Kronológia 1944. május 1-7.
1944. május 1., hétfő
Az Organisation Todt, a Wehrmacht és a Sicherheitspolizei képviselői tanácskoznak Budapesten. Az a határozat született, hogy bármilyen, zsidókra vagy nem zsidókra vonatkozó munkaerőigénnyel kapcsolatban Wilhelm Neyerhez kell fordulni, akinek az Organisation Todt magyar honvédelmi minisztériumba beosztott összekötőjeként kell az ilyen ügyekben intézkednie.
Szálasi Ferenc „Legfelsőbb Titkos Párttanácsot” hívott össze Csobánkára a kormányzónál való tervezett látogatása kapcsán. Lényegében a kihallgatáskor követni szándékozott magatartást ismertette, illetve egy listát, hogy egy kormányalakítás esetén melyik posztra kit javasolna. Szálasi állítása szerint nem kívánt volna a kormányban részt venni, valamilyen „a Kormányzó személye körüli közvetlen beosztás, melyet akár mint tárca nélküli miniszterséget is be lehetne állítani” lett volna számára megfelelő. A lista számos helyen megfelelt az ősszel hatalomra kerülő Szálasi-kormány – pl. Beregfy Károly, Vajna Gábor, Budinszky László – összetételének. Az összejövetelen Szőllősi Jenő beszámolt Edmund Veesenmayernél tett látogatásáról. A következő ülést május 5-ére hívták össze.
E napon kelt alispáni jelentés szerint a Zemplén megyei izraelitáktól elvett készpénz és értékek a Szerencsi járásban 1.025.000, a Bodrogközi járásban 2.527.000, a Tokaji járásban 317.000 pengőt tettek ki.
Alsószinevéren az összes zsidót újra összegyűjtöttek és a huszti gettóba szállítottak.
Feldmann Mór építészmérnök, a miskolci hitközség elnöke, aki a hatóságokkal együttműködni kívánó hitközségi vezetőkhöz tartozott, alázatos hangú levélben ajánlotta fel a zsidó tanács szolgálatait Miskolc polgármesterének.
A csendőrök összegyűjtötték Remetemező zsidó lakosait, majd a Szatmárnémetiben lévő gettóba szállították őket.
1944. május 2., kedd
Az észak-erdélyi gettósítás megkezdésének előestéjén a polgármesterek a 6163/1944. BM. VII. res. számú rendeletben foglaltakkal lényegében megegyező rendkívüli utasításokat adtak ki és tettek közszemlére a joghatóságuk alá tartozó valamennyi területen.
A Budapesti Közlönyben megjelent Jaross Andor belügyminiszter 444/1944. B. M. számú rendelete, amelyben a zsidók számára megtiltotta a nyilvános fürdők használatát. A rendelet megszegése tizenöt napig terjedő elzárással, illetve pénzbüntetéssel járt.
Edmund Veesenmayer a német külügyminisztériumnak és Joachim von Ribbentropnak küldött táviratokban számolt be Otto Winkelmann SS-Obergruppenführer Horthy Miklós kormányzónál tett bemutatkozó látogatásáról, illetve a magyar belpolitika eseményeiről. A jelentés szerint a 40 perces bemutatkozó látogatás során Horthy lényegében továbbra is cáfolta a felmerült német vádakat. A magyar belpolitikával kapcsolatban a jobboldali egységpárt létrejöttét Veesenmayer nem tartotta valószínűnek, úgy látta, a különböző erők meglehetősen megosztottak, ami akár jól is jöhet a németeknek, mert kijátszhatják őket egymás ellen. Beszámolt továbbá Imrédy Bélának Sztójay Döménél tett látogatásáról, és az Imrédy szerepvállalásával kapcsolatos lehetőségekről. Szintén tájékoztatta feletteseit Rátz Jenő, Kunder Antal és Jaross Andor Imrédy Béla és Rajniss Ferenc érdekében a miniszterelnöknél tett látogatásáról.
Budapest helyettes főpolgármestere felterjesztésében kérte a zsidók közszolgálatának és közmegbízatásának megszüntetésével kapcsolatos igazolási eljárás május 15-i határidejének meghosszabbítását. A kérésben foglaltakat elfogadták, Budapestre vonatkozóan július 1-je lett az új határidő.
Kuales Norbert, Beszterce polgármestere, és Debreczeni Miklós rendőrparancsnok a gettósítás előkészítésére gyűlést hívott össze a polgármesteri hivatalba. A megbeszélésen, melyen részt vett a tisztviselők egy része, a rendőrség tagjai, nyomozók, a Nyilas Párt, az Imrédysta Párt és a Volksbund tagjai pontosították a részleteket, kijelölték a végrehajtó egységeket, kiosztották a zsidók név- és címjegyzékét. A rendőrparancsnok 9211/1944. számú rendeletében kijárási tilalmat rendelt el a sárga csillag hordására kötelezett személyeknek. A gettó létrehozása Szmolenszky László alispán és a polgármester feladata lett. Azzal az ürüggyel, hogy disznóhizlaldát létesítenek 50-80 munkást kértek Rozenfeld Árontól, a besztercei hitközség elnökétől. Mikor a munkálatok valós célja kiszivárgott, a polgármester cáfolta, és megfenyegette Rozenfeldet, hogy rémhírterjesztés miatt rögtönítélő bíróság elé állítatja.
Dr. Schilling János, Szolnok-Doboka megye alispánja, aki tevékenyen részt vállalt a megye zsidóságának gettósítására és összpontosítására irányuló előkészületekben, megváltoztatta véleményét, és betegséget színlelve lemondott.
Beadvány érkezett a Zsidó Tanácshoz, hogy járjanak közben a német hatóságoknál Wesel Imre, a szombathelyi hitközségi körzet vezetője érdekében.
Auschwitz-Birkenauban megtörtént a Magyarországról érkező első transzportok szelekciója. A munkaképesnek ítélt 486 férfit és 616 nőt a birkenaui új vágányok építésére vezényelték, egy részüket Gross-Rosen altáborába, illetve Mauthausenbe szállították. 2.698 személyt elgázosítottak.
Weinberger Mózes neológ főrabbi (Moshe Carmilly-Weinberger) este szüleit is hátrahagyva feleségével átszökött a határon. A főrabbi tagja volt az április első napjaiban Kolozsvárott felállított zsidó tanácsnak, melynek elnöke Fischer József ügyvéd, a neológ hitközség elnöke, főtitkára Moskovits József bankigazgató, titkára Hermann Dezső ügyvéd, tagjai pedig – Weinberger mellett – Glasner Akiba ortodox főrabbi, dr. Fenichel József kórházi főorvos, Klein Gyula iskolaszéki elnök, Marton Ernő, az Új Kelet egykori főszerkesztője és Léb Zsigmond, az ortodox hitközség elnöke voltak. A tanácsot többször átszervezték, kikerült belőle az orvosi szolgálatra berendelt dr. Fenichel József, a hadirokkantként mentesített Léb Zsigmond, s helyüket Lilienthal Sándor, illetve László Jenő gyáros foglalta el. Április végén Dieter Wisliceny kolozsvári látogatásakor új tagként bekerült Kasztner Ernő (Kasztner Rezső testvére), Klein Pál (Joel Brand sógora) és Weiss Jenő (Fischer József sógora), visszakerült Léb Zsigmond, viszont kikerült a két főrabbi. A tanács kapcsolatai révén tudomást szerzett a gettósítás céljáról, azonban – egyes források szerint – Kasztner Rezső akciójának sikerében bízva, lebeszélte a város zsidóságát a Romániába való menekülésről. Ennek ellenére mintegy kétszáz fő szökött át a Kolozsvártól néhány kilométerre lévő a határon, ahol 1944 folyamán román parasztok és fiatal cionisták segítségével 1.200-1.500 zsidó jutott át Romániába. Kolozsvárott több száz zsidót bújtattak a magyarok.
Ugyanezen a napon Kolozsváron Vásárhelyi László polgármester, Urbán László rendőrfőnök és Paksy-Kiss Tibor csendőrparancsnok vezetésével kidolgozták a gettósítás és a deportálás helyi vonatkozású kérdéseivel kapcsolatos konkrét irányelveket. Az értekezleten részt vett a zsidóság összegyűjtésében szerepet vállaló mintegy 150 városi tisztviselő, akiket a német biztonsági szolgálat helyi parancsnoka, Stroschneider SS-Hauptsturmführer külön útmutatásokkal látott el. A polgármester elrendelte a zsidók testi motozását. Az akcióban jelentős szerepet játszott még Forgács József, a vármegye alispáni hivatalának főjegyzője, Papp Géza rendőrtiszt és Tarr Kázmér, a kolozsvári polgármesteri hivatal tisztviselője. A vármegye „vidéki” zsidósága összegyűjtésének fő irányítója Szövérdi Szász Ferenc, a vármegye alispánja és Székely József bánffyhunyadi polgármester voltak.
Bedő Géza rendőrkapitány és Schröder őrnagy a Gestapo képviseletében közölték Májay Ferenc marosvásárhelyi polgármesterrel, hogy a távirati parancs értelmében a zsidók összegyűjtése és gettósítása másnap elkezdődik. Ehhez néhány hivatalnokot és szekereket kértek a polgármestertől. Délután 16 órakor a vármegyében élő valamennyi zsidó számára kijárási tilalmat rendeltek el, Marosvásárhelyen ezt a helyi zsidó tanács útján közölték az érintettekkel. A zsidó tanács tagjai Szofer Manó rabbi, Ábrahám (Shimon) Samu hitközségi elnök, Singer Ernő, Schwimmer Jenő és Goldstein Ernő voltak az ortodoxok részéről, míg Darvas Mór, Helmer József, Léderer Dezső vagy Bretter Rudolf a status quo ante hitközség részéről. Egy 1945-ös népbírósági vallomás szerint viszont az ortodoxokat Ábrahám Samu, Szofer Manó és Krausz Jenő, a status quo ante hitközséget Darvas Mór, Léderer Dezső és Löwi Ferenc rabbi képviselte. Felsőbb utasításra ugyanezen a napon az akciót végrehajtó rendőr- és csendőregységeket, továbbá a polgármesteri hivatal néhány tisztviselőjét, leventéket, illetve a Nyilaskeresztes Párt egyes tagjait kiképzésben részesítették.
Nagyobb dunántúli rendőralakulatot vezényeltek Nagyváradra.
Páncélcseh zsidó lakosságának nagy része tudomást szerzett a másnap kezdődő műveletekről, így értékeik egy részét román szomszédaikra bízták.
Sepsiszentgyörgyön a zsidókat írásban utasították, hogy másnap reggel 6 órakor családtagjaikkal a helyi rendőrségen jelenjenek meg. A magyar állampolgárságukat bizonyító iratokat is magukkal kellett vinniük.
Varjúlaposról, ahova 45 község 6.689 zsidó lakosát gyűjtötték össze, 155 szekérrel vitték át az embereket Nyírjés-tanyára.
Shvoy Kálmán naplóbejegyzése ezen a napon: „Zsidók Bácskából Szegeden a Zsinagógában, zsidóiskolákban, aklokban, embertelen módon elhelyezve. Ez a kegyetlenkedés az egész vonalon visszatetszést szült, még a nyilasoknál is.”
Leland Harrison, az Egyesült Államok svájci követe táviratban számolt be Cordell Hull külügyminiszternek arról az üzenetről, melynek továbbítását báró Bakách-Bessenyey György kérte tőle gróf Semsey Andor argentínai magyar ügyvivő, Hertelendy László, a Rio de Janeiróban lévő magyar követség tanácsosa, Pelényi János, és – egy személyes üzenettel együtt – Újváry Dezső isztanbuli magyar főkonzul számára. A levél lényegében egy rövid összefoglaló volt a megelőző napok, hetek szervezési munkájáról, hogy egy bizottságot hozzanak létre a Sztójay-kormányt el nem ismerő követek és misszióvezetők részvételével. A bizottság feladata az lett volna, hogy összegyűjtse a hasonló gondolkodású magyarokat, és a Szövetségesek melletti tanácsadó testületként segítse a magyarországi ellenállást az ország függetlensége és szuverenitása visszaállításának céljából. A bizottság munkáját Európában Barcza György, az Egyesült Államokban Pelényi János koordinálta volna, a tervezetről tájékoztatták az amerikai és brit diplomatákat is. Bakách-Bessenyey azt kérte Semseytől és Hertelendytől, hogy táviratban válaszoljanak, hozzájárulnak-e a tervhez. Az üzenetet már korábban megküldte Stockholmba, Lisszabonba és Madridba, az utóbbi két helyről meg is kapta a támogató választ.
1944. május 3., szerda
Hajnali öt órakor megkezdődött az észak-erdélyi IX. (Kolozsvár) és X. (Marosvásárhely) csendőrkerület térségében élő közel 160.000 zsidó gettósítása.
A minisztertanács tárgyalt az „ellenséges állampolgárok (zsidók és nem-zsidók), valamint az idegen állampolgárságú zsidók személyének és vagyonának kezeléséről”. A németek által alkalmazott alapelveket tartották irányadónak, ugyanakkor szó esett a különböző követségek tiltakozásáról a rendőrség részéről történt túlkapások miatt. Ezt német részről is nehezményezték, és egy „rendőrségi tisztviselő” lett megbízva, hogy a túlkapások áldozatait a különböző gyűjtőtáborokból kihozza. Még aznap kiadták a 7233/1944/VII. res. rendeletet a külföldi állampolgárságú és hontalan zsidók gyűjtőtáborokban való elhelyezéséről. Ez öt, gyakorlatilag négy csoportba osztotta az érintetteket. Az első csoport az ellenséges államok állampolgárai voltak, ahol zsidókra és nem-zsidókra is vonatkozott a rendelet, utóbbiak kedvezőbb elbánásban részesülhettek. A másodikba a semleges államok, illetve Románia és Finnország (negyedik csoport) zsidó származású állampolgárai tartoztak, akiket „Budapesten kell külön őrizet alá helyezni”. A harmadik csoport a „tengelyhatalmak érdekkörébe tartozó államok zsidó származású állampolgáraiból” állt, akiket a kisegítő toloncházba kellett internálni, a „magyarországi származású zsidóktól” elkülönítve. Az ötödik csoportba, az „állampolgársággal nem rendelkező (hontalan) zsidók” tartoztak, akikkel szemben a magyarországi zsidókkal szembeni bánásmódot alkalmazták.
A Sztójay-kormány hozzájárult, hogy a Weiss Manfréd Művek több gyára a Göring Művekhez tartozó Steyer Művek és a Wiener Neustadt-i repülőgépgyár ellenőrzése alá kerüljön. Ugyanakkor az SS is meg kívánta szerezni a vagyont, ennek érdekében Kurt Becher SS-Standartenführer folytatott „tárgyalásokat” az internálótáborból kihozott Chorin Ferenccel, Weiss Jenő és Kornfeld Móric bárókkal.
Horthy Miklós kormányzó 18:30 perckor fogadta Szálasi Ferencet. Szálasi visszaemlékezése szerint a négyszemközti beszélgetés egy órán és negyven percen keresztül, 20:10-ig tartott. A találkozón a kialakult helyzet, a Harmadik Birodalom állapota és a zsidókérdés került szóba, illetve Szálasi hosszasan bizonygatta hűségét a kormányzó iránt. A találkozó után Szálasi jó véleménnyel volt a kormányzóról, mindazonáltal némileg kritikusan fogalmazott képességeit illetően. A találkozón állítólag Horthy a következőket mondta a zsidókérdéssel kapcsolatban: „Vagy itt van a zsidókérdés, elsősorban a Nemzet hibás és nem a zsidóság, hogy a zsidókérdés országunkban ennyire elfajult. Mindenki rosszul értelmezett úr akart maradni, a gazdasági pálya lenézett volt, nem lehet most egyszerre kiküszöbölni őket. A zsidókérdést én vetettem fel legelőször 1920-ban, és nem is engedtem belőle, de különbséget kell tenni a lázadó kommunista zsidó és a hasznos zsidó között. Goldberger például száztizenhat éves céget vezet, amely mindig ennek a családnak a tulajdonában volt, ez idő alatt több aranyat biztosított az országnak, mint bárki más.”
A Zsidó Tanács beadványában beszámol a kisvárdai gettóban lévő élelmezési és egészségügyi problémákról.
Megkezdődött a gettósítás Bánffyhunyadon. Az akció főparancsnoka Székely József polgármester volt. Később a város zsidó közösségét a Bánffyhunyadi járás zsidó lakosaival együtt a kolozsvári gettóba vitték.
Reggel hétkor Besztercén Debreczeni Miklós rendőrparancsnok, Pásztóhi Ernő csendőr alezredes vezetésével és Órendi Gusztáv besztercei Gestapo-ügynök és Jakab Miklós, a kémelhárítás besztercei vezetőjének közreműködésével megkezdődött a gettósítás. Az összegyűjtöttek általában annyit vihettek magukkal, amennyit kézben el tudtak vinni. Már a gettósítástól való félelem miatt többen öngyilkosságot követtek el. Először a nagy zsinagóga udvarába gyűjtötték az embereket, majd a polgármesteri hivatal teherautóin a várostól négy kilométerre lévő Várhegyre, a Stamboli gyümölcsösbe szállították őket. Ugyanekkor Beszterce-Naszód vármegye többi településén a nyomozókból, rendőrökből, tisztviselőkből, leventékből, szélsőséges csoportok tagjaiból álló különleges egységek a zsidókat először a község-, illetve járásközpontokba gyűjtötték, majd onnan a Beszterce mellett létrehozott gettóba vitték. A csendőrök által őrzött táborba a vármegye 6.800 zsidó lakosa közül körülbelül 6.300 került. A gettóban a zsúfoltság mellett az élelem- és vízhiánnyal is meg kellett küzdeni az összegyűjtötteknek. A besztercei gettóba került Naszód, Alsóborgó, Alsóbudak, Berlád, Bilak, Borgóbeszterce, Borgóprund, Borgótiha, Budatelke, Csépán, Dipse, Entrádám, Felsőborgó, Felsőbudak, Felsőszászújfalu, Friss, Fűzkút, Galacfalva, Harina, Jád, Kisfehéregyház, Kisilva, Kisrebra, Kissajó, Középborgó, Kusma, Lompérd, Magura, Magyarnemegye, Marosborgó, Mezőszentmihály, Nagydemeter, Nagyilva, Nagysajó, Nec, Oláhnemegye, Oláhszentgyörgy, Óradna, Óvárhely, Radnalajosfalva, Romoly, Sajófelsősebes, Sajósebes, Serling, Sajómagyarós, Szamospart, Szászlekence, Szászszentgyörgy, Tacs, Telcs, Újradna, Vermes, Zseyk zsidó közössége. A gettó lakóival együtt deportálták Aldorf település zsidó lakosságát.
Megkezdték a csíkszeredai zsidó közösség összegyűjtését. Reggel rendőrökből, csendőrökből és detektívekből álló csoportok jelentek meg a zsidók lakásain, felszólították őket, hogy öltözzenek fel, majd csomagjaikkal bekísérték őket a városi rendőrség fogdájába. A begyűjtött 312 fő itt töltötte az éjszakát, majd másnap a sepsiszentgyörgyi gettóba vitték őket.
A Gyergyói-medence zsidó közösségét a Gyergyószentmiklós központjában lévő elemi iskola udvarára gyűjtötték. A műveletet Tóth Mátyás polgármester és Polonkay Géza rendőrkapitány irányította – elődje, Örményi Antal nem vállalta a feladatot, inkább lemondott. Már Gyergyószentmiklóson megkezdődött a begyűjtötteknél az elrejtett értékek utáni kutatás, ami Szászrégenben, ahova átszállították őket, brutális módon folytatódott. A gyergyószentmiklósi gettóba került többek között Gyergyóbékás, Gyergyóhódos, Gyergyóholló, Szárhegy (Gyergyószárhegy) zsidó közössége.
Megkezdődött a kolozsvári gettósítás, melyet a Paksy-Kiss Tibor csendőr ezredes által vezetett csendőrség és rendőrség hajtott végre. Hajnalban kiplakátolták a Hollóssy-Kuthy Lajos kolozsvári főkapitány-helyettes által aláírt, és a napilapokban is közölt gettósítási hirdetményt. A gettót a város északi részén, a Kajántói úthoz közeli Irisz-telepi téglagyár szabadtéri szárítói és azok környékén hozták létre. Az akció hajnali ötkor kezdődött a Horthy Miklós úton, és mintegy tíz nap múlva fejeződött be. A város zsidóságát teherautókon, szemétszállító gépkocsikon, szekerekkel és gyalogszerrel hurcolták a gettóba. A következő két hétben ide került még Apahida, Bedecs (valószínűleg), Bogártelke, Bonchida, Borsaújfalu, Csucsa, Egeres, Gyalu, Hídalmás és a Hídalmási járás, Kalotaszentkirály, Kissebes, Kolozs, Kolozsborsa és a Kolozsborsai járás, Magyarzsombor, Solyómkő, Szamosfalva, Szászfenes, Válaszút (feltehetően), Váralmás (feltehetően) zsidó közössége. A gettósítást és a deportálást Inczédy-Joksmann Ödön főispán helytelenítette, sokat tenni ellene azonban nem tudott; különböző műveletekből kimaradt, de tisztségéről nem mondott le. A gettóban működő zsidó tanács elnöke továbbra is Fischer József, a tábori rendőrség megbízott „parancsnoka” Balázs Endre ügyvéd, helyettese Weiss Sándor ügyvéd, a gettó „közigazgatási vezetője” Krémer Bernát kereskedő volt. A gettóban embertelen körülmények uralkodtak. Az élelmezésről az összegyűjtötteknek maguknak kellett gondoskodniuk. A gettó parancsnoka Urbán László Ferenc kolozsvári rendőrfőnök volt, aki többeket személyesen bántalmazott. A gettót kezdetben helyi rendőrök őrizték, de miután nem találtak őket megbízhatóknak, máshonnan hozott csendőrökkel helyettesítették őket.
Miskolcon a zsidóknak e napig be kellett szolgáltatniuk zsír- és cukorjegyeiket. A városban megtiltották, hogy este 8-tól reggel 6-ig lakásaikat elhagyják, az izraelita szerzők munkáit kiselejtezték.
Nagybányán hajnali öt órakor kezdődött a gettósítás. A műveletet, Franz Abromeit SS-Hauptsturmführer útmutatásai alapján gyorsított ütemben éjfélig be is fejezték. Az emberek összegyűjtésre és értékeik elkobzására két, rendőrökből és civilekből álló „osztagot” hoztak létre, akik Nagy Jenő rendőrfőnök és Gergely Gyula nyilas vezető irányítása alatt pontos listák alapján dolgoztak. A zsidóknak tíz perc állt rendelkezésre, hogy a legszükségesebbeket kocsira rakják, általában az ellenséges keresztény lakosság tekintetétől kísérve. Az összegyűjtötteket név szerint ellenőrizték, majd elrejtett értékeket keresve átkutatták őket, amit a gettóba érkezéskor megismételtek. Azokat, akiktől pénzt reméltek kicsikarni brutálisan megkínozták. A gettó helyét Endre László április végi Nagybányán tett látogatásakor jelölték ki a Nyilaskeresztes Párt székházában tartott tanácskozáson, amelyen részt vett Rosner (Rozner) István alpolgármester, Nagy Jenő a rendőrkapitányság vezetője, Vajay (Vajai) Sándor polgármesteri hivatali aljegyző, Gergely Gyula, a Nyilaskeresztes Párt észak-erdélyi vezetője, Várhelyi Tibor százados, a nagybányai csendőralakulat parancsnoka, Haracsek (Horacsek) József, a Baross Szövetség elnöke és Boér Endre alispán, aki Tamás Károly nagybányai polgármester lemondása és távozása után átvette az ő tisztét is. Több lehetőség közül a gettót végül a Bernáth-féle vas- és fémgyár udvarán hozták létre. A Nagybányai, Nagysomkúti és Kápolnokmonostori járási zsidók részére Nagybányától 3,5 kilométerre Borpatakon, Molcsány gazda birtokán hoztak létre kényszerlakhelyet. Ide került többek között Buság, Felsőbánya, Hagymáslápos, Iloba, Kapnikbánya, Kissikárló, Koltó, Kováskápolnok, Nagynyíres, Nagysikárló, Nagysomkút, Pusztahidegkút, Szakállasfalva, Szamoslukácsi zsidó lakossága. A Bernáth-féle vas- és fémgyár területére zsúfolt 3.660 ember zöme a szabad ég alatt töltötte az éjszakákat is. Az eső, a szennyezett víz, a rossz élelmezés következtében hamarosan sokan megbetegedtek, akiket – néhány kivételezettel együtt – a zsinagógában felállított kórházba vittek. A borpataki gettóban egy istálló és egy csűr jutott az ide hurcolt 2.000 zsidónak. A gettók főparancsnoka Várhelyi Tibor volt. Nagybányán és környékén több család is bújtatott zsidókat, zsidó gyerekeket, vagy vett át az üldözöttektől értéket megőrzésre, ugyanakkor voltak olyanok is, akik feltörték a lepecsételt lakásokat. A nagybányai festőtelep több alkotója is a holokauszt áldozatává vált.
Nagyiklód zsidó lakosságát a kolozsvári gettóba vitték.
Nagyváradon három falragasz jelent meg Gyapay László polgármester-helyettes aláírásával a helyi gettó felállításának elrendeléséről, a zsidók kijárásának korlátozásáról, továbbá a keresztény lakosságnál elhelyezett zsidó vagyontárgyak internálás terhe melletti beszolgáltatásáról. Még aznap megkezdődött a gettósítás: a város 27 ezer főnyi zsidó lakosának a nagy ortodox zsinagóga és a Nagypiac környékén állítottak fel gettót, melyet nyugaton a Mezei Mihály utca, északon a Kapucinus utca és a Mussolini tér, keleten a Frangepán utca, délen pedig a Szeptember 6. és a Tompa Mihály utca határolt. Deszkakerítés vette körül, egyetlen bejárata a Kapucinus és a Zárda utca sarkán nyílott. Egy második gettót a városi majorban és a Mezey-féle fatelepen és környékén hoztak létre Bihar vármegye 8 ezer zsidó lakosának. A gettósítást öt nap alatt hajtották végre. Az embereket előbb a zsinagógában gyűjtötték össze, majd miután átkutatták őket, a gettóba kerültek. Itt nagy volt a zsúfoltság, kevés volt az élelmiszer, gyakran vízhiány lépett fel, elégtelenek voltak az egészségügyi feltételek. Egy háromfős gettóbizottságra ruházták a hatalmat, mely Gyapay László polgármester-helyettesből, Nadányi Jánosból, és vitéz-nemes kibédi Péterffy Jenő csendőr alezredesből állt. Ők bírálták el például meglehetős rosszindulattal a felmentéseket. Május 3-a és 7-e között a gettó parancsnokai Németh Imre rendőrtanácsos és Kovács-Nagy István rendőr százados, feletteseik Wennholz Gestapo-tiszt és Theodor Dannecker, Adolf Eichmann Sonderkommandójának tagja voltak, ugyanakkor Gyapay László és Rajnay (Reiner) Károly, az újonnan kinevezett főispán is adott nekik utasításokat. A gettó belső életét öttagú zsidó tanács – Leitner Sándor elnök, az ortodox zsidó közösség vezetője, Vajda István főrabbi, Lőrincz Sándor ügyvéd, dr. Osvát René orvos, és Metzen Sámuel gyáriparos – irányította, egészségügyi kérdésekben dr. Kupfer Miksa, dr. Osvát René és dr. Molnár Vilmos döntöttek, és egy másik hármas bizottság felelt az ellátásért. A zsidó vagyon felkutatására létrehozott külön bizottság irányításával a gettó szomszédságában lévő Dreher-Haggenmacher sörfőzde irodájában és raktáraiban berendezkedő negyvenfős csendőri alakulat hajtotta végre a feladatot, működtette a „pénzverdét”. Brutális módszereik elől sokan a halálba menekültek, többek között dr. Osvát René is. Hain Péter szerint 41 millió aranypengő vagyont „szereztek vissza”. Zsidó vagyon rejtegetése címén 2.004 keresztény lakos ellen indítottak eljárást. A nagyváradi gettóban is terjedtek a Dunántúlra való deportálásról szóló álhírek. Két orvos, dr. Kupfer Miksa és dr. Bálint Sándor kezdeményezésére néhány embernek sikerült tífuszos megbetegedést szimulálni, így elérték, hogy többeket hátrahagyjanak, köztük Zsolt Bélát is. A szigorú őrizet ellenére többen megszöktek, s embermentő tevékenységre is volt példa. A nagyváradi gettóba került Álmosd, Atyás, Bagamér, Báródsomos, Berekböszörmény, Berettyószéplak, Bihar, Bihardiószeg, Biharpüspöki, Bihartorda, Bojt, Cécke, Cséffa, Cséklye, Érkörtvélyes, Érselénd, Érsemjén, Felsőbarakony, Fugyivásárhely, Genyéte, Gyapju, Hencida, Keszteg, Kisbáród, Komádi, Körösszakál, Magyarhomorog, Magyarkéc, Mezőtelegd, Nagybáród, Nagykereki, Nagyléta, Nagyrábé, Okány, Oláhszentmiklós, Piskolt, Rév, Sarkad, Sáp, Sáránd, Szalárd, Székelyhíd, Szoldobágy, Újléta, Váncsod, Váradszőllős és Vértes zsidó lakossága.
Páncélcsehen hajnali négy órakor őrséget állítottak a zsidó házak elé, az esetleges szökések megakadályozására. Délelőtt mindenkit a falusi iskolába gyűjtötték, az emberek az éjszakát is ott töltötték.
Sepsiszentgyörgyön az előző napi felszólításra 290-300 személy jelent meg a városi rendőrségen reggel, akik közül családonként egy fő a délelőtt folyamán rendőri vagy csendőri kísérettel hazamehetett az engedélyezett dolgok elhozataláért. A délután folyamán átszállították őket a későbbi Gazdasági Iskola Csíki utcában lévő félig elkészült épületébe.
Szamosújváron a helyi téglagyárban állítottak fel a gettót, ahova a Szamosújvári járás zsidó lakosságát, körülbelül 500 embert szállítottak. A helyiekkel együtt körülbelül 1.600 fő élt itt, élén zsidó tanács állt. Egy forrás szerint a Kékesi járás egyes településeinek zsidó lakosságát is ide szállították. A gettósítást Tamási Lajos polgármester, Bereczki Ernő rendőrfőnök és Iványi Andor (András) rendőr-főfelügyelő közvetlen irányításával hajtották végre.
Csóka László szatmárnémeti polgármester 12.150. számú rendeletében reggel öt órától kijárási tilalmat hirdetett a sárga csillagot viselő zsidók számára. Május 4-től a zsidók csak reggel 9 és 11 között hagyhatták el lakóhelyüket ivóvíz és a legszükségesebb élelmiszerek beszerzése céljából. A rendelet megszegőit internálták. A polgármester tanácskozást hívott össze Sárközy Béla rendőrtiszt, Czégényi (Csegezi?) Károly, a városi csendőrség parancsnoka, Pirkler Ernő, a polgármesteri hivatal főtitkára, Nagy Jenő rendőrfőnök, Deményi Miklós alezredes, a csendőrőrs parancsnoka, a rendőrség, a csendőrség, az adóhivatal és a pénzügyi közigazgatás képviselői, a polgármesteri hivatal személyzete, valamint az alsó fokú iskola és a gimnázium tanárainak részvételével. Ismertették a gettósítás forgatókönyvét, megalakították a felelős bizottságokat. A gettót a Zrínyi, a Petőfi, a Báthory és a Tompa utcákban és környékükön alakították ki. Ide hozták Adorján (valószínűleg), Apa, Aranyosmeggyes, Avasfelsőfalu (feltehetően), Avasújfalu, Avasújváros, Barlafalu, Batiz, Bikszád, Egri, Erdőd és az Erdődi járás, Hirip, Kányaháza, Királydaróc, Komorzán, Lázári, Mikola, Nagykároly (ahol szintén volt gettó) és a Nagykárolyi járás, Nagypalád, Patóháza, Pettyén, Remetemező, Sárközújlak, Szamosborhid, Szamoskóród, Szamoskrassó, Szamosveresmart, Szaniszló, a Szatmárnémeti járás, Szatmárudvari, Szatmárzsadány, Szinérváralja, Szinfalu, Tartolc (valószínűleg), Terep, Vámfalu, Vetés zsidó közösségét. A gettóba érkezőket megmotozták, a gettó területén pedig „pénzverde” működött. A polgármesteri hivatal kevés élelmet utalt ki, ezért 200 ezer pengőt összegyűjtöttek, és megbízták Pirkler Ernőt, hogy szerezzen be még ennivalót. Ő a pénzt a deportálások kezdete előtti napon vette át, de a háború után sem számolt el vele. Az egészségügyi ellátásról zsidó orvosok próbáltak gondoskodni. A zsidó tanács elnöke Schwartz Zoltán volt. Szatmárnémetiben is folyt bizonyos embermentő tevékenység.
Megkezdődött a zsidók összegyűjtése Szászrégenben, ahol Maros-Torda vármegye második gettóját állították fel. A gettósítás vezetői Schmidt Imre polgármester, Dudás János rendőrfőnök, Komáromi László őrnagy, Szentpáli G. Kálmán hadnagy, csendőrparancsnok, Szabó Kálmán, a Régeni felső járás főjegyzője, Csordácsics Jenő (Egon) voltak. A gettó helyét a város szélén lévő téglagyárban jelölték ki, parancsnoka Dudás János lett. A csendőrosztagok mellé rendőröket, leventéket és helyi nyilasokat is beosztottak. Sok esetben nem engedélyezték az embereknek, hogy ruhát vagy élelmet vigyenek magukkal. A gettóban mintegy 4.000 embert zsúfoltak össze, akik közül a különböző források szerint 1.400 vagy 1.950 volt a szászrégeni lakos. Különleges csendőri nyomozóosztag kutatott kegyetlen módszereket alkalmazva a zsidók értékei után. A gettóban víz- és élelemhiánnyal és higiéniai problémákkal is meg kellett küzdeni. Működött fellebbezési bizottság, melynek tagjai Schmidt Imre, Dudás János, Szentpáli G. Kálmán voltak. A szászrégeni gettóba került Maros-Torda vármegyéből Abafája, Alsórépa, Déda, Disznajó, Felsőrépa, Füleháza, Gernyeszeg, Gödemesterháza, Görgényhodák, Kisnyulas, Kolozsnagyida, Libánfalva, Magyaró, Marosfelfalu, Maroshévíz, Marosoroszfalu, Marosvécs, Mezőkirályfalva, Palotailva, Radnótfája, Ratosnya, Teke, Vajdaszentivány zsidó közössége és Szováta zsidó lakosságának egy része.
A széki zsidókat a szamosújvári gettóba vitték.
Székelykeresztúr és Udvarhely vármegye délnyugati falvainak zsidó közösségét a székelykeresztúri Csekefalvi utcai zsinagóga udvarára gyűjtötték. Néhány napot töltöttek itt, majd csomagjaikat szekerekre rakva a marosvásárhelyi gettóba indították őket.
Székelyudvarhelyen, Filó Ferenc polgármester és Zsigmond János rendőrfőnök irányításával megkezdődött a gettósítás. Reggel leventék és csendőrök jelentek meg a zsidók lakhelyén, és fél órát adtak nekik, hogy összecsomagoljanak és elhagyják otthonukat. Az összegyűjtötteket a helyi tanítóképzőbe vitték.
Gazda András alispán irányításával megkezdődött Szilágy vármegye zsidóságának összegyűjtése. A műveletek parancsnoka Mariska György csendőr alezredes volt, Szilágysomlyóért Pethes István, Zilahért Elek Ferenc rendőrfőnökök feleltek. A Szatmárnémetiben tartott konferencián, amely a megyei vezetők, továbbá Sámi Béla vármegyei főjegyző, dr. Suchy Dezső, Szilágy vármegye tiszti főorvosa, dr. Molnár Ferenc, Szilágysomlyó tiszti főorvosa, Krasznai László, a Somlyói járás főszolgabírója és Kemecsy István, Szilágysomlyó városi főmérnök részvételével zajlott, gettónak először a szilágysomlyói Báthory utcát és a zsinagóga környékét javasolták, de végül a várostól mintegy öt kilométerre levő somlyócsehi Klein-féle téglagyárban jelölték ki a helyét. A gettósítás tetőpontján 8.500 főt zsúfoltak ide, az egyik legembertelenebb magyarországi gettóba. Szilágysomlyón a gettósítás hajnali öt körül kezdődött egy Gestapo- tiszt és egy német katona felügyelete mellett. A műveletet Pethes István rendőrfőnök irányította és a helyi hatóságok, a rendőrség, csendőrség, leventék és a civil lakosság egy része vett részt benne. A zsidókat a jobbára ellenséges helyi lakosság legnagyobb egyetértése közepette a zsidó iskola udvarára terelték, csak a betegeket és a nagyobb poggyászokat rakták ökrös szekerekre. Összesen 12 épületben, a Weinberger-féle szeszgyárban és környékén helyezték el őket, ahol egyetlen kút állt rendelkezésükre. Érkezéskor az emberektől elkobozták élelmüket, pénzüket, értéktárgyaikat, egyeseket kedvtelésből megvertek. Az emberek az éjszakát is itt töltötték. Szilágynagyfalu zsidó lakosait csendőri kísérettel a helyi zsinagógába terelték. Szilágycsehen a reggeli órákban csendőrök és leventék gyűjtötték egybe a település és környéke zsidó lakosságát a keresztények ellenséges megnyilvánulásaitól kísérve. Az összegyűjtötteket végül kitakarítatlan marhavagonokban három nap alatt szállították az ötven kilométerre lévő somlyócsehi téglagyárába. Szintén ide került Almásgalgó, Alsóbán, Alsóegregy, Alsónyárló, Alsószopor és az Alsószopori járás, Alsóvalkó, Alsóvárca, Aranymező, Ákos, Bábca, Ballaháza, Benedekfalva, Beréd, Bikácfalva, Bogdánd, Boján, Bősháza, Bükkörményes, Bükktótfalu, Csákiborgó, Csiglen, Csízér, Csokomány, Csög, Csömörlő, Csűrfalva, Dabjon, Dabjonújfalu, Detrehem, Diósad, Doh, Egregypósa, Egregyborzova, Elyüs, Égerhát, Érszakácsi, Farkasmező, Felsőbán, Felsőberekszó, Felsőegregy, Felsőkaznacs, Felsőszék, Felsővalkó, Felsővárca, Füzespatak, Gardánfalva, Halmosd, Hadad, Hadadnádasd, Inó, Ipp, Karika, Kecskésfalva, Kelence, Kettősmező, Kisderzsida, Kisdoba, Kisgoroszló, Kiskeresztes, Kismező, Középvárca, Kőd, Krasznafüzes, Krasznajáz, Krasznamihályfalva, Krasznarécse, Kucsó, Kusaly, Lecsmér, Lele, Márkaszék, Mocsolya, Monó, Mosóbánya, Nagyderzsida, Nagymon, Nagyororszló Nagyszeg, Náprád, Ördögkút, Palicka, Pecsely, Perje, Porc, Pusztarajtolc, Ráton, Romlott, Sarmaság, Selymesilosva, Somály, Somfalu, Somlyócsehi, Somlyógyőrtelek, Somlyóújlak, Sülelmed, Szamossolymos, Szamosszéplak, Szamosudvarhely, Szentpéterfalva, Szélszeg, Szér (Szilágyszér), Szilágybagos, Szilágyballa, Szilágybogya, Szilágyborzás, Szilágycseres, Szilágyegerbegy, Szilágyerked, Szilágygörcsön, Szilágyillésfalva, Szilágykirva, Szilágykorond, Szilágykövesd, Szilágylompért, Szilágynyíres, Szilágysámson, Szilágysziget, Szilágyújlak, Szilágyzovány, Szurduk, Tasnád és a Tasnádi járás, Tasnádorbó, Tasnádszarvad, Turbóca, Újnémet, Vadafalva, Valkóváralja, Varsolc, Vaskapu, Vártelek, Zálnok, Zilah és a Zilahi járás, Zsákfalva, Zsibó és a Zsibói járás zsidó közössége. A somlyócsehi téglagyárban létrehozott gettó a Kraszna folyó és az országút közötti mocsaras területen feküdt. Az ott lévő egyetlen háromszobás lakást, illetve az irodákat és raktárépületeket a gettóparancsnok és az őrség használta. Az összegyűjtötteknek csak egy része tudott a fedett, ám oldalfal nélküli téglaszárító színekben helyet találni, ezért ideiglenes színeket és sátrakat állítottak fel. Ennek ellenére sokan a szabad ég alatt voltak kénytelenek éjszakázni. A gettóban víz- és élelemhiány volt, alapvető higiéniai és egészségügyi feltételek hiányoztak. A gettó lakóit a helyi „pénzverdében” kínozták, és egyéb módokon is megalázták, gyötörték. A rossz körülmények és az embertelen bánásmód miatt a somlyócsehi gettóból deportáltakat szokatlanul magas arányban küldték az azonnali gázhalálba Auschwitz-Birkenau rámpájáról.
1944. május 3-4.
Háromszék vármegye, Csík vármegye déli része és Csíkszereda zsidó közösségét teherautókon, szekereken, illetve gyalog Sepsiszentgyörgyre, a későbbi Gazdasági Iskola félig elkészült épületébe gyűjtötték. Ferenczy László csendőr alezredes jelentése szerint létszám 850 fő volt, más források szerint a Csíkszeredáról május 4-én teherautókon áthozott 312 fővel együtt elérte a 950-960 főt, a kolozsvári népbíróság anyagai szerint 700-900 főt. A gettóban alig volt víz, élelem és a tisztálkodási lehetőség, s a hideg is sok szenvedést okozott. A gettósítási bizottságot Szentiványi Gábor főispán vezette, tagjai Barabás András alispán, Virányi András sepsiszentgyörgyi polgármester, Vincze István sepsiszentgyörgyi rendőrfőnök és Balla (?) ezredes, a vármegye csendőrparancsnoka voltak. Bár a sepsiszentgyörgyi zsidóság vezetőit: Mandel Lajos nyugalmazott tisztviselőt, a helyi hitközség elnökét, Dávidovits Dávid Mihály rabbit ás másokat, továbbá a csíkszeredai elöljárókat is ide gyűjtötték, helyi zsidó tanács nem alakult. A sepsiszentgyörgyi gettóba került Barót és a Miklósvári járás, Bereck, Csíkmadaras, Csíkszentmárton, Csíkszentsimon, Csíktapolca, Esztelnek, Gelence, Kászonfeltíz, Kézdivásárhely és a Kézdi járás, Kommandó, Kovászna és az Orbai járás, Lemhény, Nagyborosnyó, Sepsibükszád és a Sepsi járás, valamint Uzon zsidó közössége.
A marosvásárhelyi zsidókat, mintegy ötezer főt, a gettónak kijelölt Koronkai úti téglagyárba gyűjtötték. A műveletet Májay Ferenc polgármester, Hennel Ferenc, a polgármesteri és Jávor Ernő, a főispáni hivatal főjegyzője felügyelték, a csendőri és rendőri egységek tevékenységét Papp János ezredes, Zalántay János alezredes és Bedő Géza rendőrkapitány irányították. A műveletekben Körmendy Géza ezredes vezetésével részt vettek honvédalakulatok, illetve Kozma István vezérőrnagy irányítás alatt székely határőrök. Az előző napon kialakított csoportok megjelentek a zsidó házaknál, az ott élőket kilakoltatták, értékeiket elkobozták. Az eredetileg tervezetthez képest jelentősen lerövidült határidő miatt kevés időt hagytak a csomagolásra, sokakat élelem nélkül vittek a Bedő Géza parancsnoksága alatt álló, mintegy húszezer négyzetméteren elterülő városszéli gettóba. A következő napokban ide érkezett Maros-Torda vármegye nyugati része, továbbá május 7. körül Udvarhely vármegye zsidó lakossága. A gettó összlakossága így 7.380 főre – 5.500 marosvásárhelyi és 1.880 környékbeli – emelkedett. A gettóban nagy volt a zsúfoltság, vízhiány állt elő. Folytak a motozások, itt is működött úgynevezett „pénzverde”, melynek „specialitása” volt, hogy Lax József zsidó ékszerész látta el őket információval. Még április 28-án Endre László felállította az úgynevezett „ellenőrző bizottságot”, amelynek Májay Ferenc, Márton Zsigmond, Bedő Géza, Bocskor Lóránt csendőr ezredes – az ő helyét később Zalántay János vette át, aki Szászrégenben is tagja volt egy hasonló bizottságnak – és Schröder őrnagy voltak a tagjai. Feladatuk a mentesítési kérvények elbírálása volt. A polgármester vallomása szerint 1.500 kérvényből mindössze 47-et fogadtak el, például 147 első világháborús kitüntetett frontharcosból 143-at családostul deportáltak. A marosvásárhelyi gettóba került Agyagfalva, Atyha, Ákosfalva, Balavásár, Bözöd, Bözödújfalu, Erdőszentgyörgy, Fiatfalva, Folyfalva, Gyulakuta, Havadtő, Jedd, Kelementelke, Kisgalambfalva, Kobátfalva, Korond, Kőrispatak, Marossárpatak, Marosszentanna, Marosszentgyörgy, Marosszentkirály, Mezőbánd, Mezőmadaras, Mezőörményes,, Mezőrücs, Mezősámsond, Mezőszentmárton, Nagyernye, Nagygalambfalva, Nagykend, Nyárádremete, Nyárádszereda, Nyárádtő, Oklánd és az Oklándi járás, Parajd és a Parajdi járás, Siklód, Szentdemeter, Szentháromság, Székelybere, Székelymoson, Székelykeresztúr és a Székelykeresztúri járás, Székelysárd, Szolokma zsidó közössége és Szováta zsidó lakosságának egy része. A gettóból Ráduly István László bözödújfalui katolikus plébános és Bocskor Lóránt csendőr ezredes révén több tucat székely szombatosnak sikerült megmenekülnie.
1944. május 3-5.
A dési zsidókat az élelmiszerjegyek kiosztása ürügyén a hitközség által összeállított lista alapján a helyi gettóba gyűjtötték. Szintén ekkor szállították a gettóba Szolnok-Doboka vármegye zsidó lakosságának jelentős részét, többek között Alőr, Alsóhagymás, Apanagyfalu, Bethlen és a Bethleni járás, Bőd, Csicsógyörgyfalva, a Dési járás, Galgó, Ispánmező, Kackó, Kékes és a Kékesi járás, Kozárvár, Nagyilonda és a Nagyilondai járás, Oláhlápos, Pecsétszeg, Somkerék, Szentmáté, Szépkenyerűszentmárton, Vasasszentgotthárd, Várkudu zsidó közösségét. A gettósítás kezdete után egy héttel már 7.800 lakója volt, többségüknek fedél sem jutott, így elviselhetetlenül szenvedtek a hideg és az eső miatt. Katasztrofálisak voltak az egészségügyi viszonyok, nem volt víz és élelem. A vármegyében a gettósítást az Antalffy Pál irányította csendőrség hajtotta végre. A gettót szögesdrót vette körül, őrzésében a helyi rendőrség mellett a Szilágy megyei Zilahról átvezényelt csendőrök is részt vettek. Parancsnoka az első héten Gecse József, majd Takács Jenő (Emil) „kormánymegbízott” volt. A terület szélén álló kunyhóban működött a „pénzverde”. A gettó belső vezetésére zsidó tanácsot állítottak fel, amelynek tagjai Albert Lázár elnök, Ordentlich Ferenc, Weinberger Samu, Weinberger Manó és Ágai Albert voltak. A főorvos dr. Engelberg Oszkár, az ellátásért felelős gazdasági szakember Singer Zoltán volt. Az összegyűjtötteket mintegy négy hétig tartották a gettóban. Ezalatt „természetes okok” miatt 25 személy halt meg, és mindössze néhány embernek sikerült megszöknie. Az összegyűjtötteket május 28. és június 8. között három transzporttal deportálták Auschwitz-Birkenauba.
1944. május 4-6.
A Bécsben tartott tanácskozáson a vasutak, a magyar csendőrség és német biztonsági rendőrség (SIPO) képviselői véglegesítették a deportálások menetrendjét és útvonalát. Kezdő dátumnak május 15-ét jelölték ki, s megállapodtak, hogy naponta négy vonat megy Kassáról Kelet-Szlovákián át Auschwitzba, Eperjes, Muszyna, Tarnów és Krakkó érintésével. A magyar csendőrség küldöttségét Lulay Leó vezette, míg Eichmann Sonderkommandóját Franz Novak képviselte.
1944. május 4., csütörtök
A Magyarországi Zsidók Lapjában ismét figyelmeztették a közösség tagjait a sárga csillag viselésére vonatkozó szabályok betartására, és arra szólították fel őket, hogy barátaik, rokonaik figyelmét is hívják fel ennek fontosságára. Ugyanebben a számban írtak a Kistarcsán, illetve Csepelen internáltak számára való csomagküldés lehetőségéről, és a csomagküldés kapcsán betartandó szabályokról.
A galgói zsidókat a közeli Nagyilondára vitték, ahonnan másnap a helyiekkel együtt tovább szállították őket a dési gettóba.
Kápolnokmonostoron megkezdték a település és a Kápolnokmonostori járás zsidó lakosságának összegyűjtését. Minden zsidó házba csendőrök mentek be, és lakhelyük elhagyására szólították fel az embereket, majd a házakat lezárták és lepecsételték. Az összegyűjtötteket gyalog vitték a zsinagógába, csomagjaikat szekereken szállították. Később több napig az iskolában és az iskola környékén szállásolták el a városból és környékéről beszállítottakat, végül csendőrök terelték át őket a Borpatakon létesített gettóba.
Kasztner Rezső két napra Kolozsvárra látogatott, ahol Dieter Wislicenyvel és a helyi zsidó vezetőkkel tárgyalt.
A Magyarláposi járás zsidó lakosságát a magyarláposi zsinagóga udvarán gyűjtötték össze.
Reggel Páncélcsehen a falusi iskolába gyűjtött zsidókat megmotozták, a tiltás ellenére megtartott értékeket elkobozták. Ezután a négy szekérre felrakott csomagokkal együtt gyalogosan Kolozsvár irányába útnak indították őket. A helyi lakosság a falu határáig kísérte a menetet, sokan élelmet adtak, és biztatták őket. Estére a transzport Bábócra érkezett, ahol az iskolában szállásolták el őket.
A pecsétszegi zsidókat a dési gettóba szállították.
Reggel felsorakoztatták Szilágysomlyó zsidó lakosságát és gyalog a 4-5 kilométerre lévő somlyócsehi téglagyárba hajtották őket.
A 24. magyar gyaloghadosztály elfoglalta a Kárpátok előterében zajló támadás frontszakaszának közepén lévő Jedlina-erdőt, ezzel véget vetve a támadó hadműveleteknek. Az 1. hadsereg támadása kiegyenesítette és 30 kilométerrel előbbre tolta az arcvonalat. Sikerült újra felvenni a kapcsolatot a Dél-Ukrajna Hadseregcsoporttal, elfoglalták Nadvornaját, azonban Kolomeától 12 kilométerre a támadás kifulladt. A 2. páncéloshadosztály elveszítette összes magyar gyártmányú harckocsiját, 30-at véglegesen, s komoly veszteségek érték az amúgy is elavult gépjárműállományt. A hadműveletben 15.571 fő vesztette életét, sebesült meg vagy tűnt el. A 2. hegyidandárt ki kellett vonni az arcvonalból, parancsnokát, Fehér Géza vezérőrnagyot, továbbá vezérkari főnökét és gyalogsági parancsnokát alkalmatlanságuk miatt leváltották, új gyalogsági parancsnoknak Rumy Lajos ezredest nevezték ki. Lakatos Géza vezérezredes megkapta a német Vaskereszt Lovagkeresztjét, két hónap múlva pedig, egyetlen magyar katonaként, a tölgyfalombot is.
Részlet Shvoy Kálmán emlékiratából: „Május 4-én a Városházán nagy gettó-értekezletet tartott Tukats és Buócz, amely óriási botrányba fúlt. A keresztények lázadoztak ellene, mert nekik kellene helyet adni a gettónak, s elköltözni arról a területről. Döntés nincs, újabb tervek kidolgozása végett elhalasztás. Javasolják a Mars teret vagy barakkokkal megoldani a kérdést...”
Edmund Veesenmayer utasítást kapott, hogy Csatay Lajos honvédelmi miniszter távozása esetén, amire valamilyen okból számítottak, lehetőségei szerint támogassa Ruszkay Jenő altábornagy kinevezését a posztra. Szintén ezen a napon Veesenmayer táviratban számolt be Joachim von Ribbentropnak a zsidótlanítási műveletek helyzetéről, és a külföldi zsidók ügyében tett lépésekről. Részlet Veesenmayer táviratából: „Gettózási munka a Kárpát-térségben (I. zóna) a napokban lezárult. Tíz táborban és gettóban kereken 200 ezer zsidót fogtunk be. Erdélyben (II. zóna) ma kezdődött az ott élő, kereken 110 ezer zsidó koncentrálása.
Május közepén kezdődik az I. és II. zóna 310 ezer zsidójának elszállítása Németországba, éspedig napi négy szállítmány van tervbe véve, egyenként 3000 zsidóval. Május 4-én Bécsben kerül sor menetrend-értekezletre ezen szállítmányok ügyében, amelyen részt vesznek a birodalmi vasút, a Biztonsági Rendőrség és a magyar csendőrség képviselői.”
1944. május 5., péntek
Megjelent a Budapesti Közlönyben az 1680/1944. Me. sz. rendelet „a hitelintézetek és szövetkezeti központok birtokában levő egyes váltók lejáratának meghosszabbítása tárgyában”. A rendelet tartalmát a május 3-i minisztertanácson tárgyalták, és másnap írta alá Sztójay Döme. A rendeletben azoknak a váltóknak a lejáratát hosszabbították meg különböző feltételek 1944. július 31-ig, amelyeken „a zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről szóló 1600/1944. Me. sz. rendelet ... hatálya alá eső zsidó vállalt váltói kötelezettséget”.
A polgármestereknek és főszolgabíróknak megküldték a „M. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 57.861/I./1944. sz.” rendeletét, melyben elrendelték az április 21-i utasítások szerint bezárt zsidó üzletekről készített jelentések megküldését.
Sztójay Döme instrukciója Vajna Gábornak, hogy a Kormányzó mit enged közölni Szálasi Ferenc kihallgatásával kapcsolatban: „Az Államfőnél történt kihallgatásról egyelőre hivatalosan, sajtóban, gyűléseken, értekezleteken, vagy hivatalos írásokban nem történhet említés; ellenben, ha magántársaságban felmerül a kérdés, miután a tény nem tagadható már le, az Államfő beleegyezett abba, hogy a következő felvilágosítás adható: a PV az államfői kihallgatás alkalmával megköszönte a kegyelmet, az Államfő vele kedvesen elbeszélgetett és eközben ráterelődött a beszéd a belső helyzetre, melyet a PV feltárt a Kormányzó előtt, amit az Államfő szeretetteljesen meghallgatott.
Otto Winkelmann május 23-án Edmund Veesenmayernek tett jelentése szerint az „újvidéki kommunista üzelmekben való részvétel miatt 58 személyt” letartóztattak.
A Páncélcsehiből gyalogosan érkezett és az iskolában elhelyezett transzport reggel továbbindult a kolozsvári gettóba, és estére meg is érkeztek. Ha még éltek Bábócon zsidók, ők is a menetben voltak.
Bátyú község tisztviselőit, feltehetően a zsidókkal szembeni tisztességes eljárás miatt, feljelentették Baky László államtitkárnál.
Ispánmező zsidó lakosságát Bethlenbe vitték, majd a helyiekkel együtt a dési gettóba szállították. A keresztény lakosság megpróbálta megmenteni a település jegyzőjét, Mihály Bélát és családját, mondván, hogy nélküle a helyi közigazgatás vezető nélkül marad, de nem jártak sikerrel.
Magyarlápos zsidó lakosságát a helyi zsinagóga udvarán gyűjtötték össze, ahova előző nap a járás zsidóságát már beszállítottak.
A kormányzó hadgyakorlatot szemlélt meg Budapest mellett, és az új tisztek avatása alkalmából látogatást tett a Ludovika Katonai Akadémián.
László Dezső altábornagy áskálódásai következtében leváltották Lakatos Géza vezérezredest az 1. hadsereg éléről, utóda a nem túl népszerű Beregfy Károly vezérezredes lett.
Ferenczy László csendőr alezredesnek a Belügyminisztérium XX. osztályához intézett bizalmas jelentésében arról számolt be, hogy a marosvásárhelyi zsidók összegyűjtésében résztvevő leventék „üzeneteket és leveleket vettek át a zsidóktól”.
A Székelyudvarhelyről és néhány közeli településről összegyűjtött 276 zsidót tehergépkocsikon Marosvásárhelyre vitték.
A Szilágynagyfalu zsinagógájában összegyűjtött zsidók holmiját szekerekre rakták, az embereket gyalog indították útnak a vasútállomásra. Onnan marhavagonokban szállították őket a 10 kilométerre lévő Szilágysomlyóra, ahová estére érkeztek meg, de másnap reggelig a vagonokba zárva tartották őket.
Vármezőről 132 zsidót hurcoltak a somlyócsehi gettóba. Ebben a létszámban a vármezei zsidók, illetve a Vármezőre, mint községközpontba Kásapatak, Meszesszentgyörgy, Nagyrajtolc és Szilágybogya településekről átszállítottak voltak benne.
Estére befejeződött a zsidó lakosság összegyűjtése Zilahon, éjszakára a vasútállomáson egy barakkba zárták őket.
Részlet Eberhard von Thadden követségi tanácsos táviratából a deportálások megindításával kapcsolatban: „A menetrend megállapításánál főként az okoz nehézséget, hogy katonai okokból a Lembergen át vezető vasútvonal csak korlátozottan vehető igénybe; nem irányíthatók a szállítmányok Budapest-Bécsen át, mert el akarjuk kerülni a budapesti zsidók nyugtalanítását. Pozsonyi követség politikai szempontból tartja aggályosnak a Szlovákián keresztül történő szállítást.”
1944. május 6., szombat
A Budapesti Közlönyben megjelent a 8700/1944. V. K. M. rendelet, melyben megtiltották a zsidó diákoknak, hogy iskolai egyenruhát viseljenek.
A krasznai állami iskolába gyűjtötték a város és környéke zsidó lakosságát. A településen élő 89 zsidó család 356 tagját hurcolták el a somlyócsehi gyűjtőtáborba, a környékről összegyűjtöttekkel együtt összesen 430-450 főt.
A Magyarláposra gyűjtött zsidókat a dési gettóba szállították.
A rettegi zsidóságot a környezős falvak zsidó lakosságával együtt a helyi szeszgyár udvarán kialakított gettóba gyűjtötték össze, majd néhány nap múlva a dési gettóba szállították őket.
A németek által kiadott jelentés szerint Marosvásárhelyen az első napon 3.500 személyt gyűjtöttek össze a gettóban.
A szilágynagyfalusi zsidókat, akiket előző nap szállítottak vonaton Szilágysomlyóra és éjszakára a marhavagonokban tartottak, gyalog vitték Somlyócsehi gettójába.
Reggel a Zilahon élő 82 zsidó család tagjait marhavagonokban a somlyócsehi téglagyárba szállították. Itt ekkor már 7.200 főt gyűjtöttek össze, akik közül 313-an Zilahról, 356-an pedig Krasznáról származtak.
72.328-ra nőtt az Észak-Erdélyben összegyűjtött zsidók száma.
Edmund Veesenmayer táviratban számolt be Joachim von Ribbentropnak a Magyarországgal kapcsolatos gazdasági lépésekről. Többek között szóba került az ún. vadászprogram kiterjesztése, a Magyarországról a Birodalomba való benzinszállítás, az újabb feltárások, illetve a szén és egyéb nyersanyagok kiszállítása. A zsidóellenes intézkedések is több ponton előkerültek:
„9. Német részről központosították a magyarországi különféle német szervek munkaerő, főleg zsidókra irányuló igénylését, hogy elkerüljék az ütközéseket. (…) 11. Az árjásítás során a különféle hadiszempontból fontos nagyüzemek (Weiss Manfréd, MÁVAG, Aluérc stb.) vezetőségébe a német kívánságoknak megfelelő, megbízható és erélyes személyek kerültek. (...) Meg kell jegyeznem, hogy a közlekedés terén ez idő szerint a helyzet igen nehézzé vált. A Duna ismételt elaknásítása súlyos kiesést okoz. Az utánpótlási szállítmányok túlterhelik a vasutakat; ehhez járul az özönével menekülők áttelepítése, a zsidók közeljövőben megkezdődő elszállítása, és a részleges magyar mozgósítás kihatásai. Ezért ezen a vonalon minden erőfeszítés ellenére sem lehet egyelőre javulásra számítani.”
Eberhard von Thadden követségi tanácsos távirata a pozsonyi német követségnek: „A szállítási értekezlet május 15-étől napi négy zsidószállítmány indítását határozta el. Minthogy a lembergi, illetve a Budapest-Bécs útvonal nem áll rendelkezésre, közlekedéstechnikai okokból a Kelet-Szlovákia-Eperjes útvonalat kellett választani.”
1944. május 7., vasárnap
Ferenczy László csendőr alezredes a Belügyminisztérium XX. osztályának Kolozsvárról küldött bizalmas jelentésében arról számolt be, hogy „Gyergyószentmiklóson B. Kiss János rendőrtiszt-helyettes zsidó értékeket rejtegetett a lakásán.”
Egy 22 tagú cionista csoport a Bihar vármegyei Céckén egy magyar vasutas segítségével leszállt a Kolozsvár felé tartó gyorsvonatról, és sikeresen átlépte a magyar-román határt.
A Nagybánya című hetilap fontos közérdekű tudnivalók rovatában közölték, hogy „befejeződött a zsidók kitelepítése”.
Edmund Veesenmayer táviratban számolt be Sztójay Dömével való kapcsolatáról, értékelte a magyar miniszterelnök személyét és a belpolitikai helyzetet. Részlet a táviratból: „A belpolitika kérdéseiben bölcs emberként értékelhető, ezért egyre inkább az a véleményem, hogy az erők játékában Sztójay mint miniszterelnök nagyon értékes bábfigura számunkra. Sikerült őt eddig minden lényeges kérdésben megnyernem és meggyőznöm, és kitűnő viszonyban vagyunk annak ellenére, hogy állandóan újabb követeléseket vagyok kénytelen támasztani.”