Családom ott élt 1935 óta. Apám katona es munkaszolgálatos volt. Apám Dachauba került. Miután mészáros volt, a konyhán dolgozott és megmenekült. Anyám Auschwitzba került és elpusztult. Anyám 4 hónapig volt a Markó utcai börtönben. Apám 6 hónapig a gyüjtőfogházban. Zsidók voltunk.
Tovább...
Nagymamám és nővéremmel hárman éltünk a Dob utcában, a földszint 6-ban. Nővérem munkaszolgálatos lett, és árkot ásott Pest körül. Utána bekerült a Ghettoba, ahol nörsz volt. Én és nagymama a csillagos házban éltünk. Egy másik család is beköltözött a mi egy hálószobás lakásunkba. Sok veszekedés volt a WC és a fürdőszoba miatt. Sokszor kaptam pofont es rúgást, amikor háztakarításra vittek. Nagypapám, három nagynéném es az unokatestvéreim mind Auschwitzban haltak meg. Légitámadás alatt a pincében sötétben éltünk. Hogy a házmesterné rendes volt-e? Anyám oda adta neki a bundáját megőrzésre, de amikor a nővérem kérte, azt mondta, hogy azt nem ő kapta. Az 1943-as bármicvora kaptam egy biciklit, amit 1944-ben be kellett szolgáltatni. Jártam csillag nélkül ennivalót szerezni. A ghettoban tízen laktunk egy szobában. Segíttetem a Ghetto organizációnak, vittem orvosságokat, néha üres kondért és néha halottakat. Nagymama nővérem és én megmenekültünk, kicsit lefogyva, de szellemileg mint harcosok.
Háború után nővérem és kisfia élt a lakásban. A pesti zsidó gimnáziumba jártam 4 évig, majd a zsidó ipariskolába szintén 4 évig. A műegyetemre nem vettek fel, mert apámnak volt egy kóser mészáros üzlete, ahol a mamám, később a nővérem ült a kasszában. Dolgoztam 1 évig, és aztán felvettek. Gépészmérnök lettem, és 56 után Ausztráliában és az USA-ban éltem. A fiatalságomat és családomat vette el a nácizmus. Nagyon hiányoltam az anyámat.
A USA-ban sikeres mérnök lettem, lányaim es unokáim születtek.
Csak azt mondom, hogy "Never again – Soha többé." Hosszú és kalandos az élettörténetem, de az első 15 év mély benyomást hagyott bennem. Meglátogattam a volt lakásunkat, amikor Pesten voltam.
A Dob utca 106, földszint 9-ben laktunk.
Reflexiók
Családom ott élt 1935 óta. Apám katona es munkaszolgálatos volt. Apám Dachauba került. Miután mészáros volt, a konyhán dolgozott és megmenekült. Anyám Auschwitzba került és elpusztult. Anyám 4 hónapig volt a Markó utcai börtönben. Apám 6 hónapig a gyüjtőfogházban. Zsidók voltunk.
Nagymamám és nővéremmel hárman éltünk a Dob utcában, a földszint 6-ban. Nővérem munkaszolgálatos lett, és árkot ásott Pest körül. Utána bekerült a Ghettoba, ahol nörsz volt. Én és nagymama a csillagos házban éltünk. Egy másik család is beköltözött a mi egy hálószobás lakásunkba. Sok veszekedés volt a WC és a fürdőszoba miatt. Sokszor kaptam pofont es rúgást, amikor háztakarításra vittek. Nagypapám, három nagynéném es az unokatestvéreim mind Auschwitzban haltak meg. Légitámadás alatt a pincében sötétben éltünk. Hogy a házmesterné rendes volt-e? Anyám oda adta neki a bundáját megőrzésre, de amikor a nővérem kérte, azt mondta, hogy azt nem ő kapta. Az 1943-as bármicvora kaptam egy biciklit, amit 1944-ben be kellett szolgáltatni. Jártam csillag nélkül ennivalót szerezni. A ghettoban tízen laktunk egy szobában. Segíttetem a Ghetto organizációnak, vittem orvosságokat, néha üres kondért és néha halottakat. Nagymama nővérem és én megmenekültünk, kicsit lefogyva, de szellemileg mint harcosok.
Háború után nővérem és kisfia élt a lakásban. A pesti zsidó gimnáziumba jártam 4 évig, majd a zsidó ipariskolába szintén 4 évig. A műegyetemre nem vettek fel, mert apámnak volt egy kóser mészáros üzlete, ahol a mamám, később a nővérem ült a kasszában. Dolgoztam 1 évig, és aztán felvettek. Gépészmérnök lettem, és 56 után Ausztráliában és az USA-ban éltem. A fiatalságomat és családomat vette el a nácizmus. Nagyon hiányoltam az anyámat.
A USA-ban sikeres mérnök lettem, lányaim es unokáim születtek.
Csak azt mondom, hogy "Never again – Soha többé." Hosszú és kalandos az élettörténetem, de az első 15 év mély benyomást hagyott bennem. Meglátogattam a volt lakásunkat, amikor Pesten voltam.
A Dob utca 106, földszint 9-ben laktunk.