Ebben a házban laktam, 10 éves koromtól kezdve 20 éven át (férjhezmenetelemig, 1934-55). Nem tudom, hogy mikor épült a ház, de beköltözésünkkor elég modernnek számított és úgy tudom, most is használható állapotban van.
Beköltözésünk oka az volt, hogy nagyanyám meghalt és a (Lipót körút) Szent István körút 15 szám alatti lakás már túl nagynak bizonyult. 1934-ben a házak túlnyomó része magántulajdonban volt és a kapualjakban cédulákon hirdették, milyen lakás, milyen feltételek mellett kiadó.
Tovább...
A Kresz Géza utcai ház, ikerház és a kettő között elég tágas angol udvar van. Lakásunk 3 szobás volt, ebből kettőnek az ablaka az angol udvarra nyílt, a harmadik szoba (kis, különálló udvari szoba), mely alkalmas volt nyugalmasabb elkülönítésre egy egy családtagnak vagy akár albérleti kiadásra.
Nagyon jó volt, hogy a házba nem a „csillagos ház” megjelenésekor kerültünk, hanem jóval előbb. A ház lakosainak egy részét jól ismertük, általában nagyon rendes emberek voltak, egy része polgári jellegű, értelmiségi család volt.
A „csillagos ház” megjelölés idején jobb volt, saját lakásban maradni, mint idegen helyre átköltözni, mint ahogy nálunk is történt. A mi lakásunkba is ismeretlen családot beköltöztettek.
A házban lakók ismertsége a nagy bajok idején nagy segítséget jelentett. Többen voltak ilyen segítőkészek, de ma is a legkedvesebbek közé tartozik akiről külön szeretnék szólni.
T. Annáról van szó, becenevén Duli (a név Lengyel Andulából származik). Duli a házmesterné lánya volt, elsőéves gimnazista a Mária Terézia Gimnáziumban. Szép, nagyon okos kislány volt (ma is az). Odaköltözésünk első pillanatától kezdve elválaszthatatlanok voltunk, együtt úsztunk, korcsolyáztunk rendszeresen és minden korunknak megfelelő szórakozásban együtt vettünk részt.
Ezekben az években antiszemitizmus, zsidó törvények és egyéb problémák már jelentkeztek. Apám úgy döntött, hogy polgári iskolába fogok járni, majd kereskedelmi iskolába. Bár tudta, hogy vágyaim és terveim lennének egyéb továbbtanulásra, úgy gondolta, hogy az adott helyzet miatt, ha meg is kell szakítanom a továbbtanulást a kereskedelmiben- bármennyit is végzek el belőle- az a gyakorlatban hasznosítható lesz. Kitűnő eredménnyel végeztem el az Alkotmány utcai kerakoot (Kereskedelmi Akadémia, 1942-ben érettségiztem)
A Kresz Géza utca 24-ben lakott és a Kerakba járt valaki, aki akkor nem tartozott ugyan a legjobb gyerekek közé, de később nagyon híressé vált. Ezt a fiút akkor Hoffmann Ferikének hívták és őbelőle lett Izraelben világhíres író, akit Eliyahu Kishonként ismerhettünk meg.
Még egy hírességet lehetett gyakran látni a házban - Heltai Jenőt - akinek lánya és veje laktak a ott.
Érettségi után egy Váci utcai szalonban kitanultam a női ruha szabóságot (mellette Emőd Tamásnénál szabászatot is), szakvizsga után pedig női szabó segédként egy Petőfi Sándor utcai szalonban dolgoztam egészen 1944. május 16-ig, amikor a Gestapo elvitte apámat, irigy kolleganője „kommunista gyanús” feljelentésére. Svábhegy, Gyorskocsi utcai börtön, Kistarcsa, majd Józsefvárosi pályaudvar, bevagonírozásra készen. Innen apám hazaszökött a Kresz Géza utcába, mert hónapok alatt fogalma sem volt, hogy anyámmal és velem mi van, hol tartózkodunk?
Apám elvitelének idejétől újra jelentkezéséig jó néhány hónap telt el, amely idő alatt rengeteg esemény történt, aminek csak a lényegét írnám le.- Engem november 7-én a ház több, viszonylag fiatalabb tagjával együtt csendőrök, nyilasok csoportja elvitt a téglagyárba, onnan nyugat felé vezető gyalogútra. Az esős novemberi hidegben átázott focipályán és Ácson dunai uszályban való alvást és gyaloglást úgy éreztem, hogy nem sokáig bírom, velem született csípőelváltozásom miatt sem. (az útra Duli bakancsában és anyám bőrkabátjában mentem.)- Győrzámolyban kiléptem a sorból, beszaladtam egy házba, szerencsémre nagyon rendes emeberek közé, akik visszavittek Győrbe a vasútállomásra. Innen kezdődött hosszú, bonyolult, illegális életem a felszabadulásig, amit ebben az írásban nem részleteznék, csak ami a „csillagos házzal” kapcsolatos. Ezen idő alatt a házból az idősebbeket is eltávolították, így anyám a Pozsonyi úton egy „védett” házba került, majd a gettóba a Wesselényi utcába és ott volt a felszabadulás napjáig.
Ahogy írtam, apu vissza akart menni a Józsefvárosi Pályaudvarra, de szerencsére Duliék segítségével megtalált engem. Nem engedtem vissza, de ekkor még első pillanatban fogalmam sem volt, hogy tudjuk helyzetét megoldani. Szerencsére a Kresz Géza utcai házban voltak bujkáló ismerősök, köztük egy ismert szocdem férfi és az ő segítségével sikerült aput Zuglóban, egy házban Kiská utánzat volt, elhelyezni, ahol sokféle bujkáló (katonaszökevény, szocdem, zsidó stb.) bezárva volt.
Szerencsém volt, mertem cselekedni és tisztességes segítő emberekkel találkoztam és így a felszabadulás napján (1945. január 16) mindhárman együtt voltunk viszonylag épségben levő lakásunkban.
Köszönet és hála mindezeknek az embereknek. Dulival , bár különböző helyekre kerültünk, mai napig rendszeresen tartjuk a kapcsolatot és mai napig én vagyok a „legkedvesebb Barátnője”. A Kresz Géza 24-nek nem volt tisztességes óvóhelye, hanem volt egy utcára nyíló helyiség, amelyik részben az utcaszint alatt, felében felett utcára nyíló ablakokkal helyezkedett el, előzetesen papírüzem volt benne. Valahányszor mostanában hallani, hogy építkezéseknél II. világháborús bombákat találnak eszembe jut, hogy nem csodálkozom rajta, mert ebben az időben fél kettő és két óra között naponta jöttek az (angol) repülőgépek, rettenetes bombázások; például a Váci út Radnóti utca sarkán álló házat (műszaki gyár) földig lebombázta; ezt a mi óvóhelyünkön csak egy nagy hullámzásnak éreztük.
(Ma már tréfásnak hat, akkor halálos komoly volt, hogy a papírüzem ragasztás céljára használt rizslisztből, meg valami kétes tojáskonzervből anyukáék lángosszerűséget sütöttek és ebből mindenki, minél többet szeretett volna kapni)
Soksok mindenről lehetne írni, de az már nemcsak a Kresz Géza utcához kötödik. Előtte és utána sok minden érdekes történt. 31 éves koromig laktam ebben a házban és orvosként költöztem el.
Reflexiók
Ebben a házban laktam, 10 éves koromtól kezdve 20 éven át (férjhezmenetelemig, 1934-55). Nem tudom, hogy mikor épült a ház, de beköltözésünkkor elég modernnek számított és úgy tudom, most is használható állapotban van.
Beköltözésünk oka az volt, hogy nagyanyám meghalt és a (Lipót körút) Szent István körút 15 szám alatti lakás már túl nagynak bizonyult. 1934-ben a házak túlnyomó része magántulajdonban volt és a kapualjakban cédulákon hirdették, milyen lakás, milyen feltételek mellett kiadó.
A Kresz Géza utcai ház, ikerház és a kettő között elég tágas angol udvar van. Lakásunk 3 szobás volt, ebből kettőnek az ablaka az angol udvarra nyílt, a harmadik szoba (kis, különálló udvari szoba), mely alkalmas volt nyugalmasabb elkülönítésre egy egy családtagnak vagy akár albérleti kiadásra.
Nagyon jó volt, hogy a házba nem a „csillagos ház” megjelenésekor kerültünk, hanem jóval előbb. A ház lakosainak egy részét jól ismertük, általában nagyon rendes emberek voltak, egy része polgári jellegű, értelmiségi család volt.
A „csillagos ház” megjelölés idején jobb volt, saját lakásban maradni, mint idegen helyre átköltözni, mint ahogy nálunk is történt. A mi lakásunkba is ismeretlen családot beköltöztettek.
A házban lakók ismertsége a nagy bajok idején nagy segítséget jelentett. Többen voltak ilyen segítőkészek, de ma is a legkedvesebbek közé tartozik akiről külön szeretnék szólni.
T. Annáról van szó, becenevén Duli (a név Lengyel Andulából származik). Duli a házmesterné lánya volt, elsőéves gimnazista a Mária Terézia Gimnáziumban. Szép, nagyon okos kislány volt (ma is az). Odaköltözésünk első pillanatától kezdve elválaszthatatlanok voltunk, együtt úsztunk, korcsolyáztunk rendszeresen és minden korunknak megfelelő szórakozásban együtt vettünk részt.
Ezekben az években antiszemitizmus, zsidó törvények és egyéb problémák már jelentkeztek. Apám úgy döntött, hogy polgári iskolába fogok járni, majd kereskedelmi iskolába. Bár tudta, hogy vágyaim és terveim lennének egyéb továbbtanulásra, úgy gondolta, hogy az adott helyzet miatt, ha meg is kell szakítanom a továbbtanulást a kereskedelmiben- bármennyit is végzek el belőle- az a gyakorlatban hasznosítható lesz. Kitűnő eredménnyel végeztem el az Alkotmány utcai kerakoot (Kereskedelmi Akadémia, 1942-ben érettségiztem)
A Kresz Géza utca 24-ben lakott és a Kerakba járt valaki, aki akkor nem tartozott ugyan a legjobb gyerekek közé, de később nagyon híressé vált. Ezt a fiút akkor Hoffmann Ferikének hívták és őbelőle lett Izraelben világhíres író, akit Eliyahu Kishonként ismerhettünk meg.
Még egy hírességet lehetett gyakran látni a házban - Heltai Jenőt - akinek lánya és veje laktak a ott.
Érettségi után egy Váci utcai szalonban kitanultam a női ruha szabóságot (mellette Emőd Tamásnénál szabászatot is), szakvizsga után pedig női szabó segédként egy Petőfi Sándor utcai szalonban dolgoztam egészen 1944. május 16-ig, amikor a Gestapo elvitte apámat, irigy kolleganője „kommunista gyanús” feljelentésére. Svábhegy, Gyorskocsi utcai börtön, Kistarcsa, majd Józsefvárosi pályaudvar, bevagonírozásra készen. Innen apám hazaszökött a Kresz Géza utcába, mert hónapok alatt fogalma sem volt, hogy anyámmal és velem mi van, hol tartózkodunk?
Apám elvitelének idejétől újra jelentkezéséig jó néhány hónap telt el, amely idő alatt rengeteg esemény történt, aminek csak a lényegét írnám le.- Engem november 7-én a ház több, viszonylag fiatalabb tagjával együtt csendőrök, nyilasok csoportja elvitt a téglagyárba, onnan nyugat felé vezető gyalogútra. Az esős novemberi hidegben átázott focipályán és Ácson dunai uszályban való alvást és gyaloglást úgy éreztem, hogy nem sokáig bírom, velem született csípőelváltozásom miatt sem. (az útra Duli bakancsában és anyám bőrkabátjában mentem.)- Győrzámolyban kiléptem a sorból, beszaladtam egy házba, szerencsémre nagyon rendes emeberek közé, akik visszavittek Győrbe a vasútállomásra. Innen kezdődött hosszú, bonyolult, illegális életem a felszabadulásig, amit ebben az írásban nem részleteznék, csak ami a „csillagos házzal” kapcsolatos. Ezen idő alatt a házból az idősebbeket is eltávolították, így anyám a Pozsonyi úton egy „védett” házba került, majd a gettóba a Wesselényi utcába és ott volt a felszabadulás napjáig.
Ahogy írtam, apu vissza akart menni a Józsefvárosi Pályaudvarra, de szerencsére Duliék segítségével megtalált engem. Nem engedtem vissza, de ekkor még első pillanatban fogalmam sem volt, hogy tudjuk helyzetét megoldani. Szerencsére a Kresz Géza utcai házban voltak bujkáló ismerősök, köztük egy ismert szocdem férfi és az ő segítségével sikerült aput Zuglóban, egy házban Kiská utánzat volt, elhelyezni, ahol sokféle bujkáló (katonaszökevény, szocdem, zsidó stb.) bezárva volt.
Szerencsém volt, mertem cselekedni és tisztességes segítő emberekkel találkoztam és így a felszabadulás napján (1945. január 16) mindhárman együtt voltunk viszonylag épségben levő lakásunkban.
Köszönet és hála mindezeknek az embereknek. Dulival , bár különböző helyekre kerültünk, mai napig rendszeresen tartjuk a kapcsolatot és mai napig én vagyok a „legkedvesebb Barátnője”. A Kresz Géza 24-nek nem volt tisztességes óvóhelye, hanem volt egy utcára nyíló helyiség, amelyik részben az utcaszint alatt, felében felett utcára nyíló ablakokkal helyezkedett el, előzetesen papírüzem volt benne. Valahányszor mostanában hallani, hogy építkezéseknél II. világháborús bombákat találnak eszembe jut, hogy nem csodálkozom rajta, mert ebben az időben fél kettő és két óra között naponta jöttek az (angol) repülőgépek, rettenetes bombázások; például a Váci út Radnóti utca sarkán álló házat (műszaki gyár) földig lebombázta; ezt a mi óvóhelyünkön csak egy nagy hullámzásnak éreztük.
(Ma már tréfásnak hat, akkor halálos komoly volt, hogy a papírüzem ragasztás céljára használt rizslisztből, meg valami kétes tojáskonzervből anyukáék lángosszerűséget sütöttek és ebből mindenki, minél többet szeretett volna kapni)
Soksok mindenről lehetne írni, de az már nemcsak a Kresz Géza utcához kötödik. Előtte és utána sok minden érdekes történt. 31 éves koromig laktam ebben a házban és orvosként költöztem el.