Kronológia 1944. június 8-14.
1944. június 8., csütörtök
A Zsidó Tanács memorandummal, melyet a keresztény egyházfőknek is eljuttattak, fordult a magyar hatóságokhoz, kérve, hogy a még nem deportált zsidók Magyarországon maradhassanak, a nemzet szempontjából fontosnak ítélt munkálatokra használják fel őket.
Az MTI alapján a Pesti Hírlap beszámolt a vonatkozó rendelet értelmében zár alá vett zsidó üzletek számára külföldről érkező árukkal kapcsolatban elvégzendő teendőkről, adminisztrációs kötelezettségekről, és a kapcsolódó pénzmozgások szabályairól. Szintén ebben a számban számoltak be róla, hogy a Magyar Divatcsarnok Rt.-hez Csóti Istvánt rendelte ki a kormány vállalati vezetőnek. Szintén ebben a számban közölték azoknak a moziknak a listáját – dr. Bódy László polgármester nevében –, amelyeknek meghatározott előadásait a sárga csillag viselésére kötelezettek látogathatták. Más filmszínházakba, illetve a meghatározottól eltérő előadásokra nem mehettek be, ahogyan semmilyen más nyilvános szórakozóhelyen nem jelenhettek meg a belügyminiszteri rendelet alapján. Ez a szám közölt egy tíz pontból álló összeállítást, melyben a légoltalmi őrségparancsnokok figyelmét hívták fel a riasztóügyelettel kapcsolatos tudnivalókra, melyek miatt panaszok érkeztek. A negyedik pontban leszögezték, hogy a riasztóügyeleti szolgálatra a sárga csillag viselésére köteleseket is be kell osztani. (Pesti Hírlap, 1944. június 8.)
A Pesti Hírlap röviden beszámolt róla, hogy a sárga csillag viselését a fővárosban ellenőrző egyik detektív hogyan fülelte le Jasinszki Stefán zsidószármazású, Szlovákiából Magyarországra szökött fiatalembert. Az igazoltatáskor négyszáz pengőért szerzett iratait mutatta fel, melyekben Reitkopf Sámuel 28 éves, római katolikus kereskedőként szerepelt. Az igazoltató detektívnek azonban gyanús lett, előállította a főkapitányságra, ahol fény derült az igazságra. Szintén ebben a számban számoltak be Popovics Dávid kereskedősegéd lelövéséről, aki egy vidéki gettóból szökött meg. Őt és egy másik fiatalembert egy rendőr akarta igazoltatni Budapesten. Két irányban elfutottak előle. A rendőr Popovics Dávidot utolérte, és igazoltatta. Ő Ceglédi László néven igazolta magát, és azt állította, hogy egy közeli házban lakik, azonban ott a házmester ezt megcáfolta. A rendőr a főkapitányságra akarta kísérni, Popovics eközben különböző ígéretekkel próbálta jobb belátásra bírni, majd egy utcasarkon futni kezdett. A rendőr ekkor, miután a felszólításra nem állt meg, utána lőtt és eltalálta. A rabkórházba való szállítás közben meghalt. (Pesti Hírlap, 1944. június 8.)
A berettyóújfalui zsidókat marhavagonokkal a nagyváradi gettóba szállították, később onnan deportálták őket.
Áthaladt Kassán az ötödik transzport 1.784 fővel Kolozsvárról.
Áthaladt Kassán a Marosvásárhelyről indított harmadik transzport, 1.163 fővel, akik a Marosszentgyörgyi úti gettóból kerültek ki.
Az Eichmann-féle Sonderkommando jelentése szerint a deportáltak száma elérte a 289.357 főt 24 nap alatt, 92 szerelvényben, naponta átlagosan 12.056 személyt, vonatonként átlagosan 3.145 főt.
Edmund Veesenmayer távirata a német külügyminisztériumnak:
„A zsidóellenes rendszabályok magyarországi végrehajtásánál az elszállítások időpontját és a kiürítés során egymást követő zónák sorrendjét alapvetően a legmesszebbmenő titoktartással kezeltük, hogy a zsidók nyugtalanítását és az abból adódó szökési kísérleteket elkerüljük. Fokozottan vonatkozik ez az utolsó zónaként tervezett budapesti városterületre, ahol ilyen tekintetben nehézségek várhatók. Ezt az alapvető szempontot sérti a Völkischer Beobachter f. hó 6-i bécsi számában (158. sz.), a 2. oldalon közölt „A budapesti zsidók kivonulása” című híradás, amely címével és szövegezésével az itteni zsidó körökben éppen azt az érdeklődést csigázza fel, amelyet okvetlenül el kellene kerülnünk. Ezért az eset megismétlődését a Biztonsági Szolgálat itteni különleges bevetési kommandójával együttműködve kell megakadályoznunk. Itteni német szerkesztőket megfelelően utasítottam.”
Részlet a Pesti Hírlapban Sztójay Döme és Vörös János 6-i Hitlernél tett látogatásáról megjelent cikkből:
„Azok a meleg szavak, amelyekkel a magyar miniszterelnök kifejezést adott hálájának és köszönetének a bensőséges fogadtatásért és vendéglátásért, az egész magyar nemzet szívéből jöttek. Minél nagyobb súllyal nehezednek rá országunkra a háború megpróbáltatásai, annál nagyobb megnyugvással érezzük magunk mellett a velünk együtt Európa minden népe érdekében harcoló német nép és a hatalmas német hadsereg erejét és segítő támogatását.
A magyar-német sorsközösség és meleg baráti kapcsolat nem olyan megszokott politikai keret, amelyet az újonnan érkező államférfiak mindig új szavakkal töltenek ki, hanem élő valóság, annak a magyar embernek az igaz érzése, aki bizalommal, férfias meleg szorítással fogja meg a feléje nyújtott baráti jobbot.
A német és magyar népnek a történelem folyamán nagyon sokszor voltak közös ellenségei, közös érdekei, amelyekért közös erővel harcoltak. Most is közös erővel, minden közös kérdésben a legteljesebb egyetértéssel küzdenek a végső győzelemért, amely ugyanolyan közös diadala lesz a két nemzetnek, mint amilyen együttes a győzelembe vetett törhetetlen akaratunk is. A magyar nép nem szerződésbeli kötelezettségeinek tesz eleget, amikor a német hadsereggel együtt harcol Európa jobb jövendőjéért, hanem az ősi, igaz barátság szellemében menetel német fegyvertársa oldalán és erősíti fizikai és erkölcsi küzdőképességében.” (Pesti Hírlap, 1944. június 8.)
A normandiai partraszállás kapcsán írt cikkek a francia lakosság higgadt magatartásáról írtak (ugyanez a szám közölte Pétain tábornok felhívását is):
„... A francia nép vezetői elsőnek siettek nyugalomra és rendre inteni a franciákat. A hadműveletek tehát kizárólag katonai keretek között folynak tovább és a mai helyzet nem is nyújt reménységet azoknak, akik az inváziós hadműveletek megindítását a polgári lakosság nagyarányú nyugtalanságával és szabotázscselekményekkel szerették volna egybekötni.” (Pesti Hírlap, 1944. június 8.)
1944. június 9., péntek
Jaross Andor belügyminiszter rendeletet – 11.200/1944. VII. res. sz. – a rendőrség és a csendőrség állambiztonsági szolgálatainak egyesítéséről. Az egyesített szolgálatokat Ugray Gábor csendőr alezredes központi parancsnoksága alá helyezték.
Áthaladt Kassán a Kolozsvárról indított hatodik, egyben utolsó transzport, 1.447 fővel.
Edmund Veesenmayer továbbított egy példányt egy példányt a Hans Geschke által a letartóztatott magyar politikusok nyugati kapcsolatairól készített jegyzőkönyvből a német külügyminisztériumnak.
Kemény Gábor, a Nyilaskeresztes Párt tagja megbeszéléseket folytatott dr. Kurt Hallerral, a német követség munkatársával. Kifogásolta, hogy a Volksbund a magyarországi németek között az SS számára toboroz, állítólag figyelmen kívül hagyva az önkéntesség elvét.
„A honvédvezérkar főnökének bírósága” halálra ítélte Gábor Miklóst, aki egy építőipari cég tisztviselőjeként vasat és cementet adott el feketén, melyet egy vidéki repülőtér építkezéséhez utaltak ki. Az ítéletet még aznap végrehajtották a repülőtéren. Főnökét, a cég tulajdonosát, Giel Miklóst, akivel egyetértésben hajtotta végre tettét, életfogytig tartó fegyházra, a vevőket és közvetítőket, Grünwald Sándor zsidó vaskereskedőt 12 évi fegyházra, Mautner Artúr zsidó építészt két év fegyházra, Mautner Ferenc zsidó építészt kétévi börtönre ítélték. (Pesti Hírlap, 1944. június 11.)
Részlet Ecséri Lilla naplójából: „Én azért írok naplót, mert élvezetet szerez majd nekem öregkoromban újra elolvasni, és hozzásegít, hogy majd megírjam öregkoromban „életem nagy regényét”. Azt hiszem, ez most már céltalan. Ilyen közel még sohasem álltunk a halálhoz, mint most. Nem! Nem bírom elhinni, hogy most haljak meg, mikor még nem is éltem. De azt mondják, ha csoda nem történik, hamarosan minket is elvisznek a lepecsételt kocsik a HALÁLBA. Vidéken már meg is tették. Egy hónap, s ránk kerül a sor. És mégis, mégis jókedvű vagyok. Ez nem kényszeredett, hanem valódi jókedv. Talán azért, mert nem bírom elhinni.”
1944. június 10., szombat
Eddig a napig a III. zsidótlanítási műveleti zónában 51.829 zsidót szállítottak át 11 gyűjtőtáborba – a II. csendőrkerületben: Dunaszerdahely, Érsekújvár, Győr, Komárom, Léva, Székesfehérvár; VII. csendőrkerületben: Balassagyarmat, Eger, Hatvan, Miskolc, Salgótarján.
A kolozsvári gettóból 388 személyt, az ún. Kasztner-csoportot Budapestre szállították.
A minisztertanács a „Weisz Manfréd ügybe” való határozottabb beleszólásról döntött. A belügyminiszter tájékoztatta a minisztertanácsot, hogy eddig a napig 400.000 zsidót deportáltak. Tárgyalták, többek között, a zsidók üzlethelyiségének hasznosításáról szóló rendeleteket.
A Pesti Hírlap az MTI alapján, közölte a belügyminiszter által feloszlatott zsidó egyesületek listáját. Az egyesületek vagyonát zár alá vették, esetleges tartozásaikat kifizették belőlük. A fennmaradó vagyont a Magyarországi Zsidók Szövetsége kezelte a továbbiakban, míg a feloszlatott egyesületek irattárát és könyvtárát a Zsidókérdéskutató Magyar Intézetnek kellett elküldeni. (Pesti Hírlap, 1944. június 10.)
A Pesti Hírlap dr. Bódy László jelentése kapcsán, melyet a főváros közigazgatási bizottság a következő héten tervezett tárgyalni, különböző számokat közölt Budapest közellátásáról. Ezek szerint „Nagy-Budapest” területén 112.620 zsidó élelmiszerjegyét kicserélték, de a szám emelkedését várták. Ezzel kapcsolatban 10.467-en kérték mentesítésüket és „származási okmányok” alapján 7.479 esetben a kivételezettség megállapításra került. Ugyanakkor, a szigorítások miatt 102 korábbi engedélyt visszavontak. A piacok és üzletek ellenőrzése során az ellenőrök 2.308 kg romlott húst és húskészítmény, 3.000 darab szintén romlott húskonzervet és 590 darab tojást foglaltak le. Május folyamán 17.700 budapesti és pestkörnyéki gyermeket helyeztek el vidéken a légi veszély miatt. A legutolsó bombatámadás 820 károsultját helyezték el a zsidók összeköltöztetése során megürült lakásokba. A jelentés szerint a Víz-, Gáz- és Elektromosművek termelése tovább emelkedett, az üzemanyagok szállítása akadálytalan volt. A cipőellátásban volt hiány, de ebben is javulást vártak. Szintén beszámoltak a lakásügyosztálynak, az ügyek egyszerűbb és gyorsabb intézése érdekében történt átszervezéséről. (Pesti Hírlap, 1944. június 10.)
A Pesti Hírlap az MTI információja alapján közölte a belügyminiszter felügyelete alatt újonnan létrehozott „orvosi munkaerők felhasználásnak kormánybiztosa” tisztség viselőjének – dr. Incze Antal országgyűlési képviselőt nevezték ki – feladatait. Az intézkedés oka:
„A háború okozta fokozottabb katonai igénybevétel és nem utolsósorban a zsidókra vonatkozó rendelkezések következtében máris olyan számú orvos kapcsolódott ki gyógyító tevékenységből, hogy különösen a vidéki lakosság orvosi ellátásában határozott orvoshiány tapasztalható.” (Pesti Hírlap, 1944. június 10.)
Megkezdődött az 1. lovashadosztály kiszállítása a Pripjaty mocsarakhoz. A lovashadosztály kötelékébe tartozott három, két osztályra tagozódó huszárezred, továbbá, többek között, egy 84 Turán I. és II. harcjárművet felvonultató harckocsi-zászlóalj, három tüzérosztály és egy közepes tarackos üteg. A hadosztály utolsó egységei, a sínrobbantások miatt, csak június végén érkeztek meg Luniniec térségébe.
A Pesti Hírlap szintén az MTI alapján közölte a Csatay Lajos aláírásával megjelent hirdetmény szövegét, mely a bolsevizmus elleni küzdelemre való önkéntes jelentkezésre hívott fel. A felhívás harmadik pontjában leszögezte: „Zsidók nem jelentkezhetnek.” (Pesti Hírlap, 1944. június 10.)
A Pesti Hírlapban röviden beszámoltak Imrédy Béla hivatalának áthelyezéséről a Teréz körút 24. alóli párthelyiségből a Tábornok utca 5. alá. (Pesti Hírlap, 1944. június 10.)
Baján beiktatták hivatalába az új főispánt, dr. Endrey Bélát. A beiktatásra a kormány képviseletében Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter, Baja képviselője érkezett, aki az új főispán után beszédet mondott. Néhány részlet a beszédből:
„Még mindig vannak, akik a nemzeti vagyonná vált zsidóvagyonon osztozkodni akarnak és azon tanakodnak, kire mi fog jutni. Ez helytelen és téves felfogás, mert ez a vagyon a nemzet összességének vagyona. Ez a vagyon a mi hallatlan háborús erőfeszítéseinknek, amelyeket a jobb jövő érdekében fejtünk ki, egyik erőforrása. Nemzeti erőfeszítéseink adják egyben erkölcsi alapját annak, hogy a zsidó vagyont igénybe vegyük. A nemzetnek, mint egésznek joga van a zsidó vagyont igénybe venni és a nemzet céljaira fordítani, mert évtizedeken keresztül elnéztük és tűrtük, hogy a zsidók nagyobb részét vegyék ki a nemzeti jövedelemnek, mint amennyi őket megillette volna. A nemzetnek tehát joga van ahhoz, hogy amikor léte veszélyben van, ezt az így keletkezett vagyont igénybe vegye és a közösség – hangsúlyozom, csakis a közösség – javára fordítsa. (...)
Éppen ezért méltóztassék megengedni, hogy nyomatékosan felhívjam azokat, akik netán az átmeneti időben szabálytalan módon vagyon birtokába jutottak, vagy ilyen vagyont rejtegettek, illetőleg őriznek, sürgősen szolgáltassák be e vagyontárgyakat, mert téves felfogásban vannak. Ezek ugyanis nem zsidó vagyont mentenek, hanem a nemzet erőforrását gyengítik. Nekünk erre az anyagi erőforrásra szükségünk van, mert munkaerőforrásunkat is teljesen igénybe kell vennünk. (...)
Most, amikor nagy terület nyílik meg a keresztény magyarság számára, amikor a zsidóságot kiküszöböltük a nemzet gazdasági életéből, akkor a magyar nemzet keresztény tagjainak meg kell mutatniuk, hogy más szellem hatja át őket. Ha csak arról van szó, hogy beüljünk a zsidó állásokba és szakértelem nélkül ott folytassuk a munkát, ahol a zsidók abbahagyták és ugyanabban a szellemben vezessük tovább az ország gazdasági életét, mint eddig, akkor az egész változás nem ér semmit. Ez a változás csak akkor szolgálja a magyar nemzet érdekét, ha szakértelemmel, kemény munkával, új magyar szellemmel foglaljuk el, jobban mondva, foglaljuk vissza ezeket a pozíciókat. A vagyongyűjtés kívánatos, de nem harácsolással, nem árdrágítással és nem mindenáron való kereséssel, hanem komoly szakértelemmel, fegyelmezettséggel, kemény munkával és takarékos, lemondó élettel.” (Pesti Hírlap, 1944. június 11.)
E napon született egy feljegyzés a Kecskeméten felállítandó gyűjtőtáborról:
„A m. kir. V. honvéd hadtest területén lévő zsidók elszállítása is megkezdődik. Ebből a célból a hadtest területén gyűjtőtáborok kerülnek felállításra. Az egyik tábor helyéül Kecskemét jelöltetett ki. A Kecskeméten felállításra kerülő táborba a kecskeméti zsidókon kívül beszállításra kerülnek a Kiskőrös, Soltvadkert, Kiskunfélegyháza, Csongrád, Kunszentmárton, Tiszaföldvár, Nagykőrös, Abony és ceglédi zsidók, összesen: 5416 fővel. A gyűjtőtábor céljaira szükséges férőhelyet Kecskemétnek kell biztosítania. A szervezéssel és irányítással kapcsolatos teendők ellátása végett június 15-én ideérkeznek; vitéz Ferenczy László alezredes és Lulay László százados. Ez a bizottság a m. kir. rendőrség kecskeméti kapitányságánál működik.
A gyűjtőtáborba szállítás június 16-án reggel 5 órakor veszi kezdetét és 20-án este 9 óráig minden ide szállítandó zsidónak be kell érkeznie. A zsidók ide szállítása vasúton, kocsin, vagy gyalogmenettel történik. ...”
Ezután a kivételezettek következnek, köztük a külföldi állampolgárságúak:
„... 4. A külföldiek közül az angol, észak- és dél-amerikai, román, bulgár, szlovák, finn, svájci, svéd, spanyol, portugál és török zsidók (ezeket a rendőrségi fogdába kell beszállítani); ezeket olyan időben kell a fogdába szállítani, hogy a többi zsidó szállítását végig ne nézhessék....”
A táborba szállítandók voltak a letartóztatásban vagy fogdában lévők is. A beszállításnál a brutalitást tiltották, de „lázongás, ellenszegülés, kitörés esetén a csendőrség fegyvert használhat”. Részletezték a személyenként a táborba bevihető 50 kg-os csomag lehetséges tartalmát, melyet a rendőrség és a csendőrség ellenőrzött, motozás révén is, az elkobzott ingóságokat pedig a rendőrség őrizte meg. Ezután a tábor közigazgatásával kapcsolatos utasítások következtek, majd így folytatódik a feljegyzés:
„... A legfőbb rendőrkarhatalmi parancsnok: Nagy Valér m. kir rendőrfőtanácsos. A tábort 50 m távolságon belül megközelíteni tilos, a táborba látogató nem mehet be. A táborba postai küldemények, sőt hatósági idézések sem kézbesíthetők! Fényképezni sem a tábort, sem a kiszállítást nem szabad. A sajtó zsidó ügyekkel nem foglalkozhat! Utazási engedélyt zsidó részére kiadni nem szabad.
A táborból a zsidók elszállításra kerülnek. Ez az elszállítás mindig vonaton történik; kezdete június 21-e, befejezése 24-e. Kecskemétről két szerelvény indul. Egy-egy szerelvény 47 G. kocsiból áll. A szerelvény 23-ik és utolsó kocsija az őrségé. Szerelvény-parancsnok, 1 csendőri tiszthelyettes, őrsége 19 fő csendőr. 1-1 kocsiban 70 fő zsidó helyezendő el. Minden kocsiban 1-1 zsidó a kocsiparancsnok. A szállítmányról névjegyzéket készíteni nem szabad. Az első szállítmánnyal indítandók útnak: a betegek, megfelelő számú zsidó orvos és zsidó ápolószemélyzettel és az őrizetesek.”
A hátralévő részben a kocsik kötelező felszereléséről – benne egy ivóvizes és egy darab „szennyveder” – a deportáltak által vihető csomagról, ellátmányról volt szó. A feljegyzés így zárult:
„A szállítmány D. A-Umsiedler elnevezéssel megy. A szállítással kapcsolatban felmerülő költségeket a közigazgatósági hatóságnak kell elvégeznie, arról pontos számadást kell vezetni, hogy a kincstár által megtérítésnél zavar, vagy akadály ne lehessen. A kiszállítás után visszamaradó bujkáló zsidókat Szegedre kell szállítani, s az ottani rendőrségnek átadni. Szeged a beérkezettekről hetenként jelentést tesz a BM XXI. Res osztályához. A gyűjtőtáborokat az elszállítás után megfelelő módon fertőtleníteni kell!”
Egy e napon született, a győri főispánnak címzett kérvény szövege:
„Méltóságos Uram!
Mellékelten küldöm eredeti okmányom közjegyzőileg hitelesített másolatát, amelyre támaszkodva mély tisztelettel kérem kérésem meghallgatását és teljesítését.
Személyesen adnám át kérvényemet, de utazási korlátozások ezt számomra lehetetlenné teszik, és mint hadiüzemi munkás sem hagyatom el helyemet.
Feleségemet, született Frischmann Irén evangélikus vallású (zsidónak tekintendő), győri lakost a győri gettóba vitték. Alázattal kérem a gettóból való elbocsátását, és lakására való visszatérését engedélyezni. Súlyos beteg, gyenge és lelkileg összetört anya, kinek egyetlen gyermekét március 20-án, midőn beteg édesanyja ápolására Győrbe akart utazni, elfogták és április 27-én Németországba vitték.
Ezelőtt három évvel rákos-műtéten esett át Győrött, mikor is bal mellén kívül a bal felsőkar-izomzatát is eltávolították. Most egy éve, ugyanilyen okból, ha lehet még súlyosabb műtétet hajtottak rajta végre, így megállapíthatólag teljesen munkaképtelen.
Alázattal kérem Méltóságodat, hogy tegyen kivételt feleségemmel, ezzel a lelkileg és testileg összetört és a szó szoros értelmében vagyontalan emberrel.
Azzal a biztos tudattal, hogy kérésemmel a legjobb helyre fordultam, vagyok Méltóságos Úrnak alázatos szolgája.
Weisz Vilmos
volt gazdasági intéző, jelenleg hadiüzemi munkás”
A kérvényt idéző forrásgyűjtemény közlése alapján az irat külső oldalán a következő feljegyzés található:
„Zsidószabadításra a főispánoknak nincs hatáskörük.
főispán”
A Pesti Hírlap röviden beszámolt Sztójay Döme látogatásának németországi sajtóvisszhangjáról. Eszerint főleg azt emelték ki, hogy milyen fontos történelmi pillanatban, a normandiai partraszállás napján találkoztak. A két nemzet barátságának és szövetségének megerősítését látják benne, és hangsúlyozzák, hogy már korábban is harcoltak együtt „Kelet felől előretörő ellenség ellen”. A Berliner Lokalanzeiger lapból idéz:
„Magától értetődő, hogy e pillanatban a tárgyalások előterében a közös hadviselés kérdései állottak. A kapcsolatok szívélyessége, amely a megbeszélést is áthatotta, kezeskedik arról, hogy a megbeszélés ugy folyt le, ahogyan azt a két nép sorsa, és egész Európa jövője követeli. A magyar miniszterelnök látogatási is az uj Európa győzelmét szolgálta.” (Pesti Hírlap, 1944. június 10.)
A Pesti Hírlapnak a normandiai partraszállással foglakozót cikkei továbbra is a szövetségesek nagy veszteségeivel, német sikerekkel, és a német vezetés magabiztosságával voltak tele. Mint a német külügyi hivatal szóvivőjének előző napi nyilatkozatából idézték:
„Németország ma végre ahhoz a nagy eshetőséghez jutott, hogy döntően avatkozzék bele a jelenlegi háború eseményeibe.” (Pesti Hírlap, 1944. június 10.)
Mindazonáltal, a partraszálló csapatok helyzetének megerősödésével, újabb egységek és hadianyagok partra tételével, illetve egyes német csapatok védelembe szorulásával foglalkozó cikkek mellett több helyen elismerik, hogy az angol-amerikai csapatok 50, vagy 60 kilométer szélesen hídfőt létesítettek, illetve szó esik Bayeux elestéről, illetve Caen térségében folyó harcokról. Idézik az OKW közleményét:
„Normandia partvidékén sikerült az ellenségnek hídfőjét megerősítenie, bár a német haditengerészeti erők és a légierő támadásai súlyos veszteséget okoztak. Az Ornétól keletre ellentámadásunk újabb terepet nyert. Az Ornétól nyugatra lévő hídfőből ellenséges páncélos erők átkarolólag támadták Bayeuxt és tovább nyomultak előre nyugatra és délnyugatra. A várostól mintegy 10 kilométerre nyugatra fogtuk fel őket. Caen térségéből ellentámadásra felsorakozó páncélos őrcsapataink jelenleg Bayeuxtől délkeletre állnak heves harcban. ...” (Pesti Hírlap, 1944. június 10.)
Továbbra is a köztudatban volt a balkáni brit partraszállás lehetőségének gondolata, amint erre utal a Belgrádból származó cáfolat a görögországi Patraszban történt angol-amerikai invázióval kapcsolatban. Szintén egy jellemző gondolat volt, mely a német és magyar vezetők számításaiban vissza-visszatért, az angolszász és a szovjet fél közti ellentétek fokozódásának lehetősége. A beszámolókhoz írt elemzés hosszabban foglalkozik ezzel:
„... A szovjet arcvonal látszólagos nyugalma és csendje mögött azonban lehetetlen fel nem ismerni a Szovjet feszült várakozását, mellyel az inváziós események fejleményeit nyomon követik Moszkvában. Most hogy az inváziós hadműveletek megindultak, egyre világosabban láthatjuk, milyen küzdelem folyt a szövetségesek politikai arcvonalán a közelmúlt hetek és hónapok alatt. Az előzmények egészen a múlt évi teheráni tárgyalásokig nyúlnak vissza. Churchill és Roosevelt ezen a sokat idézett és emlegetett szövetségi konferencián tették meg ígéretüket, hogy 1944 tavaszán megkezdik inváziós hadműveleteiket a nyugati tengerparton. A Szovjet ennek az ígéretnek a birtokában vállalta és kűzdötte végig nagy hadjáratát egészen a román és lengyel határvidékekig. Minél jobban közeledtek azonban a vörös hadsereg csapatai a tulajdonképpeni szovjet terület határaihoz, annál erőteljesebben dolgozott a szovjet diplomácia Londonban és Washingtonban, hogy a teheráni megállapodás értelmében sürgesse az inváziót. Az angolszász hadvezetőség, amely kétségkívül tudatában volt a nyugati német védelem felkészültségének és a vállalkozás nagy kockázatának, egyre tovább tolta a támadás megkezdésének időpontját. A Szovjet azonban mind erélyesebben sürgette az angolszász akció megkezdését és ez a huzavona volt az az „aggasztó nehézség” amelyre maga Eden is utalt az Alsóházban elmondott beszédében. Ilyen előzmények után indultak el az első ejtőernyős csapatok a brit szigetről Normandia felé, a Szovjet pedig most feszült figyelemmel lesi a fejleményeket.
Az invázió megkezdése tehát a szovjet diplomácia sikerét jelenti – saját szövetségeseivel szemben. Eden alsóházi rezignált hangú beszéde világosan utalt azokra az ellentétekre, amelyek Angliát és a Szovjetet szembeállítják és a történelem folyamán mindig szembeállították egymással Európa térségében. Most is ugyanazok az érdekellentétek állnak fenn a szövetségesek között a Balkánon és a Földközi-tengeren, mint annak idején, amikor a cári Oroszország akarta kiterjeszteni a hatalmát és mindig Angliával találta szemben magát. Most azonban a moszkvai diplomácia más eszközökkel dolgozik, mert erősebbnek érzi magát, mint szövetségesei. De hogy erőbeli fölénye még határozottabbá váljék, ahhoz szüksége van a Szovjetnek arra, hogy a kétségkívül kitűnően felszerelt és óriási létszámú angolszász hadsereg minden vonalon a legsúlyosabb veszteségeket szenvedje el, az angolszász népek pedig veszítsék el kedvüket a további nagy veszteségekkel járó háborús kockázatoktól. Ezért vett igénybe a szovjet diplomácia minden erőszakos eszközt, hogy angolszász szövetségeseit belekényszerítse a világ legdrámaibb, legvéresebb és legkockázatosabb harci vállalkozásába. A normandiai tengerparton folyó óriási mérkőzés eredménye a Szovjet szempontjából döntően fontos. Minél nagyobbak és minél véresebbek a brit haderők veszteségei, annál biztosabbnak érzik Moszkvában az ősi orosz hatalmi politika érvényesülését. Az az óriási vérveszteség, melyet Anglia szenved a normandiai partokon, Moszkvában fokozódó megnyugvást kelt, mert a legerősebb és legmakacsabb versenytárs kapcsolódik ki ezáltal az európai tengerekért folyó évszázados angol-orosz küzdelemből. Az invázió kényszerű megindítása és Moszkva jelenlegi magatartása mutatja legvilágosabban, hogy azokat a természetes érdekellentéteket, a melyek Anglia és Oroszország között a történelem folyamán mindig fennállottak, nem lehet egy alkalmi, a pillanatnyi érdekeket szolgáló szövetséggel tökéletesen kiegyenlíteni.” (Pesti Hírlap, 1944. június 10.)
(A szovjet külpolitikának hasonló módon a „hagyományos” orosz politikából való levezetésére később is van utalás a szakirodalomban. Számtalanszor visszaköszön az a téma is, hogy a nyugati szövetségesek szándékosan hagyták elvérezni a szovjet felet. Érdekességként megemlíthető, hogy német-olasz viszonylatban például az 1935/36-os olasz etiópiai hadjárat esetében merült az fel, hogy Németország tett azért, minél több gondja legyen szövetségesének, így figyelmét el tudta terelni a Duna-medencéről, ahol érdekeik ütköztek.)
Szintén a Pesti Hírlapban idézték Marcel Déat francia munkaügyi miniszter előző nap, a Német Távirati Iroda munkatársának tett kijelentéseit. Ebben kijelentette, hogy a francia nép megőrizte nyugalmát, illetve, hogy „Franciaországnak saját érdekében fel kell lépnie a francia asszonyok és gyermekek légi gyilkosai és a francia gyarmatbirodalom rablói ellen. A miniszter többször hangsúlyozta: Nem vagyok semleges, mert ma nagy döntések óráit éljük, amikor Németország Európát és a nyugati műveltséget védi.” (Pesti Hírlap, 1944. június 10.)
Rövidhírek a Pesti Hírlapból:
„Tüzelőanyag-kiszolgáltatás a zsidók részére
A város ipari és kereskedelmi ügyosztálya közli, hogy a megkülönböztető jelzés viselésére kötelezett zsidókat tüzelőanyaggal az élelmiszerüzletekre megállapított időben, tehát délelőtt 11 órától 1 óráig szabad kiszolgálni, tekintettel arra, hogy a tüzelőanyagot árusító üzletek 1 órától 3 óráig zárva vannak.
Nyolc hónapi börtönre ítélték a zsidó lakások betörőit. Gudricza János és Mihalics Károly az ismeretlen helyen tartózkodó Berger Aladár nagykanizsai zsidó lakásába betörtek és azt kifosztották. A lopott ruhaneműt Budapesten értékesítették. A törvényszék Gudricza Jánost és Mihalics Károly, akik beismerték tettüket, egyenkint nyolchónapi börtönre ítélte jogerősen.
Zsidó orvostól szerzett 750 gramm színaranyat találtak egy parasztasszonynál. Az udvarhelymegyei Kanyut községben a csendőrök bizalmas értesülés alapján házkutatást tartottak Forró János gazdálkodó feleségénél. A házkutatáson 750 gramm színaranyat találtak, amely Nemes Márton volt székelyudvarhelyi zsidó orvos eltűnt és régóta keresett értékeinek jelentős részét képviselte. Az asszony ellen megindították az eljárást.
Mennyi tejet kapunk? Budapesten, valamint a hozzája csatolt övezetben a tejjegyekre a kereskedők 10-én, szombaton a 11-ére, vasárnapra járó tejmennyiséggel együtt a következő mennyiségeket szolgáltatják ki: az „A” jegyre összesen 2 litert, a lebélyegzett zsidó „A” jegyre 0.7 litert, a „B” jegyre 1.5 litert, a lebélyegzett zsidó „B” jegyre 0.5 litert, a „C” jegyre 0.3 és a „D” jegyre is 0.3 litert. Június 12-étől 16-áig, péntekig a változatlan mennyiségeket szolgáltatják ki.
Hamis okiratokkal Szovjet-Oroszországba akart szökni egy budapesti zsidó fiatalember. A sepsiszentgyörgyi rendőrség letartóztatta Rottmann György 20 éves budapesti zsidó fiatalembert, aki hamis iratokkal Elő Gyula néven a Székelyföldön bujkált. A fiatalember Törökországba, illetve először Szovjet-Oroszországba akart szökni, Románián keresztül. Amikor megmotozták, revolvert és fényképeket találtak nála. A sárgacsillag nem viselése és engedély nélküli utazás miatt 20 napi elzárásra ítélték. Büntetése kitöltése után internálják.” (Pesti Hírlap, 1944. június 10.)
1944. június 11., vasárnap
A Budapesti Közlönyben megjelent a „zsidók hasznothajtó hatósági jogosítványainak megszüntetéséről” szóló május 4-i kormányrendelet végrehajtására vonatkozó földművelésügyi miniszteri rendelet. (Pesti Hírlap, 1944. június 11.)
A Miskolcon megjelenő Magyar Élet cikket közölt a vagyonukat keresztényeknél elhelyező zsidókról és segítőikről, akiket azonnali jelentkezésre szólított fel. Beszámoltak a jelenség megszüntetésére alakult csendőrnyomozó-alosztályról, és fenyegető hangnemben szóltak a helyi lakossághoz.
A Pesti Hírlap Nagyváradról származó két hírt közölt. Egyikben arról számolt be, hogy Zsarnai Gyula, akit kibombázottként egy zsidó lakásba költöztettek, a fal mögött egy cukros dobozban 2,88 kg aranyrudat, 9 arany cigarettatárcát, gyűrűket, aranyláncot és más ékszereket talált, amit a rendőrség azután megőrzésre átvett. A másik hír szerint, a Magyari Testvérek cipógyárának szomszédságában, a Kossuth Lajos utcában, kibontották a „vakfolyosó” falát, hogy értékeket raktározzanak el ott bombázás esetére. A fal mögött London Józsa, „a gettó elől annakidején elmenekült, de a szőlőhegyen elfogott zsidó kereskedő” nagy mennyiségű szövöttáru-készletét találták. (Pesti Hírlap, 1944. június 11.)
A Pesti Hírlap a Normandiában folyó harcok kapcsán a német jelentések információtartalmának korlátozását említették, amit érthetőnek tartottak. Kiemelték a francia nép nyugalmát, annak ellenére, hogy az angolszász szövetségesek felhívásokkal fordultak hozzájuk. A normandiai, csakúgy, mint az olaszországi hadszíntérről általában a németek sikereiről tettek jelentést. A keleti fronton viszonylagos nyugalomról számoltak be, bár már egy rövid hír említette a karéliai offenzívát. Berlinből érkezett jelentésekben a német vezetés esélylatolgatását közölték, mely szerint Sztálin készen állt egy nagy offenzívára, azonban egyelőre kivárt, mi lesz a partraszállás eredménye. Emellett, több helyről is azt hangsúlyozták, hogy még jelentős erők állomásoztak Dél-Angliában bevetésre várva, akár újabb partraszállások keretében. A lap idézte Sztójay Dömének az előző napon a Német Távirati Iroda munkatársa számára adott interjújának részleteit. Eszerint a miniszterelnök örömét fejezte ki, hogy „szívélyes megbeszélést” folytathatott Adolf Hitlerrel, továbbá legközelibb munkatársaival, illetve „mély benyomást tett rá” a Führer főhadiszállásán tapasztalt „fenséges nyugalom és a győzelembe vetett feltétlen bizalom”. A normandiai partraszállás kapcsán többek között a következőket mondta:
„Az angol-amerikaiak erre a rájuk nézve oly nagyon súlyos elhatározásra nyilván Moszkva legerősebb nyomására szánták el magukat. A meglepetés tényezője teljesen elmaradt, nemcsak a gondos német előkészületek következtében, hanem, mert abban sem csalódtak, hogy Eisenhower és Montgomery eddig alkalmazott kevéssé rugalmas és minden kockázatot a legnagyobb mértékben kerülő harcmodorának megfelelően biztosítani kívánja magának a legrövidebb tengeri útvonal előnyét.
‑ Az immár megkezdődött invázió – folytatta Sztójay Döme miniszterelnök – bevezetését jelenti a végső döntésnek és ennek az igaz ügy és a jobb katona, tehát a német védők javára kell történnie. Az Európa nyugati hídfőin döntéséhez közeledő küzdelemben dől el az Európa mellett hitet tevő Magyarország sorsa is. Magyarország rendíthetetlenül hisz a töretlen német küzdő erőben és feltétlenül bízik nagy szövetségese győzelmében.” (Pesti Hírlap, 1944. június 11.)
Rövidhírek a Pesti Hírlapból:
„Gyűjtőtáborba kerültek a szombatosok zsidó vallású leszármazottai. Péchy Simon egykori szombatosnak és társainak leszármazottai Bözödújfalu községben éltek és sokan közülök áttértek a zsidó hitre. A felszabadulás után nagy részük kilépett a zsidó hitközségből, csupán három család maradt meg annak kötelékében. Most, amikor a székelyföldi zsidók gyűjtőtáborba szállítása megtörtént, kiderült, hogy a három zsidó család nem lépett be a keresztény egyházba. Ezeket, mintegy 40 személyt beszállították a marosvásárhelyi gyűjtőtáborba. Közülük 30 személy ígéretet tett arra, hogy visszatér a keresztény hitre, tíz személy azonban kijelentette, hogy nem hajlandó elhagyni a zsidó hitközséget. Ezért most internálták.
Összeírják a cigányokat Marosvásárhelyen. Marosvásárhely városa elhatározta a cigányok összeírását. Valamennyi cigányt összeírják, akár muzsikus, akár vályogvető, vagy ipari foglalkozást űz. Összesen 720 cigányt írtak már össze. A város felhívta a cigányokat, hogy akik nem jelentkeztek eddig, internálás terhe mellett azonnal tegyenek eleget e kötelességüknek.” (Pesti Hírlap, 1944. június 10.)
1944. június 12., hétfő
Miskolcról – Diósgyőr vagy Miskolc-Diósgyőr szerepel a kassai vonatlistán – három transzport haladt át Kassán.
Ózdon főszolgabírói rendelet az izraeliták értékeit „nemzeti vagyonnak” minősítette, amit elsősorban a bombakárosultak és hozzátartozóik segélyezésére kívánt igénybe venni, azonban ezt nem tartották be.
A Pesti Hírlap másnapi beszámolója a főváros közigazgatási bizottságának üléséről:
„A főváros közigazgatási bizottsága dr. Keledy Tibor főpolgármester elnökletével hétfőn ülést tartott. A jelentések tárgyalása során dr. Hüttl Károly sürgette, hogy a kormánytól olyan hatósági szerv létesítését kérjék, amely kellő igazolás után az őskeresztényeknek minden hatóság előtt jogérvénnyel bíró árja származást igazoló okiratot állíthat ki. A zsidók összeköltöztetési lakásrendeletét úgy kell elkészíteni, hogy az megnyugtassa a keresztény társadalmat. A zsidó házakból elköltöző keresztények részére megfelelő szállítási eszközöket kell biztosítani.
Dr. Lázár Ferenc szintén a zsidókkal kapcsolatos problémák megoldását sürgette, így a többek között kérte, hogy a lehető legsürgősebben megnyílhassanak megint a zsidó üzlethelyiségek. Köszönetét fejezte ki dr. Bródy László helyettes polgármesternek, aki Szendy Károly polgármester nyugalomba vonulása óta vezeti a város ügyeit. Dr. Nyári Miklós a nyilvános óvóhelyek további fejlesztését és kiépítését sürgette. A Vár sziklabarlangjának felhasználásával több mint 50.000 ember befogadására alkalmas óvóhelyeket lehetne építeni. Dr. Bocsáry Kálmán kifogásolta, hogy a 75-ös villamosnak túl korán van az esti zárlati ideje. Szintén az óvóhelyek nagyobb arányú kiépítését kérte. Helyesli a származás igazolását elvégző hatóság megszervezését.
A felszólalásokra dr. Bódy László h. polgármester válaszolt. Rámutatott, hogy Budapesten mintegy kétszázezer zsidó összeköltöztetéséről van szó, ami horribilis problémát jelent. Az összeírások és a szükséges előmunkálatok már megtörténtek. A főváros illetékes szervei éjjel-nappal folyó munkával készítik elő a kérdés megoldását.
Bejelentette, hogy eddig több mint 30.000 gyermeket helyeztek el vidéken. A várbarlangok kiépítése tervbe van véve.” (Pesti Hírlap, 1944. június 13.)
Délelőtt Pest vármegye törvényhatósága beiktatta vitéz Sághy József alispánt. A kormány részéről, többek között, elődje, Endre László, illetve Baky László belügyi államtitkárok voltak jelen. Részlet az új alispán beszédének összefoglalójából:
„Hosszasabban emlékezett meg az alispán hivatali elődjéről, vitéz dr. Endre László államtitkárról, akinek tevékenységét részletesen méltatta, rámutatva arra, milyen jelentős szerepet játszott pályafutásának kezdete óta a nemzetközi kommunizmus, szabadkőművesség és zsidóság elleni harcban.” (Pesti Hírlap, 1944. június 13.)
A 13-ai Pesti Hírlap szerint, ezen a napon a La Republique című török napilapban egy írás jelent meg arról, hogy a szovjet csapatok elől Székelyföldön keresztül menekülő románok milyen vendégszeretetben, segítőkész magatartásban részesülnek. Részlet a cikkből:
„... A román lakosság és román határőrtisztek többször is kifejezték hálájukat és tiszteletüket a magyar hatóságok és magyar lakosság magatartásáért. Több román tiszt kijelentette, hogy nem várta volna ezt a jóakaró és korrekt magatartást, bár tudták, hogy a magyar nemzet mindig lovagias volt. A menekültek, akik elcsigázva, fáradtan érkeztek, megköszönték a magyar hatóságoknak a Székelyföldön való keresztülutazásuk alkalmával élvezett jótéteményeket.” (Pesti Hírlap, 1944. június 13.)
1944. június 12-13.
Az MTI jelentése szerint ellenséges gépek támadást hajtottak végre az éjszaka folyamán „az egyik dunamenti ipartelep ellen”. Gépek átrepültek Budapest felett is, de a fővárosra csak világító bombákat dobtak. (Pesti Hírlap, 1944. június 14.)
1944. június 13., kedd
Miskolcról egy transzport haladt át Kassán – más források szerint 14-én történt.
A Pesti Hírlap rövidhírben számolt be Stern Jenő labdarúgóedző letartóztatásáról. Június 5-én kellett volna munkaszolgálatra jelentkeznie, azonban ehelyett kerékpáron, Kosik László papírjaival, melyeket a tulajdonostól vett meg, Horvátország felé indult. A határon csurgói csendőrök gyanúsnak találták, feltartóztatták, Budapestről kértek információt. Miután fény derült a csalásra, Stern Jenőt Budapestre szállították, és letartóztatták. Kosik László, és az iratok eladásában közvetítő Dabis János ellen eljárás indult. (Pesti Hírlap, 1944. június 13.)
Szintén a Pesti Hírlap számolt be Reisinger Benő magántisztviselő, az Egyesült Államok budapesti követségének volt attaséja és bűntársai elítéléséről. Az elítéltek Weiszberger Zsigmond és Diamant Adolf budapesti kereskedőktől 13.000 pengőt csaltak ki, azt állítva, hogy ki tudják juttatni Svájcba. (Pesti Hírlap, 1944. június 13.)
A Pesti Hírlap, az MTI információi alapján, közölte, hogy Budapest polgármester elrendelte a zsidók összeköltöztetését. A rendelet megjelenését a közeli napokban várták. Utána, a zsidók lakhelyéül kijelölt házakat sárga csillaggal kívánták megjelölni. A zsidóknak a nemzsidók házából való kiköltözése „záros határidőn belül” megkezdődik, a „nemzsidók átköltöztetése iránt később történik intézkedés.
A zsidók elköltözésével megürült lakások juttatását részletesen szabályozza a polgármesteri rendelet. A székesfőváros polgármesterének ezzel az intézkedésével egyrészt megtörtént a zsidó lakosságnak a nemzsidóktól való elkülönítése, másrészt lehetővé válik nagyszámú lakás felszabadítása és a lakásnélküliek részére való kiutalása. A zsidók új elhelyezése folytán a zsidók számarányuknak és társadalmi értéküknek megfelelő lakásokba fognak kerülni, megszűnik tehát az az állapot, hogy amíg a magyar dolgozók lakás nélkül vannak, a zsidók anyagi erejük folytán őket meg nem illető túlzott lakásviszonyok között éltek.” (Pesti Hírlap, 1944. június 13.)
Shvoy Kálmán naplóbejegyzése ezen a napon: „Gettó Szegeden ma kész, óriási hurcolkodás, rettentő szegény zsidók helyzete.”
A Pesti Hírlap e napon megjelent beszámolója Endre László és Baky László szegedi látogatásáról:
„Vitéz Endre László és Baky László belügyi államtitkárok Szegeden Magyary-Kossa Aladár főispán, Tóth Béla helyettes polgármester és Buocz Béla vidéki főkapitány társaságában megtekintették a gettót és behatóan tanulmányozták mindazokat a kérdéseket, amelyeket Szeged város vezetősége a zsidóknak a város életéből való kiemelése és elkülönítése ügyében tett. Az államtitkárok megelégedésüket nyilvánították a város vezetői előtt a zsidókérdés szegedi megoldása felett.
Vitéz Endre László és Baky László értekezleten vett részt a városházán és azon időszerű közigazgatási kérdéseket tárgyaltak meg nemcsak szegedi, hanem a környékbeli törvényhatóságok vezetőinek, főispánok, alispánok, polgármesterek, valamint rendészeti vezetők bevonásával.” (Pesti Hírlap, 1944. június 13.)
Edmund Veesenmayer távirata Joachim von Ribbentrop külügyminiszternek:
„I. Kárpátaljáról és Erdélyből (I. és II. zóna) a zsidók elszállítása június 7-én befejeződött. Összesen 289 357 zsidót szállítottunk, 92, egyenként 45 vagonos vonattal, rendeltetési állomásra. Az eredetileg kb. 310 ezerre becsült összlétszám nem volt elérhető, mert a zsidók egy részét időközben a magyarok honvédelmi zsidó katonai munkaszolgálatra hívták be.
II. A zsidók koncentrálása a Budapesttől északra fekvő területen – Kassától a birodalmi határig, III. zóna – 1944. június 10-én lezárult. Szállításuk 21 vonattal június 11-16 között bonyolódik le. A tervezett összlétszám (kb. 67 ezer) előreláthatólag itt sem lesz elérhető, mert a magyar becslések általában túlzottak voltak, és egyébként az utolsó pillanatban innen is sokat vontak be munkaszolgálatra.
III. Grell és Hezinger a vagonírozások előtt felkeresték a táborokat és azokat, bár a magyarok és a Biztonsági Szolgálat különleges bevetési parancsnoksága a külföldieket már kiválogatta, felszólítás útján még egyszer megfelelően átfésülték; munkájuk eredményeként még néhány külföldit találtak, akiket szintén kiemeltek.
IV. Június 11-én az érdekelt német—magyar hatóságok a IV. zónában (a Dunától keletre fekvő, eddig sorra nem vett terület, Budapest kivételével) végzendő munkákról tárgyaltak. A tervek szerint itt a koncentrálás f. hó 17-től 24-ig, az elszállítás 15 vonattal f. hó 25-től 28-ig történik, a várható összlétszám 45 ezerre tehető (szemben az eredeti magyar becslés szerinti 100 ezerrel). Következik ezek után az V. zóna (az eddig sorra nem vett terület a Dunától nyugatra), melyet f. hó 22-én tárgyalnak. utolsó, VI. zónában (Budapest város területe) július közepe táján, villámgyorsan és különleges biztonsági intézkedésekkel kerül sor az akcióra.” (WÉM 865-866.)
Bár a normandiai harcokról szóló tudósítások többnyire a szövetségesek veszteségeiről szóltak, mindamellett többször kemény harcokról számoltak be, és, mint kiderült, Carentant elfoglalták az amerikaiak, illetve sikerült az amerikai és a brit hídfő kapcsolatot létrehozni. A további támadásokat egyrészt Cherbourg elszigetelésére és elfoglalására, illetve Caen ellen vártak. Részlet a német katonai szóvivő nyilatkozatából:
„Az invázió második szakaszának megindulása a legközelebbi órákban vagy napokban várható – jelentette ki a német katonai szóvivő. Eddig még az invázió csak kezdeti szakaszában van. Az ellenség meglehetősen széles parti sávot kerített hatalmába némi mélységben, ahova újabb erős csapatokat vet, de egyelőre azzal van elfoglalva, hogy ezt az egész hídfőállást szilárdan kezébe vegye. A második szakasz, a szárazföldi hadműveletek csak a legközelebbi órákban vagy napokban kezdődnek meg. A német szóvivő még egyszer hangsúlyozta, hogy a német hadvezetőségnek nem volt célja a partraszállások megakadályozása, hanem éppen az óhajtása, hogy az invázió kifejlődjék, mivel abban a háború végleges eldöntésének lehetőségét látja.
Arra a kérdésre, vajon az inváziós csapatok nagy kikötő nélkül is továbbfolytathatják-e hadműveleteiket és elegendő utánpótlást kaphatnak-e, a német katonai szóvivő így válaszolt: „Ha meg volnánk győződve arról, hogy az eddigi hídfőállás az egyetlen marad, akkor távolítanánk el, amikor akarjuk....” (Pesti Hírlap, 1944. június 13.)
Részlet a Pesti Hírlap berlini tudósítójának beszámolójából:
„Az invázióval szemben elfoglalt álláspont Berlinben egy héttel az első partraszállás után egy mondatban így fejezhető ki: a csata nem a partsávon, hanem a szárazföld belsejében dől el, ahol nagy erők felvonultatásra, páncélharcok kibontakozására nyílik alkalom. Így magyarázható, hogy a Wilhelmstrasse katonai körei kevés jelentőséget tulajdonítanak, egy part közelében fekvő város bevételének vagy akár a két hídfőállás egyesülésének is. A katonai közlemények és nyilatkozatok szinte azt a benyomást keltik, hogy a német hadvezetés érdekében állónak tekinti, ha minél előbb eltávolodnak a küzdelmek a part közeléből.
A Véderőfőparancsnokság hivatalos nyilatkozója ezt nyíltan kifejezésre is juttatja, amikor a harcnak a parttól való eltávolodásánál egy föltétlenül mutatkozó előnyre hívja fel a figyelmet. E szerint, a partoktól 16 kilométernyi mélységben előnyomuló ellenség már nincs messze attól a határtól, ahol hadmozdulatait a tenger felől a hajótüzérség többé nem támogathatja. Azonkívül nemcsak az ellenségnek mindig új tömegeit vonzza mágnesként – a Zwölf Uhr Blattból idézzük a kifejezést – a harcok helye, hanem a védőseregek felvonultatása is még folyamatban van.” (Pesti Hírlap, 1944. június 13.)
1944. június 14., szerda
A Pesti Hírlapban hosszabb írás jelent meg a zsidók összeköltöztetésével kapcsolatban. Ebben kifejtették, hogy, értesüléseik szerint, a vidéki gyakorlattól eltérően, a fővárosban nem egy zárt területre, hanem háztömbökbe, illetve egyes házakba kell költözniük. Csütörtökre várták a házak listáját tartalmazó rendelet kiadását. Keresztény háznak fog számítani az a ház, melynek tulajdonosa keresztény, illetve, ahol a bérlők többsége keresztény, vegyes és zsidó házak, amelyekben addig is zsidók laktak, különösen, ha zsidó a tulajdonos. Az írás szerint arra is figyelni kívántak, hogy a jobb fekvésű, modern és olcsó házak általában keresztény házak legyenek. Mintegy 2.800 ház kijelölését várták zsidó, illetve „vegyeslakójú” háznak, mely „épületeket sárga csillaggal feltűnően meg is jelölik majd”. Az elv az volt, hogy egy szobába egy zsidó család kerüljön, kivételek az orvosok, akik egy szobát kaphatnak rendelő céljára, illetve a volt ügyvédek és mérnökök, akik szintén egy szobát kaphattak, irattáruk számára. Hogy ki-kivel költözik össze, arról a Magyarországi Zsidók Szövetségének kellett döntenie. Az értesülések szerint a keresztény lakók számára nem lesz kötelező semmilyen esetben sem az elköltözés, de lehetőségük lesz az elhagyott zsidó lakásokból jelenlegi lakásuknak megfelelőt kapni. Számítások szerint, 40.000 lakás szabadulhat fel, míg körülbelül 12.000 lehetett azon keresztények száma, akiknek új lakásra lett volna szüksége, ezért a lakáspiacon enyhülést vártak, sőt, felmerült, hogy a lakásokkal való kereskedelmet három hónapra felszabadítják. A költözéssel kapcsolatban annak méretei miatt a szervezés fontosságára hívták fel a figyelmet. Bár, a magukkal vihető berendezési tárgyakra nem volt korlátozás, a cikk írói feltételezték, hogy „miután a zsidó családok a jövőben csak egy szobát foglalhatnak el, az eddigi négy-ötszobás zsidó lakások butorai ott nem lesznek elhelyezhetők”. Végezetül közölték a Magyarországi Zsidók Szövetségének javaslatát, hogy, amíg a zsidók közös étkeztetéséről nem tudnak gondoskodni, addig közös háztartást és közös konyhát vezessenek. (Pesti Hírlap, 1944. június 14.)
A Budapesti Közlönyben rendelet jelent meg, mely szerint nemzsidó iparosok, kereskedők, akiknek légitámadás miatt vagy mert üzlethelyisége zsidóknak kijelölt területen volt, és tevékenységét ott nem folytathatta, igénybe vehettek a vonatkozó rendeletek értelmében bezárt zsidó üzlethelyiségek közül. A rendelet részletesen foglalkozott az igénybe vehető helyiségekkel, hogy kik jogosultak rá, illetve hogyan kell a továbbiakban a helyiség után fizetett bért megállapítani. (Pesti Hírlap, 1944. június 14.)
Délután Budapest törvényhatósági bizottsága rendkívüli közgyűlésen iktatta be dr. dorogi Farkas Ákost, Budapest új polgármesterét. Az eseményen megjelent, többek között, Jaross Andor belügyminiszter is, továbbá Endre László, Tomcsányi Kálmán, dr. Horváth Béla, dr. Kádár Levente államtitkárok, Pest vármegye képviseletében vitéz Mérey László főispán és vitéz Sági József alispán. Az elnöki emelvényen jelen volt dr. Keledy Tibor főpolgármester, dr. Bódy László, dr. Morvay Endre és vitéz Becske Kálmán alpolgármesterek. Az eskütétel után dr. Keledy Tibor üdvözölte a polgármestert, majd dr. dorogi Farkas Ákos, illetve Jaross Andor tartott beszédet. Részletek Jaross Andor beszédéből:
„A polgármester úr egy mondattal megemlékezett arról a történelmi jelenetről, amely 25 évvel ezelőtt egy ködös novemberi napon játszódott le a Gellért-szálló tájékán, amikor belovagolt a Fővezér Budapestre és az üdvözlő beszédre adott válaszában megfedte ezt a várost. Beszédéből akkor mindenkinek korszakos programot kellett kiolvasni. Felmerül a kérdés, hogyha most pillantunk erre az eltelt 25 évre: vajon megértette-e a főváros a vezéri szót, vajjon megragadott-e minden alkalmat és Budapest, amely földrajzilag az ország szívét kellene és kell, hogy jelentse, az elmúlt 25 esztendő alatt tényleg az ország szívévé vált-e a szó teljes értelmében? Vajon revideálta-e önmagát ez a főváros? Vajon megértette-e, átvette-e és a megvalósulás stádiumába segítette-e azokat a hatalmas, nagy, feszítő erőt jelentő gondolatokat, amelyeket Wolff Károly vetített oda a székesfőváros közönsége elé? Ha erre a kérdésre választ akarnék adni, egészen őszintén, akkor kétségtelen, azt a választ kellene adnom, hogy ezt a feladatot a székesfőváros nem teljesítette. Nem teljesítette, mert talán nem tudta teljesíteni. Itt volt az az észak-keletről az ország szíve felé terjedő állandó vándorlás, amelyet a Galiciából származó zsidóság hadai fokozatosan küldtek Budapest felé, s amely lassan, de biztosan állandóan fölébe tudott emelkedni s itt volt másrészről a főváros felé áramló erőgyarapodás, amely viszont a magyar végekről és vidékekről gyarapította a város magyarságát. A programot nem lehetett teljesen megvalósítani azért sem, mert akkor olyan politikai gondolkozás volt, amely abban a tévhitben élt, hogy ennek a kis trianoni országnak és a fővárosnak gazdasági, társadalmi és politikai értékeit a régi liberális szellemben kell megtartani, abban kell konzerválni és ezekből fakad majd a fővárosnak és az országnak a jövendője. (…)
És így következett be azután, hogy hiába voltak a magyarságnak hatalmas lángelméi, hiába voltak, akik önfeláldozóan szolgálták a korszerű nacionalizmus értelmében azt a szellemiséget, amelyet az ellenforradalom termelt ki önmagából, mégis volt bizonyos kozmopolita színezete a fővárosnak és kozmopolita szellemben formálta át az egészséges magyar tájakról idejött magyar népi erőt. (...)
Ebben a háborúban, ahol bizonyos korszellem ütközik meg a régi értelemben vett demokráciával és annak egyik eltorzult fejlődményével, a bolsevizmussal, ezzel az arcvonallal szemben a magyarságnak csakis a népi, nemzetiszocialista gondolatban kifejlődött arcvonala mentén lehet győznie. Aki ma más gondolkodás alapulvételével keresi a magyar megoldásokat s képzel a magyarságnak eszméket adni, az nézzen körül, vessen önmagával számot és fegyelmezetten rendelje alá magát a korszerű gondolat politikai vezetőinek. (...)
A kormánynak természetszerű törekvése, hogy Budapest főváros, amely földrajzilag ennek az országnak a szívét foglalja el, a szó valóságos értelmében vállalja is a szív szerepét. Annyi friss, megújító erő áramlik az országból e felé a szív felé. Ha ezeket transzformálni tudja a főváros, akkor immunissá válik minden kozmopolita gondolattal szemben. Mi gondoskodni fogunk arról, hogy mindazok az inficiáló elemek, amelyek ebben a fővárosban a kozmopolitizmusnak voltak természetszerű terjesztői, kikapcsoltassanak e város életéből.
Köszöntöm itt a közgyűlésen keresztül a fővárost akkor, amikor megkezdődik a rendszerváltozás, a város egész adminisztrációjában, vezetésében és remélem, egész lakosságának összes gondolkodásában.”
Sztójay Döme magánlevélben válaszolt Serédi Jusztinián hercegprímásnak a zsidókérdés rendezésével kapcsolatos levelére.
Szálasi Ferenc találkozott dr. Kurt Hallerral, a német követség munkatársával. Ismét kifogást emelt az ellen, hogy a Volksbund erőszakkal toboroz magyarországi németeket az SS-be.
A Hánoár Hácioni földalatti mozgalom hét aktivistája hamis keresztény igazolványokkal elindult Budapestről a román határ felé. A csendőrségi vonatellenőrzéseken átcsúsztak, végül a román határ előtti utolsó állomáson Mezőtelegden szálltak le. Itt fizetség ellenében átvitték őket a határon. Később elfogták őket, a temesvári, majd az aradi börtönbe kerültek, azonban, végül, Bukaresten keresztül valamennyien kijutottak Palesztinába.
Miskolcról deportálták Szikszó és a Szikszói járás, Szerencs zsidó közösségének egy részét.
A Pesti Hírlapban egy június 12-ére datált nyilatkozat jelent meg Bosnyák Zoltán, Kolosváry-Borcsa Mihály, Oláh György képviselő, Rajniss Ferenc és Zách Emil nyugalmazott vezérezredes nevében, melyben kijelentik, hogy az Imrédy Béla származására vonatkozó rágalmak alaptalanok. Az írás szerint, mikor 1939-ben lemondott miniszterelnöki posztjáról, hiányos adatok álltak rendelkezésére, ezért állította, hogy egyik őse zsidó. A most rendelkezésre bocsátott dokumentumok egyértelműen bizonyították, hogy ez nem igaz. (Pesti Hírlap, 1944. június 14.)
A hadszínterekkel foglalkozó írásokban a Pesti Hírlapban továbbra is azt emelték ki, hogy a partraszálló erőknek Normandiában nem sikerült jelentősebb kikötőt, Cherbourgot, Caent vagy Le Havre-t megszerezni, ami alapvető lenne a további hadműveletekhez. Továbbra is a szövetséges haderő nagy veszteségeiről, és sikeres német akciókról számoltak be. Az olaszországi hadszíntéren a német csapatok szilárdabb állásokba való visszavonulásáról, és a szövetséges haderők támadásainak visszaveréséről írtak. A keleti hadszíntéren a karéliai támadást nem tartották különösebben jelentősnek, illetve sikeres harcokról írtak Iaşi térségéből. A nemzetközi politikával kapcsolatban az amerikai külpolitikáról található egy elemzés, az esetleges béketervekről és a háború utáni helyzetről. A záró gondolatok:
„Az angolszász hatalmak számára ma az egyetlen megmaradt út az, hogy Oroszországnak bizonyos tekintetben szabad utat kell engedniök, majd pedig türelemmel és megértéssel bele kell vonni Oroszországot egy békés és tartós egyezségbe. Végezetül pedig tudomásul kell venniük, hogy annak a békének, mely ezt a háborút fogja követni, nem lehetnek a versaillesihez hasonló békeokmányban lefektetett feltételei. Ma legfeljebb csak arra lehet számítani, hogy lesz egy béke, melynek részletei hosszas, folytatólagos tanácskozások után fognak kialakulni a nagyhatalmak és a kisebb államok között.”
Szintén szóba került a brit politika hiteltelensége, felemlítve Lengyelország esetét, melynek területi csonkítását várták a háború után, a jugoszláv király és az emigráns kormány esetét, akit Titóért hagytak cserben, illetve Viktor Emánuel és Badoglio esetét, akiket hagytak eltűnni a „politikai süllyesztőben”. (Pesti Hírlap, 1944. június 14.)
A szentesi fürdőknek zsidók által történő használatáról szóló e napon kelt levél:
„Főispán Úrnak
Fenti számra hivatkozással tisztelettel jelentem, hogy Szentes megyei város területén a „Városi gőz-, kád- és közös szabadfürdő”, a „Sportuszoda Rt. szabad medence strandfürdő és a „Tiszai szabad strandfürdő” helyek vannak.
A Sportuszoda Rt. tiltakozik az ellen, hogy a fürdő területét a zsidók egyáltalán használhassák. A „Tisza szabad strandfürdő” aknaveszély miatt még nincs kijelölve. Egyedüli lehetőség a zsidók fürdésére a városi gőzfürdő, csap alatti tusfürdővel és közös meleg medencefürdő használatával. Ez is csak akkor, ha legalább 150 személy fürdését tudja biztosítani a zsidóság és csakis szerdai napon. Amennyiben a szerdai nap ünnepre esnék, úgy péntek és vasárnap kivételével a hét bármely napján. Bejelentette továbbá a zsidóság képviseletében Dr. Berend József főrabbi, hogy a fürdő használatát a zsidóság csak szabad felvonulása (és nem csoportos és ellenőrzés alatti) engedélyezés esetén veszi igénybe.
Dr. Kanász-Nagy Sándor polgármester”
Szász Lajos iparügyi miniszter a rádióban beszélt a gyári munkaügyi előadó, illetve a gyári munkaügyi választmány létrehozásáról szóló, másnap megjelenő rendeletek kapcsán a rádióban. Az intézkedésekkel kapcsolatos tudnivaló után a bírálókhoz fordult. Egyik végletként a „mindent túllicitálni akarók” lettek megnevezve, mellyel valószínű a baloldali, szocialista, kommunista irányzatokra gondolt. A másik oldalt a következőképp festette le:
„A másik végletet a régi, elöregedett szellemű felfogás képviseli, amely előszeretettel hivatkozik a termelési érdekre, a valóságban azonban csak saját kicsinyes szempontját nézi és a termelési érdekeket oly kevéssé tudta érvényesíteni, hogy akkor, amikor nálunk ez a szellem még virágkorát érte, a magyar gyáripar fejenkénti átlagos munkatermelékenysége gondos számítások szerint körülbelül egyharmadával volt kisebb, mint a legtöbb nyugati országé. Nem jelenti ez azt, hogy több üzemben és iparágban nem volt a helyzet ennél sokkal kedvezőbb; általában azonban ez az adat szomorú bizonyítványt állit ki a régi szellemű termelésszervező képességről, illetőleg akaratáról. Ha el is tekintünk az említett termelékenységi különbség egy hányadának egyes politikai és természeti hátrányokkal magyarázható részétől, annak még mindig tetemes százaléka marad a régi zsidószellemű vállalkozói réteg mohóságának, féltékenykedésének, tőkementési törekvéseinek számláján. Ez a szellem akadályozta meg sok esetben a komoly üzemi korszerűsítést, racionalizálást, a vállalatok közötti megfelelő munkamegosztást és rontotta le a munkaerkölcsöt...” (Pesti Hírlap, 1944. június 15.)
Egy rövidhír és egy olvasói levél a Pesti Hírlapból:
„A zsidó üzletekben lévő romló áruk átadása. Vannak olyan áruk, amelyeket a zsidó üzletek zár alá vételekor nem lehetett gyorsan romló árunak minősíteni, amelyek azonban időközben szintén romlásnak indulhatnak. Ilyen áruk pl. konzerv (fekete bádog vagy alumínium dobozban), cukorka, keksz, mandula, mogyoró- és dióbél, szilva- és vegyesíz, cukor nélküli gyümölcslé, tésztaáru, mustár, légyfogópapír, valamint az úgynevezett zöldnövények (pálmák, örökzöldek) és egyéb drogériai cikkek stb. Ezeket az árukészleteket készpénzfizetés ellenében elsősorban a helyi szakmabeli keresztény kereskedőknek másodsorban pedig a Hangya vagy más fogyasztási szövetkezetnek kell átadni. A befolyt vételárat a zsidó kereskedő zárolt számlájára kell befizetni. (Pesti Hírlap, 1944. június 14.)
Edmund Veesenmayer táviratot küldött a német külügyminisztériumnak, melyben beszámolt Imrédy Béla előző napon nála tett látogatásáról. Imrédy a Weiss Manfréd Művek miatt kereste meg, mondván, hogy az nagyon kellemetlen helyzetbe hozta a kormányt, és személy szerint őt is, amiért fel is ajánlotta Sztójay Dömének lemondását, amelytől eltekintene, ha az SS vezetője, Heinrich Himmler „e kérdésben tanúsítandó előzékenységével lehetőséget nyújt arra”. Az ügyletet jogi és más szempontokból is elfogadhatatlannak tartották. Imrédy azt is kifejtette, hogy nem magával a ténnyel van problémájuk, hanem a lebonyolítás módjával. Azt javasolta, hogy olyan megoldást találjanak, amely a kormány számára mindezt „kifelé, elviselhetővé tenné”, például, javasolta kormánybiztos kinevezését. Veesenmayer próbálta az ügy jelentőségét kicsinyíteni, „ellentámadást” indítani, végül a Himmler képviselőjével, a hét végén visszatérő Kurt Becherrel való közös tárgyalást helyezett kilátásba. A táviratot így zárta: „Kiegészítésül meg kell állapítanom, hogy a Weiss Manfréd-ügy széles, és részben velünk szemben baráti magyar körökre hideg zuhanyként hatott, és fokozódó tartózkodást váltott ki. Továbbra is mindent megteszek az ügy bagatellizálására, de üdvös lenne, ha az SS birodalmi vezető elhatározná, hogy formai kérdésekben nyújtandó engedményekkel enyhíti az ügyet.”