Kronológia 1944. június 22-30.
1944. június 22., csütörtök
Beszámoltak a Magyar Élet Pártja fővárosi szervezetének pártértekezletéről. A rendezvényen, többek között, megjelent Teleki Mihály, a MÉP országos vezetőbizottságának elnöke, dr. Keledy Tibor főpolgármester, dorogi (Doroghi) Farkas Ákos polgármester, dr. Bódy László, dr. Morvay Endre és vitéz Becske Kálmán alpolgármesterek. A megnyitó és üdvözlő beszédek után Schmitterer Jenő a zsidók összeköltöztetésével kapcsolatban felvetette, hogy sok keresztény család és háztulajdonos került „sérelmes helyzetbe”, míg Dongó Orbán és Hüttl Károly az összeköltöztetés nehézségeiről beszélt. Válaszában dorogi Farkas Ákos rámutatott, hogy rövid idő állt rendelkezésre közel negyedmillió budapesti zsidó összeköltöztetésére. A városházára 3-400 panasz érkezett be, és a belügyminisztérium utasítás adott mielőbbi orvoslásukra. A polgármester türelmet kért, és azt ígérte, a zsidók összeköltöztetésének befejezése után rendezni kívánták problémáikat. Elfogadta azt a javaslatot, hogy a keresztény lakosok költözködéssel kapcsolatos költségeit és egyéb igényeit megtérítsék. A beszámoló kitért arra, hogy Endre László döntése alapján a keddről szerdára valamennyi panaszt kivizsgálták, szerda reggel Szentmiklóssy József tanácsnok már előterjesztést készített Endre László számára, akinek kapcsolatos rendelkezését csütörtök reggelre várták. Az illetékes szervek foglalkoztak olyan kérdésekkel, mint a kijelölt zsidó házakban lakó keresztények, a zsidó lakások albérlői, illetve az ágyrajárók. A pártértekezletről szóló beszámoló után, az MTI jelentése alapján, ismét figyelmeztettek, hogy, amennyiben a lakásforgalmat ideiglenesen fel is szabadítják, elsőként a korábban megnevezettek – sokgyermekes családok, frontszolgálatot teljesítő családok, zsidó házaknak kijelölt épületekben lakók – igényelhetnek lakást. Szintén figyelmeztettek, hogy a lakások kiutalásában a lakásügyosztály az illetékes, illetve újra kérték a lehetséges igénylőket, hogy, amíg nem hirdetik ki a lakáskiutalások megkezdését, addig ne terheljék a hivatalt igénylésekkel. Újfent türelemre szólították fel a zsidó házaknak kijelölt épületek nemzsidó lakóit. (Pesti Hírlap, 1944. június 22.)
Miután Vörös János állítólag üzent Szálasi Ferencnek, hogy szeretne vele találkozni, e napon délben, Vajna Gábor felkereste a vezérkari főnököt a részletek tisztázása céljából. Utóbbi kijelentette, hogy hivatalos helyiségében, szintén valamikor délben fogadná a pártvezért, aki iránt kifejezte szimpátiáját, illetve kijelentette, hogy rendfokozata visszaadásának ügyében intézkedni fog.
A jeruzsálemi főmufti kéréssel fordult a magyar kormányhoz, hogy akadályozzák meg a zsidók kivándorlását Palesztinába.
A Pripjaty mocsarak térségébe irányított 1. lovashadosztály hadosztályparancsnok helyettesének, Makay István vezérőrnagynak a gépkocsija aknára futott. A vezérőrnagy meghalt, míg a többi utas súlyos sérüléseket szenvedett. Utóda, Schell Zoltán ezredes lett. Ugyanezen a napon indult meg a Bagratyion offenzíva. Ennek során a szovjet csapatok célja a német Középső Hadseregcsoport szétzúzása volt, melynek kötelékében az 1. lovashadosztály és a II. tartalékhadtest harcolt, és súlyos vereséget mértek rá. A hadműveletek miatt rövidesen kivonták a Kárpátok előterében harcoló magyar hadsereg térségéből a német 7. és 16. páncéloshadosztályt a lembergi irány védelmére.
Egy Hódmezővásárhelyen e napon keletkezett irat:
„A m. kir. államvasutak hódmezővásárhelyi állomásfőnöksége által benyújtott szállító-lajstromból megállapítom, hogy Hódmezővásárhelyről toloncúton Szegedre elszállított 737 zsidó egyén után (2,10 P/fő) összesen: 1547 pengő 70 fillér szállítási költség merült fel, melynek kiutalását a m. kir. államvasutak megbízottja kéri.
Tekintettel arra, hogy a m. kir. Belügyminiszter Úr szóbeli rendelkezése alapján a zsidók elszállításával kapcsolatban felmerült összegeket a városnak előlegezni kell, ennélfogva a fenti összeget a m. kir. államvasutak részére külön utalványon kiutalom.
Egyidejűleg felhívom a számvevőséget, hogy a zsidók elszállításával kapcsolatban felmerült és még felmerülendő összegeket foglalja külön kimutatásba, hogy ezen összeg megtérítése iránt egyszerre intézkedhessem.
Jegyzet: a kifizetéseket a belügyminisztérium terhére számolták el.”
A Pesti Hírlapban ismételten felhívták a figyelmet a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségnek a „bolsevizmus elleni önvédelmi harc kitörésének évfordulóján” tartott nagytáborozására, melyen Imrédy Béla készült beszédet mondani. Egy másik rövidhír a „júniusi ellenforradalom”-ra emlékező rádióműsorra hívta fel a figyelmet. Szintén egy rövid hír számolt be az ellenséges gépekről ledobott tárgyak okozta halálesetekről, sebesülésekről. Megint felbukkantak olyan dolgok, mint például a „mérgezett széna”, „foszforos széna”, a „robbanó töltőceruza”, melyek máskor is szerepeltek cikkekben, ahol az angolszászok módszereit támadták. (Pesti Hírlap, 1944. június 22.)
A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség nagytáborozásáról két nappal később számolt be a Pesti Hírlap. A tudósítás közel két oldalt foglalt el, meglehetősen magasztos hanggal, és jelentős részét Imrédy Béla beszéde tette ki. A rendezvényen megjelent Sztójay Döme miniszterelnök, számos kormánytag, Tasnádi Nagy András, a képviselőház elnöke, diplomaták, köztük Edmund Veesenmayer is. A szövetség ügyvezetője, dr. Ney Károly nyitotta meg az eseményt, utána Ambrus József, a szövetség országos ideológusa olvasta fel a szervezet kiáltványát. Ezt követte Imrédy Béla beszéde, aki szintén az átalakuló, de továbbra is világforradalmi célokat kitűző bolsevizmus ellen, Európa védelmében indított önvédelmi harcnak mutatta be a Szovjetunió elleni támadást. A bolsevizmussal és a liberalizmussal szemben, lényegében, a nemzetiszocializmust magasztalta, belső egységre szólított fel, és politikai ellenfelei irányába is tett néhány megjegyzést. Részletek a beszédből:
„Így dolgozott, igy morzsolt fel ellenerőket a hadigépezet előtt futó politikai akció a maga ezernyi meséjével, a maga színházszerűen látványos, soha nem szívből, hanem mindig csak számításból fakadó szavaival és tetteivel. De a mi látóvá tett szemeink átlátnak a csalóka fátyolon, kiállásunkban újra, meg újra tanúságot teszünk a mellett, hogy a világot megtévesztő, kegyes szavak, álhumánus cselekedetek mögött ott áll a pánszláv-zsidó-bolsevista világforradalmi törekvés, amellyel szemben nincs más választás, mint győzelem, vagy halál!
A jól jövedelmező szinekurák gyűjtői és a politika és az üzlet fehérszmokingos és feketelelkű mixerjei, az összeférhetetlenségi törvény paragrafusai közt szaltomortálékat vető közéleti akrobaták, a gazdaságilag és erkölcsileg megmagyarázhatatlan profitok élvezői, a gazdasági életet, a spekuláció mocsarába fullasztó börziáner lelkek mind az a hazug világ, amit Juda féktelenül és fékezetlenül garázdálkodó szellemisége és az egyre jobban elharapódzó urhatnámság és előkelősködés betegsége telepített közénk, becsületesen gondolkodó magyarok közé, halálra van ítélve. Ebből a halálból új élet fakad és mert új élet fakad, azért mi, bajtársak, őrködni fogunk, hogy ezt az ítéletet a nemzet ügyeinek felelős sáfárjai, törvényhozók és kormányzati férfiak, bölcsen és a nemzet érdekei által a megkívánt alapossággal és sürgősséggel végrehajthassák és végre is hajtsák.
Shvoy Kálmán naplóbejegyzése ezen a napon: „Megnéztem a gettót. Ott találtam Pleplár Lajost, aki már évek óta nem köszönt nekem, most szomorúan igen, szóltam neki, mi az, hogy most megismer, sírva mondta el, hogy most viszik a menyasszonyát és a Szivessy lányokat, délben anyjának is jelentkezni kell, vigasztaltam. Majthényi főtisztelendő úrral is találkoztam, kinn volt a téglagyárban Endre László engedélyével, de SS-emberek nem engedték be őket (ref. és ev. lelkészt se). Ebből látszik, hogy az egész zsidó deportálás mögött a németek állanak, de féltek a háborús bűnözéstől és ezért magyarokkal hajtották végre, és erre Baky, Endre vállalkoztak... csendőr legénységgel. Szomorú! Ezzel a magyar történelem végére magunk tesszük a pontot, mert ezt a szégyent, hogy így jártunk el mi saját honfitársainkkal szemben, semmi nem fogja lemosni, de nem is fognak bennünket meghagyni. És mindezt tűri a magyar nép, sőt vannak sokan, akik odaállnak gúnyosan nevetve nézni az elhurcolást, s várják, amíg a bútorokból kapnak.
Hoffmann Ferencet és feleségét du. bevitték a gettóba, keresztények zsidó házastársát jelentkezésre szólították fel, ezeket is mind be fogják hívni. Csendőrök brutálisak, többnyire erdélyi székelyek.” (SHVOY 286.)
Hirdetés a Pesti Hírlapból:
„Elcserélném kijelölt házban lévő 1 szobás garszon elsőemeleti lakásomat Hollán-u., Pozsonyi-ut, Szt. István-parkbeli elsőemeleti, bármilyen nagyságú komfortos lakással. Telefon: 137-656. 20 óra után 114-005.” (Pesti Hírlap, 1944. június 22.)
Rövidhírek a Pesti Hírlapból:
„További zsidó egyesületeket oszlattak fel. A belügyminiszter ujabban az alábbi zsidó egyesületeket oszlatta fel: Nagykörösi Izr. Egyesület, Zsidó Gimnázium Barátainak Egyesülete, Miskolci Bikur Cholin Jótékonysági Egyesület, Miskolci Izr. Nőegyesület, Miskolci Chevra Kadisa Izr. Szentegylet, Miskolci és Felsőmagyarországi Zsidó Kórházegyesület, Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetsége miskolci fiókja, Magyar Izr. Nőegyletek Szövetsége.
Két nap alatt jelentsék be igényüket a cipőkereskedők a zsidó raktárkészletekre. A bőranyaggazdálkodás kormánybiztosa fölhívja a budapesti keresztény cipőkereskedőket, 48 óra alatt jelentsék be írásban a Magyar Cipőkereskedők Országos Egyesülete (Budapest, VI., Király-utca 82.) címére, hogy a zsidó cipőkereskedésekben lefoglalt műanyagtalpú lábbeli készletből hány ezer pengő értékű árut akarnak átvenni készpénzfizetés mellett, mert a raktárkészletek szétosztása rövidesen megkezdődik. Aki a bejelentést elmulasztja, az kirekesztődik az áruelosztásból.
Aranykincsek kerültek elő a keszthelyi zsidók lakásából. A keszthelyi csendőrség napokig kutatott a zsidóság elrejtett aranyneműi után és így számos rejtekhelyet felfedeztek. Fogel Hermann volt bőrkereskedő pincéjének falában félméteres üregben drága aranyneműeket, régi osztrák-magyar tíz- és húszkoronás aranyakat, aranyrubeleket, drágaköves fülbevalókat és foglalatlan drágaköveket találtak. Más helyen ezüst evőeszközök, ezüstpénzek, tálcák, gyertyatartók és szelencék voltak elrejtve. Özv. Scheiger Sándorné pincéjében nagymennyiségű ezüstöt leltek. Ugyancsak több keszthelyi zsidó elrejtett aranyékszereit is megtalálták a csendőrök. A kutatás tovább folyik.” (Pesti Hírlap, 1944. június 22.)
1944. június 23., péntek
A Pesti Hírlap közölte az összeköltöztetésre kijelölt házak listájában beállt módosítások előző nap kibocsátott jegyzékét. Mint írták, a 2681 házkijelölésből 700-at módosítottak. A kijelölt házak közül kiemeltek többen voltak, mint az újonnan kijelöltek, azonban ennek az volt az oka, hogy többnyire egy-kétlakásos villák kerültek le, és többemeletes házak kerültek fel. Közölték, hogy az új határidő szombat éjfél, és, röviden, ismét figyelmeztettek, hogy a keresztények kiköltözése a zsidó házakból, illetve a megürült lakások igénylése tárgyában külön intézkedés fog történni. (Pesti Hírlap, 1944. június 23.)
Kemény Gábor találkozott dr. Kurt Hallerral. Többek között érdeklődött a „csodafegyverről”, a V-1-ről is. A német diplomata válasza részben kitérő volt, részben a fegyver mérsékeltebb jelentőségére utalt.
Horthy Miklós kormányzó, a Vitézek Főkapitánya, a Budai Várban vitézzé avatta Sztójay Döme miniszterelnököt. Az első világháborúban Sztójay a balkáni és az olasz hadszíntéren töltött be magas katonai tisztségeket, több magyar kitüntetés mellett a német Vaskereszttel is kitüntették. (Pesti Hírlap, 1944. június 25.)
A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az iparhatóságokhoz, kereskedelmi és iparkamarákhoz intézett körrendeletében több tevékenységre, leszámítva néhány kivételes esetet, megtiltotta új iparigazolványok kiadását. (Pesti Hírlap, 1944. június 23.)
Részlet Shvoy Kálmán emlékiratából: „Megkezdődött június 23-án a zsidók elszállítása a gettóból a téglagyárba. Láttam egy transzportot, szörnyű látvány volt, kegyetlen, szívtelen, otromba, barbár dolog! A gettóban csendőr nyomozók kutatnak és sok mindent összelopkodtak. Akiknek nexusai voltak, bemehettek fosztogatni. Rendőrök voltak az élen. Arcomról szégyenemben leégett a bőr. A zsidókat kifosztva a téglagyárba zsúfolták össze, a csendőrök durvák, gorombák voltak, sok a haláleset, betegek és ápolás nélkül. Tóth Béla érthetetlenül viselkedik. Németek kezében van a legfőbb vezetés. A téglagyárat messziről láttam, szörnyű látvány volt. Szégyelltem, hogy magyar vagyok!
A zsidókat az egész vidékről deportálták, Auschwitzba és Ausztriába. Szegedről 4 szerelvény ment zsúfolva, víz nélkül, betegekkel, haldoklókkal, a csendőrök brutálisan kegyetlenek. A fővárosból is kezdték gyalog hajtani őket, de ez botrányba fulladt, ezért beszüntették, ellenben egyes házakat jelöltek ki zsidóknak, azokat sárga kereszttel jelölték meg, s oda költöztették őket össze. Fischofékat meglátogattam egy ilyen lakásukban, borzasztó volt! – Ez az embertelen eljárás a zsidókkal szemben az egész lakosság előtt, egyes disznók kivételével – visszatetszést és az ellenkező hatást váltotta ki, mint amit céloztak.”
Egy e napon Dombóváron kelt iratból:
„Főispán Úr!
Folyó hó 22-én megtartott siófoki értekezleten nyert szóbeli utasítás alapján Főispán Úr döntését kell kérni a vegyes házasságok ügyében, továbbá a gyermekek vallása ügyében azt illetőleg, vajon a további intézkedés milyen irányban történjék.
A gettó megalakulása idején május hó első napjaiban oly értelmű megállapodás történt, hogy a vegyes házasságok egyelőre ne menjenek gettóba, pótlólag azonban a hivatkozott rendelet szorosabb értelmezése folytán a gettóba lettek elhelyezve oly egyének is, akik vegyes házasok ugyan, azonban nem keresztény-zsidó fajú házastárs.
Véleményem szerint a legtöbb eseten az a helyzet, hogy egyházak lelkészei nem világosították fel a feleket arról, hogy ne csak megkereszteljék a gyerekeket, hanem az állami törvények szerint rendezzék a kérdést. Ma újból átvizsgáltam ezeket az eseteket, kétségbeesett apák és anyák és síró gyerekek voltak jelen.
Felek egyike-másika azt mondotta, hogy Mohácsról és Székesfehérvárról a gyűjtőtáborba szállítás előtt a vegyes házasokat elengedték.”
A dokumentum 10 esetet sorol fel, melyek többségében a család egy vagy több tagja került zsidóként a gettóba, illetve kisebb részükben a gettóba vitt vagy vinni akart személy kérdőjelezte meg a döntés jogosságát. A dokumentum ezután így folytatódik:
„Tisztelettel kérem Főispán Úr rendelkezését, vajon ezeket a gettóból kivehetem-e?
A Baky államtitkár úr az értekezleten közölte, hogy a kivételezett személyek, vegyes házasságok megfigyelése már könnyebb feladata lesz, nem mondotta, de olyan vegyes házasságokat értett valószínűleg, amelyek az 1450/1944. M. E. sz. rendelet 1. paragrafusának 4. bekezdése alá esnek, tehát ahol a gyermek nem zsidó, s ahol a házastárs is keresztény.
Hidassy Imre főszolgabíró
U. i.: Mehet-e nem zsidó házastárs a gyűjtőtáborba zsidófajú családtagjaival, ha nem óhajt elszakadni a családjától?
Aki a zsidóság közül sárga csillag viselésére kötelezett, és mint ilyen gettózva van, egyszersmind gyűjtőtáborba szállítandó.
Dr. Swierkievicz Ernő főispán”
Rövidhírek a Pesti Hírlapból:
„Zsidócsillaggal kell megjelölni a zsidó orvosok névtábláit. A hivatalos lap pénteki száma kormányrendeletet közöl a zsidók orvosi gyakorlásáról és orvoskamarai tagságának szabályozásáról. A zsidó orvosok csak zsidó személyeket gyógykezelhetnek. Ez a rendelkezés nem vonatkozik az első segélynyújtás esetére és a honvédelmi munkakötelesség címen igénybe vett zsidó orvos orvosi tevékenységére. A zsidó orvosok kötelesek az utcán, a kapu aljában, a lépcsőházban vagy a rendelőjük bejáratánál elhelyezett névtáblájukat szembetűnő zsidó csillaggal megjelölni.
Az orvosi kamarába zsidót felvenni nem szabad. Az orvosi kamarák névjegyzékében a jelen rendelet hatályba lépése előtt bejegyzett zsidó orvosok az orvosi kamarában semmiféle tisztséget nem viselhetnek és kamarai választójogot sem gyakorolhatnak. Hat hónapig terjedő elzárással sújtják azokat, akik a rendeletet megszegik. A rendelet a kihirdetését követő 15 napon lép hatályba. Végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik.
Huszonhétezer pengő a párnában. Szatmárnémetiben egy munkásasszony zsidóktól beszolgáltatott és átvett ágyneműkre jelentette be igényét. A szegény asszony kapott egy libatollal bélelt párnát is, amelyen napokig aludt, míg észrevette, hogy a párna több helyen csomósodik. Kibontotta és a toll között 270 százpengőst talált. A szegény munkásasszony a pénzt beszolgáltatta.
Huszonnégy óra alatt be kell szolgáltatni a zsidó tulajdonban levő fegyvereket és lőszert. Egy nemrégen megjelent kormányrendelet a zsidók tulajdonában lévő fegyverek és lőszer beszolgáltatását írta elő. A rendőrhatóság figyelmezteti a zsidókat, hogy az esetleg még birtokukban lévő fegyvereket és lőszert a főkapitányság közigazgatási osztályán (Veres Pálné-utca 24.) 24 óra alatt feltétlenül szolgáltassák be, mert a főkapitányság azok felkutatására az intézkedéseket egyidejűleg megtette, és akinél e felhívás után is fegyvert vagy lőszert találnak, azokat internálják.
Pénz és ékszer egy őrizetbe vett zsidó asszonynál. Az újpesti rendőrkapitányság büntetőbírája özv. Lengyel Károlyné Radó Olga 52 éves újpesti asszonyt húsz napi elzárásra és internálásra ítélte, mert nem viselte a sárga csillagot. Amikor az asszonyt őrizetbe vették, hogy a toloncházba kísérjék, megmotozásakor 12.500 pengőt, két arany cigarettatárcát, egy férfi aranyóraláncot, egy női nyakláncot és más, apró értékeket találtak nála. A rendőrbíró erre újabb kihágási tárgyalást rendelt el és ennek során zsidóvagyon be nem jelentése címén özv. Lengyel Károlynét 40 napi elzárásra ítélte, és kimondta, hogy a lefoglalt ékszereket 3000 pengő értéken felül elkobozza.” (Pesti Hírlap, 1944. június 23.)
1944. június 24. szombat
A belügyminisztérium XXI/b. osztályának élén Ajtay Gábor miniszteri osztálytanácsost Takáts Albert kerületi főkapitány váltotta, aki Endre László titkára is volt.
A minisztertanács könnyítéseket léptetett életbe a zsidónak minősülő, de keresztény vallású személyek számára. A minisztertanács összehívásának oka, Sztójay Döme elmondása szerint, hogy a zsidókérdés külpolitikai kérdés lett. A Svéd Vöröskereszt is megmozdult, illetve a törökök is állítólag ajánlatot tettek „pár száz zsidót kiszállítani Palesztinába”. Mindehhez a németek hozzájárulását tartotta a legfontosabbnak, és a minisztertanács véleményét kérte. A külügyminiszter állandó helyettese ezután megtette előterjesztését:
„A június 21-i minisztertanácsban kellett volna jelentést tennem, és az igen tisztelt minisztertanács döntését egy néhány külföldi jótékonysági akció kérdésében a külügyminisztérium részéről kikérnem. Az utolsó ülésben voltam bátor rámutatni, hogy a zsidókérdés megoldása a semleges és ellenséges külföld, valamint a szomszédos államok közvéleményét Magyarország felé irányította, hogy az államok egy részében nagyfokú idegességet váltott ki, amit egyik másik szomszédunk a magyar kormány és nép nemzetközi diszkreditálására igyekszik felhasználni.
Ezzel kapcsolatban az alábbiakról számolok be a tisztelt minisztertanácsnak. Öt különböző akcióról van szó, melyre nézve a külügyminisztérium a Minisztertanács állásfoglalását kéri. Ezek a következők:
A minisztertanács ismeri a Szentszék állásfoglalását e kérdésben, mely a budapesti nuncius számos írásbeli és szóbeli intervenciójában jutott kifejezésre. A minisztertanács határozata alapján május 27-én megnyugtató választ küldött a Miniszterelnök úr a nuncius panaszaira. Ez ezek egy részét tudomásul vette, hangsúlyozta azonban, hogy a kikeresztelkedett zsidókra vonatkozó intézkedéseket elégteleneknek tartja és a Szentszék utasítására insistál, hogy ezek kivételezése tekintetében valami pozitív intézkedés foganatosíttassék, azaz azok általános mentesítésben részesüljenek. A vatikáni hangulat jelenleg már rossz Magyarországgal szemben, és ha e kérdésben nem mutatunk némi engedményt, számolnunk kell, hogy viszonyunk erősen el fog mérgesedni, úgy, hogy a Vatikán morális támogatásáról és barátságáról a magyar nemzetnek hosszú évekre, talán évtizedekre le kell mondani.
A külügyminisztérium véleménye szerint a zsidókérdés radikális megoldása velünk szemben a háború után igen súlyos tételként fog szerepelni. Az is lehetséges, hogy a semleges államokban a közvélemény nyomása folytán semleges országok a diplomáciai viszonyt is meg fogják szakítani Magyarországgal. A nemzetközi élet minden terén ellenszenv fog megnyilatkozni velünk szemben. Nyissunk tehát valami szelepet, hogy egy tűrhető atmoszférát teremtsünk meg a külfölddel szemben. Rámutat arra, hogy Szlovákiában az eredeti 96 000 zsidóval szemben még mindig 20 000 zsidó található. Bulgáriában is még 35 000 zsidó létezik. Romániában is még ma is 200 000 vagy 300 000-re teszik a Romániában élő zsidók számát. Az általa előadottak alapján szükségesnek tartaná a budapesti német követséggel való tárgyalások azonnali megkezdését.
A tárca nélküli közgazdasági miniszter úr utal arra, hogy már a múlt minisztertanácson kifejezte álláspontját. Nem tesz észrevételt az ellen, amit a külügyminiszter úr állandó helyettese előterjesztett. A keresztény vallásokra tért zsidókat preferálni kell. Nem barátja a zsidók kivételezésének.
Kolozsváry-Borcsa Mihály államtitkár azon nézetének ad kifejezést, hogy a belpolitikai hangulat szempontjából súlyos erkölcsi következményei lennének annak, ha a zsidók kitelepítésének akciója most halasztást szenvedne.”
Ezután a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter szólt hozzá, aki szerint azt kellett hangsúlyozni, hogy Magyarország német kérésre munkaerőt ad családjaikkal. Rámutatott, hogy vidéken a kérdés „meg van oldva”, károsnak tartotta volna Budapesten a zsidókat gettókban összegyűjteni, úgy, hogy „nem csinálnak semmit”. Kijelentette, hogy az addig 450 000 főnél sem nézték, milyen vallású, azzal kapcsolatban a törvények rendelkeztek. A pénzügyminiszter rámutatott, hogy a zsidókat csak vagyonuk nélkül szabad kiengedni, a protestáns vezetők fellépését visszautasította. Az iparügyi miniszter szerint a tárgyalásokat a külföldi akciók ügyében nem lehetett visszautasítani. Huszovszky Lajos miniszterelnökségi államtitkár felvetése szerint lehetőleg kikeresztelkedett zsidókat kéne kiküldeni, így az egyházak irányába is gesztust téve. A miniszterelnök is azon az állásponton volt, hogy lehetőleg kikeresztelkedett zsidók maradjanak az országban. A miniszterelnök meghívására jelenlévő Hennyey Gusztáv altábornagy a magyarországi munkaerőhiányra vonatkozóan a németekkel való tárgyalást vetette fel. Mint mondta, még 80.000 munkaszolgálatos volt, ebből 40.000 Magyarország területén. A belügyminiszter mielőbbi döntést sürgetett, az ország érdekében annyit tartott fontosnak, hogy „hogy a zsidók gyorsan legyenek eltávolíthatóak”.
További részlet a külügyminiszter állandó helyettesének beszédéből, a Svéd Vöröskereszttel kapcsolatban: „Nem szabad elfelejtenünk, hogy most is vannak magyar hadifoglyok Oroszországban, és hogy ezek hozzátartozói felelőssé fogják tenni annak idején a magyar kormányt ezek segélyezésük és hazahozatalukért. A magam részéről ma nem látok más szervezetet, csak a svéd vörös keresztet és a svéd kormányt, melyek e téren komolyan a segítségünkre lehetnek. Az a benyomásom, hogy a kormány nem vállalhatja a felelősséget azon hátrányokért, melyek a svéd vörös kereszt jelenlegi ajánlatának visszautasításával járhatnának csak azért, mert néhány esetleg 3-400 zsidónak Magyarországról való eltávozásával járna.”
Shvoy Kálmán naplóbejegyzése ezen a napon: „Helyőrségi könyvtárban Oroszi Lacival beszéltem. Sok marhaságot mondott...: az új fegyver eldöntötte a háborút, a németek győzelmével.
Ma délután a Rókuson vasútra rakták a zsidókat és éjjel 2-kor elszállították. Csendőrök durvák, anyát és gyereket külön rakták be. Május 7-i ellenforradalmárok mentesítve lettek. Magay Danival beszéltem, árja párok is mentesítve vannak, ha csak nem keresztelkedtek meg későn.”
Hirdetés a Pesti Hírlapból:
„Kijelölt zsidóházban egy 4 szobás irodahelyiséget amely korábban lakás volt, azonnal elcserélnék keresztény házban levő, legalább 4 szobás irodahelyiséggel vagy lakással. Lehetőleg V. kerületben, Szabadság-tér környékén. Telefon: 124-868.”
Rövidhírek a Pesti Hírlapból:
„A MTI jelenti: A zsidó lakásokban levő ingóságokról készitett leltár felülvizsgálata ügyében illetékes helyről fölhivják a Budapesten lakó zsidókat, hogy a lakásokban levő ingóságok leltározását június 24-én estig fejezzék be és az elkészített leltárt ellenőrzés végett a háztulajdonosnak vagy megbízottjának (házgondnoknak, házkezelőnek vagy ha ez zsidó vagy akadályoztatva van, a házfelügyelőnek) és a légoltalmi házőrség parancsnokának (vagy ha ez zsidó, a helyettesének) adják át, mert a leltárok hatósági felülvizsgálata a közeli napokban megkezdődik.
Aki a leltárt az előirt módon nem készíti el, illetve nem adja át, büntetésnek teszi ki magát.
1944. június 25-28.
Deportálták a zsidókat a IV. zsidótlanítási műveleti zónából.
1944. június 25., vasárnap
XII. Pius pápa üzenete Horthy Miklóshoz az üldözöttek védelmében.
Több, a zsidókérdéssel kapcsolatos rendelet jelent meg a Budapesti Közlönyben. így, rendelet jelent meg a „zsidó hasznot hajtó hatósági jogosítványainak megszüntetéséről szóló rendelet végrehajtásáról”. A Kolosváry-Borcsa Mihály által előző nap aláírt 11.300/1944. M. E. sz. rendelet kiegészítette azon magyar és külföldi zsidó szerzők listáját, akiknek műveit megsemmisítés céljából be kellett szolgáltatni. A vonatkozó kimutatásokat július 11-ig kellett benyújtani a sajtóügyek kormánybiztosának. A Magyar Papirosipari Nyersanyagbeszerző kft-nek augusztus 31-ig kellett a bejelentett példányokat összegyűjteni. A beszolgáltatásról vagy elmulasztásáról szeptember 15-ig kellet, szintén Kolosváry-Borcsa Mihálynak jelentést tenni. Szintén e napon jelent meg a budapesti rendőrfőkapitány rendelete az összeköltöztetett zsidókra vonatkozóan, melyet 25-én plakátoltak ki, és ekkor lépett hatályba is, illetve a bőranyag-gazdálkodási kormánybiztos felhívása a zsidóknál elhelyezett korábban elhelyezett anyagokkal kapcsolatban. Utóbbi két rendelet szövege:
„1. Az 1240/944. M. E. számu rendelettel meghatározott megkülönböztető jelzés (sárga csillag) viselésére kötelezett zsidók (az alábbiakban: zsidók) a Budapest székesfőváros polgármestere által részükre lakásul kijelölt házakat csak 14 és 17 óra között kizárólag gyógykezelés, tisztálkodás, illetve bevásárlás céljából hagyhatják el.
2. Zsidó lakásán látogatót nem fogadhat. Lakásának az utcára néző ablakán keresztül társalgást nem folytathat.
3. Minden zsidóházban a ház tulajdonosa vagy felügyelője a ház légoltalmi parancsnokával vagy helyettesével együttesen a ház zsidó lakóiról 24 órán belül emeletenkint csoportosítva hárompéldányú névjegyzéket készít és azokat mindkettő aláírásával hitelesíti. A névjegyzéknek tartalmaznia kell személyenként a házban lakó zsidókat, lakás, név, nem és kor szerint feltüntetve. A névjegyzék egy példánya a ház kapuja alatt vagy más alkalmas és könnyen megtekinthető helyen kifüggesztendő és a megrongálástól megóvandó. A többi példányt a háztulajdonos vagy a házfelügyelő megőrizni és a hatósági közegeknek felhívásra haladéktalanul felmutatni, illetve kiszolgáltatni köteles.
A házfelügyelő a negyedik szakaszban említett lakásfelügyelők által a házban lakó zsidók létszámát a névjegyzék alapján naponként ellenőrizni és az esetleges eltűnteket a legközelebbi rendőrőrszobán bejelenteni tartozik.
4. A zsidók lakásukat a közegészségügyi követelményeknek megfelelő módon tisztán tartani kötelesek.
Az olyan lakásban, amelyben több zsidócsalád lakik, az előző bekezdésben foglalt rendelkezés betartásának ellenőrzésére a lakásban lakók maguk közül egy lakásfelügyelőt kötelesek választani, aki a lakás tisztaságáért és rendjének tisztaságáért személyében felelős.
A lakásfelügyelők névjegyzékét a házfelügyelő a ház kapujában kifüggeszteni, ha a névjegyzék megrongálódik vagy megsemmisül, azt pótolni köteles.
5. A zsidók részére kijelölt házakban a légoltalmi házőrség parancsnoka (helyettes parancsnoka) a ház nemzsidó lakói részére a légoltalmi óvóhelyen lehetőleg elkülönített részt kijelölni és biztosítani köteles. Az óvóhelyről esetleg kiszoruló zsidókat a ház legmélyebben fekvő egyéb helyiségeiben kell elhelyezni.
6. A több kocsiból álló villamosvasúti szerelvényeken zsidók csak az utolsó pótkocsin utazhatnak.
7. Zsidók a parkokban és sétatereken nem tartózkodhatnak.
8. A főkapitány hatósági területén sem keresztény házakban, sem zsidó házak keresztények által lakott lakrészeiben zsidót rejtegetni vagy bármi rövid időre befogadni internálás terhe alatt szigorúan tilos.
9. Amennyiben a cselekmény súlyosabb rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és száz pengőig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető az, aki az 1-8. szakaszokban foglalt rendelkezéseket megszegi. A büntetőjogi felelősségre vonáson felül rendőrhatósági őrizet alá helyezésnek (internálásnak) is van helye.
„A bőranyaggazdálkodási m. kir. kormánybiztos (Bp., V., Vigadó-tér 1) felhivja mindazokat a keresztény tulajdonosokat, akik akár megóvás, javitás, kikészités vagy más célból szőrmeanyagokat helyeztek el (bundákat, keppeket, rókákat stb.) zsidó szücs vagy szőrmekereskedőnél, hogy a következő adatokat tartalmazó bejelentést a fent megadott cimre 8 napon belül tegyék meg: a) a tulajdonosneve, b) lakcíme, c) a zsidó szücs- és szőrmekereskedő cég megnevezése, d) a beadott szőrme, esetleg egyéb tárgyak felsorolása, e) a felsorolt tárgyakat milyen célból adta be (megőrzés, javítás stb.), f) a tulajdonjogot mivel igazolja (számla, megőrzési letétjegy, rendelőlap stb.). A fenti adatszolgáltatást a következő záradékkal kell ellátni: „Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fent bejelentett tárgyak saját tulajdonomat képezik és az érvényben lévő rendeletek alapján zsidónak nem minősülök”. A bejelentést ajánlva kell megtenni. A tárgyak kiadásáról későbben történik intézkedés. Minden keresztény igazolt tulajdonát meg fogja kapni, sürgetés szükségtelen.” (Pesti Hírlap, 1944. június 25.)
A Weiss és a Chorin család 32 tagja a Lufthansa külön repülőgépével megérkezett Lisszabonba.
Szombatról vasárnapra virradóra Jaross Andor belügyminiszter rádióbeszédet intézett az Egyesült Államokban élő magyarsághoz. Ebben azt hangsúlyozta, hogy, ellentétben a hozzájuk valószínűleg eljutó hírekkel szemben, Magyarországon nyugalom volt, a győzelmi tudat megingathatatlan, az invázióban csak a szövetséges haderőre mérendő döntő vereség lehetőségét látták. A invázió azt is megmutatta, hogy, az angolszász várakozásokkal szemben, a keleti hadszíntéren folyó harcok nem merítették ki a feleket, a partra szállás nem lett „ünnepi séta”. A beszéd a következőképpen folytatódott:
„Az invázió ténye és az azt követő katonai események itt Magyarországon csak megszilárdították a győzelembe vetett hitet. Hetek óta ki voltunk és ki vagyunk téve angolszász bombák támadásainak. Magyar városok munkásnegyedei, kórházai, iskolái és kultúrintézményei ismételten estek áldozatul cinikus angolszász zsidó és néger pilóták terrormunkájának. Azt hiszitek, hogy ezek a támadások nálunk forradalmi nyugtalanságot, vagy az angolszászok iránti rokonszenv kiváltását idézték elő? Ne engedjétek magatokat megtéveszteni, a bombatámadások sorozatai jobban egybekovácsolják a magyarság minden rétegét, azóta mérhetetlenül fokozódott a magyar nép ellenszenve az ilyen hadviselést meghonosító angolszász hatalmakkal szemben, hihetetlenül meggyökeresedett a minden magyart egybekovácsoló közösségi és kiteljesedett sorsunkat egyedül biztosítani tudó győzelem akarata.
Ti annak idején más Magyarországot hagytatok el, a szabadelvű, elzsidósodott Magyarországot. Ma egy új Magyarország fejlődik és épül ki, melyet ti sohasem ismerhettetek, erről nem is álmodhattatok, még kevésbé gondolkozhattatok. Mi most a háború lázában visszaadjuk a magyarságnak mindazt, amit a Galiciából bevándorolt zsidóság lelkiismeretlensége és kapzsisága önmagának megszerzett. Lehetőségeink természetesen nem olyan nagyok, mint a távoli Amerikában, de valóságos magyar otthonná akarjuk átépíteni ezt az országot, melyet ti akkor csüggedten elhagytatok azért, mert úgy hittétek, hogy könnyebb kenyérlehetőséget biztosít számotokra a távoli új világ és már harcolni sem érdemes ezért a kenyérért itthon. Most egyszerre harcol és dolgozik a magyar és teszi ezt önszántából, helyzetének világos felismerése folytán, senki által nem befolyásolva, senki által nem kényszerítve. Valótlanság az, hogy nem önmagunk határoztunk álláspontunkról, hazugság az, hogy a népi szociális felelősségérzet mai rendszerével szemben valahol is a legparányibb forradalom izzik. Honvédeink csodálatos bátorsággal és ősi magyar hűséggel védik földünket a Kárpátokon túl. Biztonságunkat az európai védelmi keretben magunk szolgáljuk, de közben gondolunk rátok, akik most egy távoli világban nehezen tudtok rólunk, az elhagyott magyar hazáról valóságos képet formálni. Ne higgyetek a hírverésnek, melynek szövevénye elborítja tisztán látástokat. Magyar áll a vártán az ősi magyar földön, magyar virraszt az éjszakában. Tudjuk, hogy felelősek vagyunk a máért és a holnapért, bízzatok nyugodtan bennünk, mi most már nemcsak magunkért harcolunk, hanem értetek is, hogy eljöjjön az az igazi ünnep, amikor újból hazatérhettek az édesanyához, melynek visszahívó szava így jut el hozzátok. A győzelem nektek is otthont akar teremteni a régi földön, mert örök a vágyunk hogy több legyen a magyar család, a bölcső, a kenyér és az erő a Kárpátok koszorúzta Dunamedencében, így élünk, így hiszünk, így harcolunk és ti is így gondoljatok ránk.” (Pesti Hírlap, 1944. június 25.)
Részlet a budapesti Mérnöki Kamara közgyűlésének Pesti Hírlapban megjelent tudósításából:
„Dr. Szász Lajos iparügyi miniszter bevezetőjében örömének adott kifejezést, hogy bár a mérnökök nagy része a múltban zsidó volt, a kamara mégis biztosítani tudta a vezetésben a keresztény szellemet.” (Pesti Hírlap, 1944. június 25.)
Edmund Veesenmayer távirata a német külügyminisztériumnak:
„Jurcsek közellátási miniszter, abból az alkalomból, hogy átadtam neki a Sas-rend nagykeresztjét, ígéretet tett, hogy Magyarország az eddig lekötött mennyiségeken túlmenően további 10 ezer t kukoricát szabadít fel németországi szállítások céljára. Ebből ténylegesen 5500 t-t szállítanak kukoricában és 1500 t szójababot küldenek, ami az ismert átszámítás szerint 4500 t kukoricának felel meg.
Ebből az alkalomból, egyelőre tisztára elvi alapon, az alábbi elgondolást beszéltem meg Jurcsekkel:
Magyarország zsidótlanításának befejeztével az a tényállás adódik, hogy azzal a birodalom nemcsak megfelelő számú zsidót, de ugyanannyi élelmiszer-fogyasztót is átvett. Ellátási helyzetének ebből származó tehermentesítésére Magyarországnak élelmiszerek pótlólagos szállításában tanúsítandó egyszeri nagyvonalú gesztussal kellene válaszolnia. Jurcsek pozitívan fogadta kezdeményezésemet, és javasolnám, hogy Backe birodalmi miniszter kilátásba helyezett látogatása alkalmával ennek az ötletnek a megvalósítására sor kerüljön. Tárgyaltam tegnap erről a gondolatról Imrédyvel is, aki azt jóakaratúlag tudomásul vette.”
1944. június 26., hétfő
A koronatanács ülése után kivették Endre László kezéből a zsidókérdés irányítását, államtitkári beosztását egyelőre még megtarthatta.
A koronatanács, majd a minisztertanács hozzájárult 7.800 zsidó kivándorlásához.
Sztójay Döme emlékirata, melyet a külföldi magyar diplomáciai képviseleteknek a deportálás „magyarázata” céljából táviratban küldtek: „Tekintettel a magyar munkaerőpiacra, valamint arra, hogy az ország teljesen kiveszi részét a háborúból, a magyar kormány képtelen emelni a Németországba küldendő magyar munkások számát, ehelyett úgy kíván eleget tenni a németek kéréseinek, hogy zsidókat bocsát rendelkezésükre. Ennek a megegyezésnek az alapján küldtünk magyar zsidókat Németországba. Mivel tapasztalataink szerint külföldi országokban a zsidók munkakedve csökken, ha nincs velük a családjuk, családtagjaikat is velük küldtük.”
Hans Model vezértábornagyot áthelyezték a német Észak-Ukrajna Hadseregcsoporttól a Középső Hadseregcsoporthoz. Nemsokára az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport tartalékait is a Középső Hadseregcsoporthoz vonták.
A Magyarországi Zsidók Szövetsége Szociális Osztályának kérelme Vas vármegye alispánjához:
„Méltóságos Alispán Úr!
Vas vármegye különböző községeiből (Celldömölk, Jánosháza, Körmend, Kőszeg, Muraszombat, Nagysimonyi, Szentgotthárd, Vasvár) a zsidókat elszállították és koncentrálták. Ezen községekben maradtak a zsidó vallás legszentebb ereklyéi, a tóratekercsek, amelyek az Ószövetség egy részének, Mózes 5 könyvének pergamenre írt szövegét tartalmazzák, ezen tóratekercsek megőrzése vallásunk szent parancsa.
A legmélyebb tisztelettel azt a kérést bátorkodunk előterjeszteni, hogy méltóztassék ezen tóratekercsek összegyűjtéséről gondoskodni a szombathelyi Zsidó Tanács útján, és ennek megtörténte után a tanácsot utasítani, hogy a tekercset költségünkre szállítsa Budapestre a Magyarországi Zsidók Szövetségéhez.
Bátorkodunk rámutatni arra, hogy ezen tekercsek nemcsak az izraelita, hanem minden vallás szentírása legbecsesebb részének, közte a 10 parancsolatnak a szövegét tartalmazzák. Vas vármegye nemes hagyományaihoz méltó cselekedet ezen tekercsek megmentéséről is időtálló megőrzéséről való gondoskodás.
Mély tisztelettel: Dr. Vandus Ferenc, Timár Sándor
A válasz:
„Folyó év június 24-én érkezett beadványára értesítem, hogy a vármegye egyes járásaiból koncentrált zsidók a tóratekercseknek magukkal való hozásában akadályozva nem lettek, tehát vallásuk parancsainak eleget tehettek.”
1944. június 27., kedd
Jurcsek Béla földművelésügyi miniszter elvetette a Földművelésügyi Minisztérium folyammérnöki ügyosztályának előterjesztését, hogy a vízügyi szolgálatban tartsák vissza a „kiváló zsidó mérnököket”, így az végül nem került a minisztertanács elé.
Edmund Veesenmayer táviratilag értesítette a német külügyminisztériumot, hogy az SD elhatározta a Görögországban élő magyar zsidók deportálását, amiről az új magyar kormánnyal nem terveztek konzultációt, mivel bizonyosra vehető, hogy „nem fogja érdekelni”. A javaikat, Veesenmayer javaslatának megfelelően, el akarták kobozni, és zár alá kívánták venni, míg „a német befolyási övezetben élő magyar zsidók javainak kérdését” végérvényesen el nem rendezik. Táviratban említette szintén az elhagyott zsidó javakból való nagymértékű zsákmányolást is.
Újpétery Elemér lisszaboni magyar ügyvivő számjeltáviratban kért tájékoztatást a Weiss és Chorin család tagjainak érkezésével kapcsolatban, hogy a követségnél érdeklődőknek felelni tudjanak.
Az Egyesült Államok külügyminisztere rádióbeszédében közölte, hogy a magyar kormány tagjait felelősségre fogják vonni a zsidóüldözés miatt.
A Nagyváradról indított utolsó transzportban, 2.819 főt elszállították Derecske, Konyár, Nagyszalonta és a Debrecentől délre és délkeletre fekvő települések zsidóságát Auschwitz-Birkenauba. Bihar vármegye ezen részei a IV. zsidótlanítási övezetéhez tartoztak. Ugyanezen a napon a Derecskei járás főszolgabírója 2255/1944. sz. véghatározatában, valláserkölcsi szempontokra hivatkozva, elutasította a Nemzeti Szocialista Párt hosszúpályi szervezetének beadványát az ottani zsidó imaház pártszékhellyé való alakításáról. A döntés ellen Tőkés Vince hosszúpályi „nemzetvédő lakos” fellebbezett Bihar vármegye alispánjához, aminek eredményéről viszont nem maradt fel adat. A levelezés:
„Nagyságos Főszolgabíró Úr!
Alulírott tisztelettel kérem, hogy a „Magyar Nemzetiszocialista Párt” hosszúpályi szervezete részére a hosszúpályi volt zsidó imaházat párthelyiség céljára felszabadítani s kiutalni szíveskedjék.
Ezen imaház évek óta nincs használatban, mivel a helyi zsidóságnak a náluk szükséges imádkozáshoz megfelelő számú zsidó nincs, illetve nem volt a községben, így Monostorpályiba jártak imádkozni, most pedig az újabb rendelkezések értelmében egyáltalán nincs, akik használják.
Ezen épület teljesen üresen áll. A községben állomásozó német csapatok minden más helyiséget igénybe vettek, úgy hogy a párt a ma megengedett tevékenységet kifejthesse, melyet csak párthelyiségben tudja felelősségteljesen elvégezni, ezen használaton kívül álló helyiség igénybevételét tisztelettel kérem.
Kérésem megújítása mellett maradok tisztelettel: Tőkés Vince községi szervezet vezető
Véghatározat
A kérelmet elutasítom
Megokolás
Így határoztam, mert az imaház párthelyiség céljára való kiutalását valláserkölcsi szempontok nem teszik lehetővé. Ezen véghatározatom ellen a kézbesítés napját követő naptól számított 15 napon belül Bihar vármegye alispánjához címzett, de nálam benyújtandó fellebbezéssel lehet élni.
Értesítem: Magyar Nemzeti Szocialista Párt Hosszúpályi Szervezete, Hosszúpályi
Méltóságos Alispán Úr!
A derecskei járás Főszolgabíró Úrnak 2255/1944. sz. véghatározata ellen, melyben a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Hosszúpályi Szervezetének a hosszúpályi volt zsidó imaháznak párthelyiség céljára való kiutalását megtagadta, fellebbezéssel élek.
Fellebbezési indokaim az alábbiakban terjesztem elő.
Megtagadta a Főszolgabíró Úr a kiutalást vallás és erkölcsi szempontokból. Ezen volt imaház már évek óta nem volt használatban, mivel a zsidók nem voltak annyian Hosszúpályiban, hogy az előírt létszánban megjelenhettek volna, s így Monostorpályiba jártak át imádkozni. Most pedig, miután a községből elszállítattak, ezen helyiség teljesen üresen, használaton kívül áll, tekintve, hogy semmire másra, mint párthelyiségre beosztásánál és felszerelésénél fogva nem használható, így hogy mi párthelyiségre más lakható helyet ne foglaljunk el, kértük annak kiutalását.
Nem hinném, hogy a mai kormány ilyen helyiségeket az utókor számára tartana fenn megemlékezésül, még kevésbé hiszem, hogy a Kállay-klikk visszakerüljön, akik képesek lettek volna arra, hogy ha már az imaház megmaradt, úgy zsidókat szállítson vissza, így szerény véleményem szerint a mai kor szavát megértve a Magyar Nemzeti Szocialista Párt iránti ellenszenvet félretéve semmi akadálya nincs ezen helyiség átengedésének.
Ezen helyiség mindaddig, míg az elöljáróság figyelmét fel nem hívtam (1944. július 5.) tárva-nyitva állt, az ablakait betörték, s benne nem vallásos és erkölcsös dolgoknak mondható nyomokat hagytak. S utána pedig, csakhogy nekünk át ne kelljen engedni, vallás és erkölcsi szempontok lehetővé tették, hogy raktárhelyiséggé használják fel, s azt telerakják bútorokkal. Ilyenféléket olvastunk a napilapokban Oroszországból, csak nem zsidó imaházakkal, hanem templomokkal kapcsolatosan.
Méltóságos Alispán Úr!
Tisztelettel kérem ezért a derecskei Főszolgabíró Úrnak 2255/1944. sz. véghatározatát megváltoztatni, s részünkre a kért helyiséget kiutalni, vagy ha ez nem volna lehetséges, úgy kérelmünket soron kívül elintéztetni, hogy Pártunk Központjánál a Belügyminisztériumba való eljárást lefolytathassuk. Mindannyian nemzeti szocialisták meg vagyunk győződve arról, hogy dacára izzó magyarságunknak, sokaknak nem vagyunk kedvesek, de a folyton hangoztatott egység, összefogás, ha az igazi, úgy ezen gyűlöletet félretétetné. Miért is kérelmünk teljesítését kérjük.
Tisztelettel: Tőkés Vince nemzetvédő hosszúpályi lakos”
Herschel V. Johnson Cordell Hullnak küldött táviratában. Ebben utalt négy nappal korábbi küldeményére, benne Ullein-Reviczky Antal svédországi magyar követ levelére. Ebben, a Sztójay-kormányt el nem ismerő magyar diplomata annak előnyeiről írt, ha a Szövetségesek három vezető hatalma tisztázná a hozzá hasonlóan cselekvő magyar diplomaták iránti állásfoglalását. Megemlíti Johnson, hogy hasonló tartalmú leveleket a stockholmi brit és szovjet követek is kaptak. A magyar követ levelében azt bizonygatta, hogy valamilyen nyilvános megerősítés vagy hozzájárulás kell, hogy náciellenes tevékenységüket sikeresen ki tudják fejteni. Mint Johnson megállapította, Ullein-Reviczky jól érezte helyzetének romlását, miután, egyrészt Svédországi Magyar Demokraták Szövetsége néven egy szervezet, alakult, másrészt, kitudódott a svéd kormány szándéka – a távirat szerint az új magyar kormányt elismerő követségi alkalmazottak, mint a katonai attasé helyettese, annak titkára és a sajtóattasé „dicsekvése” révén – miszerint elismerik a budapesti „bábkormány” által kijelölt ügyvivőt.
1944. június 28., szerda
Bárciházi Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár ellen, szentendrei villájában, merényletet kíséreltek meg. A merénylők között vita támadt, a háromfős csoport vezetőjét saját társai lőtték le, míg a zajra odaérkező fegyveres őrszemek és a környékbeliek a másik két személyt elfogták. A meglőtt magyar tiszt követelte, hogy vigyék a Gestapóhoz, és értesítsék az ügyről Rátz Jenő miniszterelnök-helyettest, illetve Baky László államtitkárt. Az elfogott katonák vallomása szerint, egy hazafias akcióra toborozták őket, ezért mentek a villához. Ott Láng zászlós fogadta őket, átadott nekik két géppisztolyt, és elmondta, mi a faladatuk, amit ők visszautasítottak. Az akció része lehetett a kormányzó ellen tervezett puccskísérletnek, melynek során Baky László időközben megkezdte a csendőri erők Budapesten és környékén való összevonását.
A szovjet csapatok Horod mellett a VI. hadtest frontvonalán betörést értek el. A kirobbanó harcokban a magyar csaptok néhány nap alatt 802 fős veszteséget szenvedtek. Ezt leszámítva a magyar hadsereg arcvonalán nyugalom volt, és rövidesen az elvesztett állásokat is visszafoglalták.
Shvoy Kálmán naplóbejegyzése ezen a napon: „Feloszlatták az államvédelmi szervet, helyette Büm. rendőrségi osztályán egy politikai osztályt szerveztek. A rendőrséget katonásították. Közös felügyelő a csendőrséggel. Vidéki főkpság megszűnt.”
Günther Altenburg távirata Edmund Veesenmayernek:
„Jurcsek közellátási miniszterekkel élelmiszereknek Németország részére történő egyszeri pótlólagos szállítására folytatott tárgyalásaihoz a birodalmi külügyminiszter úr hozzájárult.”
1944. június 29., csütörtök
Horthy Miklós feladta addigi passzivitását, vezetésével koronatanácsot tartottak, melyen felvetette Endre László és Baky László felelősségét.
Serédi Jusztinián hercegprímás e napra egy pásztorlevél felolvastatását tervezte a katolikus templomokban, azonban az akciót leállíttatta, miután Sztójay Döme késznek mutatkozott bizonyos engedmények tételére a deportálások kérdésében.
Hain Péter, a Belügyminisztérium politikai rendészeti osztályának vezetője közölte Vajna Gáborral, hogy a Belügyminisztériumban délelőtt az állambiztonsági szervek megbízottainak, állambiztonsági tiszteknek a részvételével megbeszélést tartottak, melyen arra az álláspontra jutottak, hogy a Nyilaskeresztes Párt puccsot tervez Horthy Miklós kormányzó ellen.
1944. június 30., péntek
V. Gusztáv svéd király Horthy Miklóshoz fordult a zsidók védelmében.
Baky Lászlót felmentették a zsidókérdéssel kapcsolatos kötelességei alól, de továbbra is államtitkár maradt.
A Kasztner-csoport elhagyta Budapestet. A csoporthoz a Columbus utcai táborból csatlakozott a kolozsvári csoport, melynek tagjait Léb Zsigmond javaslata alapján a kolozsvári gettó vezetői – Fischer József, Marton Lajos, Danzig Hillél, Kertész Jenő, Weiss Sándor – választották ki.
Vajna Gábor több helyről is az előző nap Hain Péter által közölteknek megfelelő információkat kapott.
Edmund Veesenmayer távirata Joachim von Ribbentropnak:
„A tervezett akciót el kellett halasztani, mert a kormányzó az illetékes reszortminiszterekkel szemben tiltakozott, és attól csak Jaross belügyminiszter igen erélyes fellépésére állt el. Végül is a kormányzó, a budapesti zsidó vallásúak kivételének fenntartásával, azzal a megszorítással járult hozzá az akció végrehajtásához, hogy arra ne a jelen pillanatban, hanem valamivel később, az utolsó vidéki zóna után kerüljön sor. Az akció így tíz nappal elhalasztva; egyidejűleg megkezdődött a koncentrálás az utolsó, V. vidéki zónában (Budapest kivételével a Dunától nyugatra). Fővárosi akció megkönnyítésére hamarosan következik a koncentrálás az I. csendőrparancsnokság körletében, Budapest távolabbi külvárosaiban.”