Kronológia 1944. május 15-21.
1944. május 15., hétfő
Megkezdődtek a deportálások Magyarországon.
Kiadták a 31.100/1944. BM XXI. res. számú körrendeletet a zsidók hátramaradt vagyonának kezeléséről.
Beregszászon bevagonírozták (más forrás szerint május 16-án) a fiatal zsidókat, 3.818 főt, és Auschwitz-Birkenauba deportálták őket.
Munkácsról 3.169 fővel elindult az első szerelvény Auschwitz-Birkenauba, ezzel megkezdődött a Bereg vármegyei zsidóság deportálása. Ezen a szerelvényen voltak Alsóverecke, Beregdubórka, Polena, Rosztoka, Szentmiklós zsidó lakói. Munkácsról deportálták a hónap folyamán Alsóremete, Barkaszó, Benedeki, Beregkisalmás, Beregkisfalud, Beregnagyalmás. Beregrákos, Beregrosztoka, Bótrágy, Bród, Csongor, Drégabártfalva, Dunkófalva, Duszina, Falucska, Felsőviznice, Gát, Hársfalva, Holubina, Hukliva, Ignéc, Ilonokújfalu, Ilosva, Kálnik, Kerecke, Kiscsorna, Klacsanó, Komlós, Kovácsrét, Kuzmina, Lohó, Loza, Magyarkomját, Maszárfalva, Mezőterebes, Nagylucska, Nagyrákóc, Nagyrosztoka, Oroszbukóc, Oroszvég, Ölyvös, Paulova, Páskóc, Perekraszna, Podhering, Ravaszmező, Rákócziszállás, Repede, Serbóc, Szászóka, Szkotárszka, Sztrojna, Szuhabaranka, Újdávidháza, Újklenóc, Várkulcsa, Várpalánka, Zádnya, Závidfalva és Zsdenyova zsidó közösségét. Az első transzporttal vitték el a gettóban megbetegedetteket és az addig a városban hagyott mentesített zsidókat. A dátum körül vannak bizonytalanságok, néhol 14-e szerepel.
A szeklencei gettó lakóit a helyi iskola udvarán összegyűjtötték és megmotozták, majd Száldobosra vitték és Auschwitz-Birkenauba deportálták. Köztük voltak Alsókalocsa, Bükköspatak (Bukóc), Felsőkalocsa, Husztsófalva, Kövesliget, Mihálka, Ósándorfalva, Ökörmező, Száldobos (őket az izai gettóból szállították vissza), Szeklence zsidó közösségei, illetve a cserjési (lozánszkai), a csuszkai (tyuskai) és a felsősáradi közösség egy része.
Összeült a Magyar Zsidók Szövetségének Ideiglenes Intézőbizottsága. A kilenc kinevezett tagból csak hatan voltak jelen, dr. Stern Samu beteg volt, dr. Berend Béla kimentette magát, dr. Török Sándort nem tudták elérni. Az ülésen, melynek feladata dr. Stern Samu elnökké választása és az alapszabály-tervezet elkészítő bizottság kinevezése volt, Kahan-Frankl Samu elnökölt. Bár dr. Boda Ernő, dr. Csobádi Samu és dr. Kahan Niszon kimaradt az új vezetésből, felkérték őket – akárcsak a Zsidó Tanács tanácsadóit: dr. Bakonyi Lászlót, dr. Csergő Hugót, dr. Munkácsi Ernőt, dr. Kohn Zoltánt és dr. Reiner Imrét –, hogy tanácsadóként vegyenek részt a munkában. Jegyzőnek dr. Kahan Niszont választották meg.
Angelo Rotta pápai nuncius tiltakozó jegyzéket küldött a magyar kormánynak.
Otto Winkelmann május 23-án Edmund Veesenmayernek tett jelentése szerint „a magyar határ túlsó oldalán a Dolina-Toronya úton 4 km-re fekvő Viskov falun” „banditák” ütöttek rajta, elrabolták az élelmiszereket és elhajtották az állatokat. A jelentés szerint a „banda azóta is ellenőrzése alatt tartja a Viskov és az attól 10 km-re fekvő Ludvikovka falvak közötti utat”. Beszámolt arról, hogy a területen közlekedési nehézségek tapasztalhatóak, illetve hogy a térségben „30-40 ezer bandita tanyázik”.
Részletek a gyomai gettó működéséről Horváth Béla főszolgabíró által kiadott rendeletből: „1. A gettó területét reggel 9 órától este 8 óráig lehet a megalakított bizottság indokolt igazolása alapján elhagyni. Ezen indokolt igazolás csak munkába menés, hatósági idézés, vagy különleges bevásárlás esetére áll fenn. A fent körülírt és meghatározott időn túl a zsidó tanács által semmiféle igazolás nem adható ki és érvénnyel nem bír. Ennél fogva este 8 órától reggel 9 óráig zsidó a gettón kívül csakis az elsőfokú rendőrhatóság (főszolgabíró) különleges engedélye alapján tartózkodhat. (…) 2. A gettóban az ott tartózkodó férfiszemélyek arra alkalmas tagjaiból naponta ügyeletesek alakítandók, akik ezen minőségükben sárga karszalaggal látandók el. Az ügyeletes feladata a belső rend fenntartása, a közegészségügyi, erkölcsi és közbiztonsági teendők ellátása. (…) 7. A gettónak az utcára néző földszinti ablakainak alsó táblái bemeszelendők, az utcára néző épület háta mögött, illetőleg előterében lévő kertrészben tartózkodni tilos. A bejárat bedeszkázandó és rajta csak kitekintő nyílás hagyható. Az elöljáróság utasítása szerint az épület Horthy Miklós utca felőli és a kaputól a fényképész üzlet felé vonuló kerítése fűzfavesszővel, vagy más rendelkezésre álló fedőanyaggal a tanács által befonandó, illetőleg betakarandó. (…) 9. A gettó felállításával, valamint a jövőben esetleg előadódó kiadások fedezésével kapcsolatos költségek biztosításaként az elöljáróság által megállapított összeget a tanács a község pénztárába letétként befizetni tartozik, de ettől függetlenül az esetleges kiadások tekintetében a zsidóság a leltározott vagyon értékével felel. (…) 13. A gettóba keresztény személy csak rendőrhatóság (főszolgabírói) engedéllyel léphet be. Ezen tilalom jelzése a gettó bejáratánál láthatóan nyerjen kifüggesztést. Nem zsidó személyeknek a gettót körülvevő gyalogjárón, név szerint a Horthy Miklós út és a Petőfi utcának a vaskerítésig terjedő részén tartózkodni és közlekedni tilos. Ennek biztosításáról az elöljáróság korlátok alkalmazásával intézkedik. …”
Részlet a kiskunhalasi képviselőtestület ülésén a gettó kijelölésével kapcsolatban a Ván Bertalan képviselő által elmondottakból. A képviselő a tervezettnél nagyobb területet szeretet volna a gettó számára biztosítani: „… A gettó köztudomás szerint járványfészek, ami az egész város közegészségére hátrányos befolyást gyakorol, mert a járvány nem áll meg a gettó falainál. Egy ilyen minden átmenet nélkül felállítandó gettónál nincsen meg semmiféle egészségügyi berendezés, úgyhogy a betegek alig különíthetők el az egészségesektől. A gettóból kijárnak munkára és kiviszik a fertőző betegségek bacilusait. Ez nem filoszemita, hanem hungarista felfogás. A fajtámat féltem, azt őrzöm, ölelem, amikor a zsidókkal való bánásmódban a humanizmust kívánom. Azt is kérem, hogy a zsidó orvosokat hagyják meg lakásukban, mert az sok magyar ember pusztulását okozhatja, ha most az orvosokat is gettóba szorítják. Végül még azt kérem, hogy tegyünk különbséget a régi, már jórészben asszimilált zsidókkal és az újabban beköltözöttekkel. Azok egészen más elbírálás alá esnek. …”
Részlet Grünbaum Dezső győrszemerei lakos rádiójának visszaadása iránti kérelméről szóló jegyzői jelentésből: „Jelentem, hogy Grünbaum Dezsőtől elvett rádióvevő készülék visszaadását nemzethűségi szempontból, ha talán aggályosnak nem is, de teljesíthetőnek véleményezni nem lehet. A kérelmező erkölcsi és politikai magaviselete ellen nincs semmiféle észrevétel, azonban a fajtája predesztinálja arra, hogy nemzethűség szempontjából nyugodt lelkiismerettel megbízhatónak osztályozni nem lehet.”
1944. május 16., kedd
A kolozsvári gettó lakóinak számát a helyi sajtó 14.300 főre becsülte.
A kisgettó lakóiból álló első transzport 3.007 fővel elindult Máramarosszigetről Auschwitz-Birkenauba.
A Munkácsról induló második transzport 3.629 fővel áthaladt Kassán.
Egy kimutatás szerint Simapusztán 4.000, Nyírjes-tanyán 4.100, Harangodon 2.550, a nyíregyházi zsidó szükségkórházban 367 ember volt.
Sátoraljaújhelyről elindult az első transzport Auschwitz-Birkenauba. Ebben a transzportban vitték el Tarcal zsidó közösségét és Mád zsidó közösségének egy részét.
1944. május 16-20.
Végrehajtották a Mezőcsáti járás zsidó lakosainak koncentrálását. A Papp László főszolgabíró által 16-án kiadott határozat alapján Ároktő, Emőd, Gelej, Hejőbába, Hejőkeresztúr, Hejőpapi, Igrici, Mezőcsát, Muhi, Nagycsécs, Nemesbikk, Sajóörös, Sajószöged, Szakáld, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszaoszlár, Tiszapalkonya, Tiszaszederkény, Tiszatarján települések zsidó lakosságának kellett Mezőcsát gettójába vonulni. Helye a Munkácsi és a Muhi utcában volt, hitközségi épületeket és izraelita ingatlanokat vettek igénybe kialakításához. A beköltöztetés rendkívül gyors ütemben történt. A gettóban igen nagy zsúfoltság uralkodott, a nehéz életkörülményeket a kegyetlen bánásmód is súlyosbította. A helyi zsidó tanács élén Kolozs Jenő állt, az orvosi teendőket Kardos Izidor látta el. Az összegyűjtöttek június 5-e után kerültek a miskolci gyűjtőtáborba.
1944. május 17., szerda
Aláírták a végleges megállapodást a Weiss Manfréd Művek SS-nek való átadásáról. A tárgyalások Kurt Becher SS-Standartenführer és a tulajdonos családok részéről Chorin Ferenc között folytak. A szerződés értelmében a németek 25 éven keresztül meghatalmazottként kezelhették a céget, míg a tulajdonos négy család 45-47 tagja lehetőséget kapott, hogy a birodalmon keresztül Svájcba illetve Portugáliába távozzon és egyes értéktárgyaikat is magukkal vigyék. Ennek megfelelően a szerződés aláírása után a családtagokat az SS gépkocsikon Bécsbe vitette. Chorin Ferenc levélben tájékoztatta Horthy Miklós kormányzót a történtekről, s azt igyekezett bizonygatni, hogy a szerződés az ország gazdasági érdekeinek figyelembevételével történt, biztosította a gyárak Magyarországon maradását, a munka folytatását szakértő vezetés mellett és a munkahelyek megmaradását. Részlet a levélből: „Ezen idő alatt, sajnos, bizonyára a helyzet kényszere alapján, főméltóságod égisze alatt, a zsidókérdést szabályozó, törvényes alappal nem bíró rendeletek egész sora jelent meg. Ezek a rendeletek egyfelől zárolták, de tényleg eltulajdonították a zsidó vagyont (állandóan ennek hovafordításáról hallunk), ami rettenetes precedenst teremtett, s aminek következményeit máris láthatjuk – másfelől azonban és ezt e percben majdnem súlyosabbnak tartom – a zsidók és az ilyeneknek tekintendők minden gazdasági tevékenységét erkölcsileg is lehetetlenné tették. Olyan időpontban történtek ezek az intézkedések, amikor állandóan azt hangoztatják, hogy gazdasági téren is a legnagyobb erőfeszítésre van szükség; sajnos, azt hiszem, ezek a rendelkezések az amúgy is meglevő gazdasági káoszt jóvátehetetlenül ki fogják mélyíteni.”
Szálasi Ferenc Titkos Párttanácsot hívott össze. Beszámolt az addigi lépésekről, majd Csia Sándor, Gera József, Henney Árpád és Szőllősi Jenő átadták a Szálasi felkérésére készített közös tervezetüket a „kibontakozás technikai lebonyolításáról”, azaz egy kormány megalakításának és összetételének kérdéseiről, amely a Nyilaskeresztes Párt elképzelései alapján jönne létre. Még aznap felkereste Szálasi Sztójay Döme miniszterelnököt, hogy közölje a jobboldali pártok egységének elutasítását, és átadja a kidolgozott terv alapjait tartalmazó levelet. Ugyanakkor a „teljes alattvalói hódolatról tanúskodó levélben” jelentette Horthy Miklósnak a miniszterelnöknél tett lépéseit.
Az Eichmann-féle Sonderkommando jelentése szerint a deportáltak száma elérte a 23.363 főt.
A bárdfalvai gettót kiürítették, lakóit, köztük a barcánfalvai, bárdfalvai, brébi, budfalvai, deszei, disznópatakai, falusugatagi, farkasrévi, fejérfalvai, felsőkálinfalvai, hernécsi, hotinkai, krácsfalvai, máragyulafalvai, mikolapataki, nánfalvai, szerfalvai és váncsfalvai zsidókat a máramarosszigeti gettóba gyalogoltatták.
A helyi zsidó tanács kérésére Gotterer Sámuelné, a kassai izraelita nőegylet elnöke és a leányárvaház alapítója levelet írt Horthy Miklós feleségének, amelyben felhívta a figyelmét a deportálás megkezdésére és brutalitására. Kérte, hogy járjon közben a deportálások leállítása érdekében, vagy legalább abban, hogy a 18 éven aluli gyermekeket, a 60 évnél idősebb férfiakat és az 50 évnél idősebb nőket és a betegeket ne szállítsák el. Az utóbbiak deportálása gyanút keltett a hatóságoktól kapott magyarázattal kapcsolatban, hogy csupán dolgozni viszik őket Németországba.
Munkácson a zsidónegyedben lévő gettó lakóit embertelen módon áthajtották a részben már kiürített téglagyári gettóba. Ugyanezen a napon haladt át Kassán a Munkácsról induló harmadik transzport 3.306 fővel. Ebben a transzportban voltak Bárdháza, Felsőverecke, Kölcsény zsidó lakosai.
A Mezőkeresztesi járás főszolgabírója, Leszkay Károly kiadta az utasítást Alsóábrány, Borsodgeszt, Felsőábrány, Kács, Keresztespüspöki, Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Mezőnyárád, Sály, Szentistván, Tibolddaróc, Vatta települések zsidó lakosságának a járásszékhelyen való összegyűjtésére.
Nagyváradon Jaross Andor beiktatta Bihar vármegye új főispánját, Rajnay Károlyt. A gettósítás feladatait a korábbi főispán, Hlatky Endre nem vállalta és Soós István nagyváradi polgármesterhez hasonlóan lemondott tisztségéről. A belügyminiszter beszéde alapján, aki meglátogatta a gettót és elégedetten nyugtázta a zsidók elkülönítését, az összegyűjtöttek nem sok jóra számíthattak.
Ungvárról elindult az első transzport Auschwitz-Birkenauba. Ebben voltak Szobránc és a Szobránci járás zsidó közösségei.
Jean de Bavier, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának a Magyar Királyság területére kinevezett delegátusa visszaérkezett Svájcba. Bavier igyekezett felhívni a figyelmet a magyarországi zsidó közösség nehéz helyzetére és közbelépést sürgetett, de feleségével együtt visszarendelték a szervezet genfi központjába.
Günther Altenburg táviratában tájékoztatta Edmund Veesenmayert Adolf Hitler javaslatáról, „hogy amennyiben Magyarországon a lakosság a zsidók elleni rendszabályokban segítségünkre lenne, mi talán ezeknek a zsidóvagyonból juttathatnánk. Ez aktivizálná a lakosság közreműködését.”
Otto Winklemann Edmund Veesenmayernek tett május 23-i jelentése szerint „este egy honvédegység Munkácstól kb. 50 km-re északra egy hat férfiből és egy nőből álló bandába ütközött. Rövid tűzharc után a banda géppisztolyokat, kézigránátokat és lőszert hátrahagyva visszavonult.”
1944. május 18., csütörtök
Az Eichmann-féle Sonderkommando jelentése szerint a deportáltak száma mintegy 51.000 fő volt.
A Beregszászról induló második szerelvény 3.569 fővel áthaladt a kassai vasútállomáson.
Bizony Emil főszolgabíró e napon kiadott utasítása szerint május 23-ig az edelényi és a rudabányai csendőrőrs településeinek – Alsótelekes, Balajt, Boldva, Borsod, Borsodszirák, Damak, Disznóshorvát, Dövény, Edelény, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőtelekes, Finke, Hangács, Hegymeg, Jákfalva, Kurityán, Ládbesenyő, Lak, Múcsony, Nyomár, Rudabánya, Sajókaza, Szendrőlád, Szuhakálló, Szuhogy, Ziliz – zsidó lakossága köteles az edelényi gettóba beköltözni. Ennek helyét a település szélén lévő Coburg-birtok ún. Major és Gyár épülettömbjeiben jelölték ki. Az itt lakó családok izraelita ingatlanokba költöztetését és gettósítás egészének költségét a zsidóság fedezte fejenként 150 pengő befizetésével. A fizetésképtelenek helyett a közösség fizetett. Az utasítás értelmében a zsidóknak tilos volt a lakossággal érintkezniük, a gettóba keresztényt nem engedhettek be. A gettót gyakorlatilag nem lehetett elhagyni, ez kizárólag a hadiüzemi munkásoknak volt szabad a munkaidő tartamára. Csupán nyílt levelezőlapot fogadhattak, amit a hatóság ellenőrzött. A gettóba személyenként egy köbméter tűzifát és öt mázsa szenet lehetett bevinni kenyérsütés céljából. Csak az engedélyezett fejadagnak megfelelő napi élelmet fogyaszthatták el. A Reich Henrik által vezetett öttagú zsidó tanácsnak az öregek számára menhelyet, egy 15 ágyas kórházat és egy rendészeti feladatokat ellátó, 15-20 fős karhatalmi alakulatot kellett felállítania. Az izraelita iparosok elkülönített helyiségben dolgozhattak a bent lévők részére. A gettó lakóit június elején szállították el, a gazdagabbak több százezer pengő értékű üzleti és műhelyberendezéseit, árukészletét és egyéb ingóságait szétosztották a helyiek közt, míg az Antalvölgyi Kőszénbánya Kft. felszerelését a német csapatok vitték el.
Transzport indult a máramarosszigeti gettóból Auschwitzba, köztük voltak a bárdfalvai gettó egykori lakói.
Az irhóci zsidókat a munkácsi gettóba szállították. A megvesztegetett técsői körzeti orvos korábban tífusz sújtotta területté nyilvánította települést, de a közösség terve nem vált be, hogy így várják be a Vörös Hadsereg megérkezését. Ugyanezen a napon haladt át a Munkácsról induló negyedik transzport Kassán.
Máramarosszigetről 3.148 emberrel elindult a második transzport Auschwitz-Birkenauba.
A máramarosi „törpetársulat” tagjai megérkeztek Auschwitz-Birkenauba. A társulat tagjai Josef Mengele „védnöksége” alatt különleges elbánásban részesültek, így élhették túl a koncentrációs tábort.
A szamosújvári gettó lakóit a kolozsvári gettóba szállították, melynek létszáma közel 18 ezer főre emelkedett.
Bizony Emil edelényi főszolgabíró rendeletet adott ki a szendrői gettó felállításáról, melybe a szendrői csendőrőrs kerületébe tartozó települések – Abod, Galvács, Irota, Martonyi, Meszes, Rakaca, Rakacaszend, Szakácsi, Szalonna, Szendrő, Viszló – zsidó lakosainak kellett május 28-ig beköltözniük. A gettó a zsinagógát, a hitközségi épületeket és néhány izraelita lakóházat ölelt fel. Keresztény ingatlanokat csak végső esetben, csere biztosításával kívántak igénybe venni. A zsúfoltság kezdettől fogva igen nagy volt. A gettó szigorúbb ellenőrzéséhez járult hozzá, hogy egy helyi izraelita tulajdonban lévő házban szállásolták el vitéz Kiss Jenő ezredest, a VII. (miskolci) csendőrkerület parancsnokát. A gettóban öttagú zsidó tanács működött Groszmann Jenő vezetésével. Az orvosi teendőket Dénes Zsigmond körorvos látta el, aki családjával mentesült a gettósítás alól.
Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomban tartott prédikációjában elítélte a zsidók gettósítását és figyelmeztette a magyarságot, hogy ne szolgáltassák ki zsidó testvéreiket. A következő napokban elítélő hangú leveleket írt a magyar hatóságoknak, melyekben a deportálások azonnali leállítását követelte. Márton Áront a magyar hatóságok kiutasították Észak-Erdélyből.
Otto Winkelmann Edmund Veesenmayernek tett május 23-i jelentése szerint „magyar honvédek... Majdannál, Huszttól északra, rátaláltak a május 5-én Munkácstól délre földet ért ejtőernyős csoportra, és egy banditát agyonlőttek”.
Részletek az Edelényi járás főszolgabírójának e napon kelt rendeletéből: „... Edelény községben a Coburg herceg tulajdonát képző és a község szélén fekvő körülkerített úgynevezett Major és Gyár épülettömböt veszem igénybe. Felhívom a mai napon a hivatalos helyiségemben általam kinevezett Reich Henrik zsidó tanács elnököt és a hozzá beosztott 4 tagot, edelényi lakosokat, hogy a nekik átadott és az edelényi, továbbá a rudabányai csendőrőrs kerületébe eső Szuhogy kisközség kivételével, a többi községben lakó és a névsorban feltüntetett zsidókat legkésőbb folyó évi május 23-án este 8 óráig való önkéntes bevonulásra hívja fel. Ugyanakkor utasítom az edelényi gettó tanácsát, hogy a már folyó hó 16-án szóbelileg kiadott rendeletem alapján folyó hó 18-ától kezdve a 18 éven felüli zsidó férfiak és nők kirendelésével gondoskodjon a kijelölt gettó már eddig is üresen álló helyiségeinek kitakarításáról és azoknak lakóhelyek céljaira való rendbehozataláról, hogy amikor az önkéntes beköltözés ideje bekövetkezik, a gettó a körülményeknek megfelelően rendelkezésre állhasson az oda bevonuló zsidóságnak. (...) Utasítom az Edelényi gettó zsidó tanácsát, hogy már a kiadott szóbeli rendeletem alapján is gondoskodjanak arról, hogy a gettó területéről kilakoltatott nem zsidó lakók részére, azoknak a zsidóknak házai, amik csere céljaira igénybe lettek véve, legkésőbb május hó 20-án reggel 8 órára a volt tulajdonosok által tisztán kitakarítva, a nem zsidó lakosok rendelkezésére álljanak. (...) A szendrői gettóba való önkéntes bevonulás utolsó napját folyó évi május 28-ának este 8 órájában állapítom meg, és felhívom a szendrői gettó tanácsának az elnökét Groszmann Jenő szendrői lakost és a mellé beosztott 4 tanácstagot, hogy a szendrői őr kerületébe eső községekben lakó zsidókat legkésőbb május hó 23-án este 8 órára a gettóba való önkéntes bevonulásra azonnal hívja fel, a folyó hó 16-án kiadott rendelkezésem és a kezeihez átadott névsor alapján. Figyelmeztetem mind a két gettó tanácselnökét és a mellé beosztott tanácstagokat, hogy az adott határidőre való önkéntes bevonulásról és annak idejében való megtörténtéről annál is inkább gondoskodjanak, mert a renitenskedőket nemcsak, hogy karhatalommal fogom elővezettetni és azonnal hatállyal internáltatni, hanem ezenfelül a tanács tagjait is saját személyükben fogom felelőssé tenni, és a tanács tagjait a pénzbírságoláson felül fenyítés büntetésében is fogom részesíteni. Úgy az Edelény községben, mint Szendrő községben a jelen határozatommal létesített gettókban és általam már ezt megelőzőleg május hó 16-án személyesen kinevezett ötöstanácsot teljhatalommal ruházom fel, és a tanácsok kötelességeivé teszem, hogy a gettókban saját hatáskörükben gondoskodjanak az alább felsoroltakról. (...) Kötelességévé teszem a gettó tanácsának, hogy a bevonulástól számított 3 napon belül egy 15-20 tagból álló karhatalmi alakulatot szervezzen meg jó erős botokkal felszerelve. A karhatalom felett a tanács rendelkezik, és a karhatalom köteles a tanács utasítása szerint a gettó területén belül a különböző rendészeti teendőket ellátni. Ugyanakkor köteles a tanács egy munkás csoportot is megszervezni, amely csoport köteles a gettó udvarát és útjait rendben és tisztán tartani. (...) A kilakoltatott nem zsidó családok kiköltöztetésével felmerült költségek és a gettó fenntartási költségeinek viselésére a gettó tagjait egyetemlegesen kötelezem. Ezen költségekre később 1944. május hó 26-a délelőtt 10 órájáig a lélekszámuknak megfelelően fejenként 150 P azaz egyszázötven pengőt számítva úgy az edelényi, mint a szendrői gettótanács elnökei a hozzájuk kiadott befizetési lapok felhasználásával, a 8461 számú csekklapon „Az edelényi járás főszolgabírója, mint átmeneti pénzkezelő” című postatakarékpénztári folyószámlára kötelesek befizetni. (...) A gettóba szállítás költségeit egyetemlegesen minden község zsidósága készpénzben a szállításkor azonnal tartozik kifizetni....”
1944. május 19., péntek
A Magyarországi Zsidók Lapja közölte a Zsidó Tanács felhívását, melyben a tevékenységük iránti bizalomra szólította fel a közösség tagjait, illetve támadta a bírálókat.
A dragomérfalvai gettó lakóit, köztük Batiza, Felsőszelistye, Glód, Kisbocskó, Rozália, Sajómező, Szurdok zsidó közösségét gyalog Felsővisóra terelték, ahonnan aznap deportálták is őket. A 25 kilométeres utat Felsővisóig, mely többek életébe került, a férfiaknak gyalog kellett megtenniük, a többieket szekéren vitték. A három, egyes források szerint négy Felsővisóról induló transzportban a fentiek mellett Alsóvisó, Izakonyha, Izasópatak, Izaszacsal, Jód, Leordina, Rozália. Sajófalva, Borsa, Havaskő (Ruszpolyána), Leordina, Majszin, Petrova, Petrovabisztra, Visóvölgy és Ruszkova (Visóoroszi) zsidó lakóit deportálták.
A munkácsi téglagyári gettóból a helybeli zsidók első csoportját, 3.222 főt Auschwitz-Birkenauba deportálták.
Elindult az első transzport Nagyszőllősről Auschwitz-Birkenauba. A nagyszőllősi gettóban gyűjtötték össze a város és Ugocsa vármegye zsidó lakosait – Halmi járás településeiről először Halmira vitték őket. A gettó a zsinagóga környékén, öt utcában jött létre. Összesen 12 ezren laktak benne, 4.700 közülük helyi lakos volt. Nagy volt a zsúfoltság és rossz az ellátás. A gettó lakóinak báró Perényi Zsigmond, Kárpátalja volt kormányzói biztosa és ifj. Perényi Zsigmond is próbált segíteni, élelmiszert küldtek nekik. A helyi zsidó tanács tagjai Guttmann Mór (Mose), Würzberger Emil, Friedmann Lipót (Lippe) és Eisenberger Márton (Mordechaj, a hitközség volt elnöke) voltak. A gettóban 24 tagú zsidó rendőrség működött. Az innen induló három transzportban voltak Avaspatak, Bocskó, Fancsika, Feketeardó, Feketepatak, Gödényháza, Halmi, Királyháza, Mátyfalva, Nagytarna, Salánk, Szőllősegres, Szőllősvégardó, Tekeháza, Tiszavasvár, Tiszaszirma, Tiszaújhely, Tiszaújlak, Turc, Ugocsakomlós, Verbőc zsidó lakosai.
Heten szökést kíséreltek meg a kassai gettóból, kettőt közülük a csendőrök lelőttek, kettőt megsebesítettek.
Az első transzport 3.299 fővel, melyben a gettó vezető személyiségei is benne voltak, elindult a mátészalkai gettóból. A gettó a városon belül jött létre, keleten a Kossuth utca, délen a Rákóczi utca, északon a gróf Tisza István utca, nyugaton a Zöldfa utca határolta területen. A máramarosi zsidók behozatala után nyugati irányban bővítették, így érintette a Hősök terét és a Rákóczi utca másik részét is. Kétméteres fapalánk vette körül, tetején szögesdróttal. Mérk 50 fős, a gettósítást is végző különleges csendőralakulata, illetve a kisebb létszámú helyi csendőrőrs őrizte végezte. A csendőrparancsnokság a székhelye a zsinagógában volt. A gettóban azt az álhírt terjesztették, hogy egy Magyarországon belül lévő internálótáborba fogják őket áttelepíteni. Több mint 16.000 embert gyűjtöttek itt össze, többek között Nagydobos, Nagyecsed, Nyírcsaholy, Nyírcsászári, Nyírderzs, Nyírmeggyes, Nyírvasvári, Olcsva, Ópályi, Penészlek, Sonkád, Szamoskér, Szamosszeg, Szatmárcseke, Szatmárököritó, Tiszabecs, Tunyog, Uszka, Vitka zsidó lakosságát. Óriási volt a zsúfoltság, sokaknak csak a szabad ég alatt jutott hely. A helyi zsidó tanács elnöke Grünbaum Frigyes főrabbi volt, tagjai pedig Schwartz György vaskereskedő, Weisz Jenő bőrkereskedő, Spitzer Náthán hitközségi alkalmazott. A helyi keresztény lakosság, illetve a környező településeken élők is segítették élelemmel a gettó lakóit. Az egészségügyi és higiéniai feltételek is hiányosak voltak. A gettó belső rendjére zsidó rendőrség és „kisegítő gettórendőrök” vigyáztak. Ebben a gettóban is működött „pénzverde”.
Péterffy Béla főszolgabíró kiadta a Mezőkövesdi járásra vonatkozó gettósítási utasítást, miszerint a mezőkövesdi zsidók 21-ig, Andornaktálya, Bogács, Borsodivánka, Borsodszemere, Bükkzsérc, Cserépfalu, Szomolya, Mezőkövesd, Négyes, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szihalom települések zsidósága pedig 22-ig költözzön be a Mezőkövesd IV. kerületében létrehozott gettóba. Ennek területét a zsinagóga és a hitközségi épületek környezetében a Hársfa, a Diófa, az Arany János, a Kőrisfa, a Juharfa és a Szegfű utca mintegy 50 épületében jelölték ki. Közel 40 keresztény családot telepítettek ki jórészt elhagyott zsidó ingatlanokba. A művelet és a gettó őrzésének 50.000 pengős költségét, továbbá a lakóházak esetleges rongálódásának kijavítására fizetendő 37.000 pengőt a zsidó közösségnek kellett állnia, ami komoly problémákat okozott. A gettó elhagyását, illetve keresztények – kivétel az orvosok – bemenetelét megtiltották, a külvilággal való érintkezést akadályozták. A gettóba ágyat, ágyneműt, a legszükségesebb mosdó- és tisztítószereket, ruhaneműt, személyenként egy evőeszközkészletet, a közös konyha számára 50 kg tűzifát, családonként legfeljebb 3.000 pengő készpénzt lehetett bevinni. Az ezen felüli pénzt és egyéb ingóságokat zárolták, a gettó területére eső izraelita épületekből elvitték. Csak egyetlen betegszoba állt rendelkezésre, a fertőző betegek számára a hitközség fürdőépületét jelölték ki. Néhány izraelita iparos dolgozhatott a gettó számára. A helyi csendőrőrs-parancsnokság felügyelete alatt a június 5-ig működő zsidó tanács – Abonyi László, Braun Andor, Forgács Ignác, Jungreisz Izidor, Neumann Sándor, Schwarcz Gyula – felelt az intézkedések végrehajtásáért. A gettó belső rendjére tíztagú csoport felügyelt. Az intézkedéseket a Mezőkövesdi Újság igyekezett a közvélemény számára elfogadhatóvá, támogathatóvá tenni.
Áthaladt Kassán az első szatmárnémeti transzport 3.000 vagy 3.006 fővel.
Az Eichmann-féle Sonderkommando jelentése szerint a deportáltak száma elérte a 62.644 főt.
Részlet a bajai gyűjtőtábor létszámával kapcsolatos jelentésből: „... 1944. évi május hó 13-án a zombori rendőrkapitányságtól 6, május 17-én a szabadkai rendőrkapitányságtól 1749, s ugyanaznap szegedi rendőrkapitányságtól 2260 zsidó szállítatott be. Az azóta történt 16 főnyi apadást leszámítva a tábor mai összlétszáma 5154. A 16 apadás a következőképen állott elő: 4 haláleset, egy Sas-os behívós, 7 Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal kiutasítás folytán és négy pedig, mint a topolyai főszolgabírói hivatal által véghatározatilag internált egyén a m. kir. rendőrség fogház és toloncügyosztályához kísértetett fel folyó 17-én a m. kir. rendőrség vidéki főkapitányának szóbeli értesítése folytán. ...”
Részlet a szegedi Szent Kereszt Egyesületnek a polgármesterhez benyújtott beadványából a gettóban lévők egyes csoportjai körülményeinek javítása érdekében: „ ... 1. Az általunk hevenyészve összegyűjtött adatok szerint a fenti kategóriába eső személyek 190 családban élő 500 fő körül jár. A felhívott határozattal kijelölt Kelemen u. 11. és Horthy Miklós u. 2. sz. alatti házakban rendelkezésre 66 szoba, illetve 1350 négyzetméter terület. Ez azt jelentené, hogy egy-egy személyre 2,7 négyzetméter felület esik. Az általunk végzett számítások szerint a higiénia legelemibb szükségleteit feltételezve (aminek betartása természetszerűleg nemcsak a zsidó személyekre, hanem ezeken keresztül a város lakosságára fertőző betegség elterjedésének a veszedelmét hordaná magával) személyenként 8 négyzetméter területre volna szükség. Ezekből az adatokból kiviláglik, hogy a kijelölt 2 ház 190 család számára távolról sem elegendő. ...”
Részlet Ecséri Lilla naplójából: „Anyám és Adél néni szörnyen undokok voltak. Én kimentem és sírtam. Közben kisült, hogy Rezső bácsit elvitték Kistarcsáról, ahol eddig voltak, és azért olyan ideges. Én rém hangosan bőgtem. Erre kirohan Adél néni, mint egy sebzett vadkan, ordít, pofoz, ráz, ver és azt kiabálja: „Míg másokat gettóba visznek, megölnek, addig én ilyen üres és léha vagyok” stb. Nem tudom, hogy ebben mi a léhaság, hogy a saját pénzemből egy eladott szandál helyett (amit az ő lányának adtam el) egy másikat akartam venni, természetesen nem tudva, hogy Rezső bácsit elvitték Kistarcsáról, mert ha ezt tudom, valószínűleg egy szót sem szólok.”
1944. május 19-24.
Mezőkeresztesen koncentrálták a Mezőkeresztesi járás zsidó lakosságát, ahonnan június elején szállították őket Miskolcra. A gettó helyét Szántó Lajos épületfa- és építőanyag-kereskedőnek, a közösség világi vezetőjének a település határán lévő fatelepén jelölték ki. A zsidó tanács élére szintén Szántó Lajos került. A gettóban a legalapvetőbb egészségügyi és higiénikus feltételek is hiányoztak.
1944. május 20., szombat
A Budapesti Közlönyben megjelent az 500/1944. B. M. rendelet, melyben a zsidókat kitiltották az éttermekből, élelmiszerboltokból és hasonló helyekről.
Endre László 39.542/1944. III. számú utasításában minden kormánytisztviselőt felszólított Bosnyák Zoltán lapjának, a Célnak a vásárlására.
Szálasi Ferenc utasítására Horváth Sándor, a Nyilaskeresztes párt országgyűlési képviselője délben felkereste Baky Lászlót, a Belügyminisztérium politikai államtitkárát, a párt egykori tagját. Azt kérte tőle, hogy engedjék szabadon a párt internált vezetőit, továbbá tiltakoztak a gyülekezési tilalom ellen, utalva rá, hogy Baky pártja a tilalom ellenére gyűléseket tarthat. A nyilas képviselő szavaiban fenyegetés is megfogalmazódott, a németek segítségének igénybevételét említette. A válaszában Baky egyrészt kijelentette, ha bárki megszegi a gyülekezési tilalmat, azt ő kivizsgálja, másrészt, visszautasította az internált nyilas vezetők szabadon bocsátására vonatkozó kérelmet, a németekkel való fenyegetőzést pedig, mondván ő egyenesen Himmler parancsára ül székében, nem tartotta magára veszélyesnek.
Aknaszlatinán a zsidókat újabb motozásnak vetették alá, majd a transzport elindult Auschwitzba.
Mikuleczky Gyula, Borsod vármegye alispánja rendeletet adott ki, miszerint a leventeotthonnal, gyakorló- és lőtérrel, sportpályával, raktárhelyiségekkel nem rendelkező községek a helyi zsidók által elhagyott ingatlanokból biztosítsák e létesítményeket.
Az ott összegyűjtött zsidókat elvitték Harangodról, a tábort felszámolták, míg Simapusztáról egyelőre csak egy részüket vitték el.
Máramarosszigetről 3.104 emberrel elindult a harmadik transzport Auschwitz-Birkenauba.
Miskolcon befejeződött a gettósítás. Tasnády Antal főkapitány-helyettes rendeletet adott ki, melyben újra meghatározta a gettó területét, majd a gettót lezáratta. A már május 11-től érvényben lévő rendelet értelmében izraeliták csak kivételes esetben, igazolvánnyal és más engedélyekkel hagyhatták el a gettót. Az esti óráktól zsidók nem tartózkodhattak az utcákon, keresztényekkel pedig egyáltalán nem érintkezhettek. A gettóban maradt számos keresztény a lezárt zónában szabadon közlekedhetett, de a zsidókkal való érintkezést nekik is kerülniük kellett. A műveletben az április elején megalakult, az Arany János utcai héber iskolában működő zsidó tanács is részt vett, melynek élén Feldmann Mór építészmérnök, a hitközség elnöke, valamint Banet Elemér állt. A gettóban különleges csendőrnyomozó-osztag alakult Oláh András csendőr alhadnagy vezetésével, amely az Arany János utca két házában alakított ki fogdát és kínzókamrát. A kínzások miatt többen meghaltak, öngyilkosok lettek, vagy annyira leromlott állapotuk, hogy Auschwitz-Birkenauban rögtön a gázkamrába kerültek.
Elindult a hatodik transzport 3.026 fővel Munkácsról.
Hubay György főszolgabíró rendelete alapján Ózd II. kerületében gettót hoztak létre, ahova a helyi zsidó lakosokon kívül Arló, Balaton, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Center, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Hangony, Hodoscsépány, Járdánháza, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Ózd, Sajómércse, Sajónémeti, Sajóvelezd, Sáta, Susa, Szentsimon, Uraj zsidó közösségét kellett néhány nap alatt összegyűjteni. A gettó kialakításakor számos keresztény ingatlant is igénybe kellett venni, ami, bár megfelelő cserelakásokról kellett gondoskodni, kedvezett az antiszemita propagandának. A gettóban zsidó tanács működött, elnöke Fodor József, alelnöke Mandel József, tagjai Cukor Izidor, Fried Béla, Gerő Béla, Grosz Béla és Nagy Lajos voltak. Az orvosi teendőket Klein Zoltán és Winters Jenő látta el. Május 20-22-én és a hónap végén további 20 főt köteleztek munkaszolgálatra, akiknek többségét Kunmadarasra vezényelték.
Otto Winkelmann Edmund Veesenmayernek május 23-án tett jelentése szerint a magyar honvédek folytatták a május 18-án felfedezett csoport üldözését, „további három banditát lőttek agyon, kettőnek sikerült elmenekülnie. A banda géppisztolyokkal, pisztolyokkal, kézigránátokkal, távcsövekkel, iránytűkkel, térképekkel és német pénzzel volt felszerelve.”
1944. május 21., vasárnap
Sztójay Döme miniszterelnök este rádióbeszédet intézett az Egyesült Államokban élő magyarsághoz.
A korábban Nagykanizsára, majd Sárvárra szállított alsógödi zsidó férfiakat „ismeretlen úti céllal” deportálták.
Felsővisóról újabb transzport indult Auschwitz-Birkenauba.
Elindult a hetedik transzport, 2.861 fővel Munkácsról.