foci kiemelkedő évtizede lett: 1934-ben és 1938-ban is világbajnokságot nyertek, ez utóbbit éppen Magyarország ellen.

Weisz olaszországi karrierjének következő jelentős állomása Bologna lett, ahová 1935 januárjában szerződött.

A helyszín azért érdekes, mert Bologna az olasz fasizmus fellegvára volt. Bár elődjétől, a szintén magyar Kovács Lajostól tipikus középcsapatot vett át, a néhány zseniális húzással újraszervezett gárdával rögtön a második bolognai évben újra magasba emelhette a trófeát. Ráadásul ezzel a csapattal egy újabb rekordot is beállított: a bajnokságot ugyanis a mai napig szinte elképzelhetetlen módon csupán 14 játékossal nyerte meg. Nem csoda, a Bolognának lényegében nem volt bevethető cseresora. Ráadásul itt az is sikerült, ami Milánóban nem: a következő évben Weisz Árpád csapata ismételni tudott, a Bologna FC újra olasz bajnok lett. A történelem furcsa fintora, hogy a trófeát mindkét alkalommal a klub fanatikus szurkolójától, nem kisebb személyiségtől, mint magától Benito Mussolinitől vehette át. Bár a triplázás 1938-ban már nem jött össze, edzői karrierjének legnagyobb diadalát Weisz mégis ebben az évben aratta. A párizsi világkiállítás tiszteletére megrendezett mini-klubvilágbajnoksággal felérő tornát ugyanis úgy nyerte meg a Bolognával, hogy a korszak első számú sztárcsapatának számító angol Chelsea-t 4–1-re ütötték ki.

Ám hiába a bajnoki trófeák és a nemzetközi sikerek, a zsidó Weisz Árpád és családja körül a fasiszta Olaszország fojtogató légkörében egyre inkább elfogyott a levegő. Nevét már korábban Veiszre kellett „olaszosítania”, az 1938-as faji törvények kihirdetése nyomán pedig egyre szaporodtak a zaklatások. Emiatt néhány hónappal a párizsi diadal után családjával együtt elmenekült Bolognából. Bizonyos források szerint egyszerűen elküldték a csapattól. A Weisz család Olaszországból Franciaországba költözött, de mivel néhány hónapos tartózkodása során a családfő itt nem talált munkát, ezért egy holland kiscsapat, az FC Dordrecht elnökének meghívására Hollandiában telepedett le. A munkájával itt is nagyon elégedettek voltak. Nem csoda, hiszen a másodosztályú csapatot hamar az első osztályba juttatta, sőt egy alkalommal még a nagy Feyenoordot is legyőzték. Ám az európai történelem egyre terebélyesedő brutalitása itt is utolérte: a németek által megszállt Hollandiában 1941 szeptemberében eltiltották az edzősködéstől. Bár a kisváros polgárai és az egyesület vezetői anyagilag támogatták, a Weisz család élete drámai fordulatot vett: nem mehettek étterembe, színházba, nem használhatták a tömegközlekedési eszközöket, gyermekei nem járhattak iskolába. S ami Weisz Árpád számára talán a legnagyobb büntetés volt: nem látogathatta a stadiont sem. A Gestapo 1942 nyarán tartóztatta le a családot. Ezt követően ugyanabba a westerborki táborba szállították őket, ahol Anna Frank is raboskodott. A Weisz család végül 1942. október 2-án érkezett meg Auschwitzba. Feleségét, Ilonát és két kisgyermeküket, Robertót és Clarát szinte azonnal a gázkamrákba vitték. Erőteljes és sportos fizikumának köszönhetően Árpád még tizenhat hónapig élt a koncentrációs táborban. Szinte pontosan 69 évvel ezelőtt, 1944. január 31-én, 47 évesen halt meg.