Nagyszüleim, Kramer Mór (Mózes) és felesége – szül. Engel Kornélia – harmadik gyermekük megszületése után 1937-ben vagy 1938-ban költöztek a ház I. emeleti lakásába. Velük költözött házvezetőnőjük, Simon Jusztina , aki a középső gyermek – édesanyám – megszületése óta élt a családdal. Innen hívták be nagyapámat munkaszolgálatra, ahonnan a keleti frontra vitték, és itt kapta nagyanyám az értesítést arról, hogy nagyapám 1943. április 15-én az ukrajnai Usicában tífuszban meghalt. (Ezt csak 2012 telén tudtam meg, amikor a www.hadisir.hu lapon megtaláltam a hivatalos „veszteségi kartont” – örökké sajnálni fogom, hogy édesanyám, aki 2011 májusában halt meg, ezt nem láthatta.)
Tovább...
Amikor az épület csillagos ház lett, „Juckónak” – sokkal később és egészen 1975. novemberi haláláig „Nagyikának”, aki református volt, el kellett mennie. De ahányszor és ameddig ezt csak tehette, visszaszökött és a nyilas házmesternét megvesztegetve élelmet csempészett be a családnak, amely immáron több más családdal osztozott a lakáson. Valamikor szeptember táján kénytelenek voltak elhagyni Óbudát. Az Ó utca 6. sz. alá költöztek nagyanyám szüleihez, innen vitték el november 15-én a nyilasok nagyanyámat és legidősebb fiát, Györgyöt. Máig megvan az 3 a tábori levelezőlap, amit nagyanyám még a gyalogmenet alatt valami csoda folytán el tudott küldeni „Juckónak”. Az utolsót Dorog elhagyása után keltezte. Anyám, Vera és öccse, Péter az anyai nagyszülőkkel kerültek a gettóba, a Klauzál térre. Mire véget ért a háború, anyám (13) és Péter (8) mindkét szülőjüket és bátyjukat is elvesztette. Valaki Óbudáról túlélte Bergen-Belsen-t, és eljött elmondani, hogy a tábor felszabadulása előtt kb. 1 hónappal haltak meg tífuszban. Anyámék árván tértek vissza a kifosztott, (majdnem) üres lakásba. (A rokonok túlélték ugyan a háborút, de nem bizonyultak jó rokonnak.) A gyerekeket a volt házvezetőnő, Juckó, az én, a mi „Nagyikánk” nevelte fel. Nagyanyám a tábori lapokon nem véletlenül neki írt, és őt kérte, hogy vigyázzon a gyerekekre. Vigyázott rájuk, aztán vigyázott rám és a húgomra, haláláig. 83 évet élt, és ennek több mint a felét a családommal. Jó ember volt.
Egyébként a „csillagos ház” időszaka vált a háború utáni társbérlet alapjává (1968-ig): Reisznét, Basáékat még én is ismertem (hogy ők hogyan vészelték át a legszörnyűbb hónapokat, azt nem tudom, valahogy erről vagy nem beszéltünk, vagy túl kicsi voltam). Gyakorlatilag húgom és én innen mentünk férjhez 1980-ban. Szüleim 1981-ig laktak itt. Szétszéledtünk, majd visszajöttünk Óbudára. Én például a „Fischer” házba.
Kramer Mór családjából már csak nagybátyám él – persze gyermekekkel és unokákkal – New Yorkban.
Reflexiók
Nagyszüleim, Kramer Mór (Mózes) és felesége – szül. Engel Kornélia – harmadik gyermekük megszületése után 1937-ben vagy 1938-ban költöztek a ház I. emeleti lakásába. Velük költözött házvezetőnőjük, Simon Jusztina , aki a középső gyermek – édesanyám – megszületése óta élt a családdal. Innen hívták be nagyapámat munkaszolgálatra, ahonnan a keleti frontra vitték, és itt kapta nagyanyám az értesítést arról, hogy nagyapám 1943. április 15-én az ukrajnai Usicában tífuszban meghalt. (Ezt csak 2012 telén tudtam meg, amikor a www.hadisir.hu lapon megtaláltam a hivatalos „veszteségi kartont” – örökké sajnálni fogom, hogy édesanyám, aki 2011 májusában halt meg, ezt nem láthatta.)
Amikor az épület csillagos ház lett, „Juckónak” – sokkal később és egészen 1975. novemberi haláláig „Nagyikának”, aki református volt, el kellett mennie. De ahányszor és ameddig ezt csak tehette, visszaszökött és a nyilas házmesternét megvesztegetve élelmet csempészett be a családnak, amely immáron több más családdal osztozott a lakáson. Valamikor szeptember táján kénytelenek voltak elhagyni Óbudát. Az Ó utca 6. sz. alá költöztek nagyanyám szüleihez, innen vitték el november 15-én a nyilasok nagyanyámat és legidősebb fiát, Györgyöt. Máig megvan az 3 a tábori levelezőlap, amit nagyanyám még a gyalogmenet alatt valami csoda folytán el tudott küldeni „Juckónak”. Az utolsót Dorog elhagyása után keltezte. Anyám, Vera és öccse, Péter az anyai nagyszülőkkel kerültek a gettóba, a Klauzál térre. Mire véget ért a háború, anyám (13) és Péter (8) mindkét szülőjüket és bátyjukat is elvesztette. Valaki Óbudáról túlélte Bergen-Belsen-t, és eljött elmondani, hogy a tábor felszabadulása előtt kb. 1 hónappal haltak meg tífuszban. Anyámék árván tértek vissza a kifosztott, (majdnem) üres lakásba. (A rokonok túlélték ugyan a háborút, de nem bizonyultak jó rokonnak.) A gyerekeket a volt házvezetőnő, Juckó, az én, a mi „Nagyikánk” nevelte fel. Nagyanyám a tábori lapokon nem véletlenül neki írt, és őt kérte, hogy vigyázzon a gyerekekre. Vigyázott rájuk, aztán vigyázott rám és a húgomra, haláláig. 83 évet élt, és ennek több mint a felét a családommal. Jó ember volt.
Egyébként a „csillagos ház” időszaka vált a háború utáni társbérlet alapjává (1968-ig): Reisznét, Basáékat még én is ismertem (hogy ők hogyan vészelték át a legszörnyűbb hónapokat, azt nem tudom, valahogy erről vagy nem beszéltünk, vagy túl kicsi voltam). Gyakorlatilag húgom és én innen mentünk férjhez 1980-ban. Szüleim 1981-ig laktak itt. Szétszéledtünk, majd visszajöttünk Óbudára. Én például a „Fischer” házba.
Kramer Mór családjából már csak nagybátyám él – persze gyermekekkel és unokákkal – New Yorkban.