Kronológia 1944. március 15-21.
1944. március 15., szerda
Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter táviratban utasította Dietrich von Jagow budapesti német követet, hogy még 15-én tájékoztassák Horthy Miklós kormányzót Adolf Hitler meghívásáról a Salzburg mellett lévő klessheimi kastélyba, és legkésőbb másnap délután egy óráig sürgönyözzék meg Horthy válaszát. Aznap este a kormányzó a nemzeti ünnep alkalmából ellátogatott az Operába, ahol a Petőfi című operát játszották. A német követ ekkor kért kihallgatást Horthy Miklóstól.
A Magyarország megszállásában, illetve megszállása után jelentős szerepet játszó Edmund Veesenmayert SS-Brigadeführerré léptették elő.
1944. március 16., csütörtök
Horthy Miklós kormányzó, aki először el akarta utasítani Adolf Hitler meghívását, délelőtt tizenegykor magához kérette Kállay Miklós miniszterelnököt, Ghyczy Jenő külügyminisztert, Csatay Lajos honvédelmi minisztert és Szombathelyi Ferenc vezérkari főnököt. Megbeszélésük során meggyőzték a kormányzót, hogy fogadja el a meghívást.
A Vaada budapesti részlege – Budapesti Zsidó Segély- és Mentőbizottság – táviratot kapott a szervezet isztanbuli vezetőjétől, Háim Barlasztól, melyben tájékoztatta őket, hogy Constantában egy hajó kész felvenni 600 palesztinai letelepedési engedéllyel rendelkezőt.
1944. március 16-17.
Bakách-Bessenyey György, berni magyar követ, Allen W. Dulles, az OSS svájci részlegének vezetője, illetve Royall Tyler, a berni amerikai követség munkatársának részvételével zajlott tárgyalásokon kidolgozott megállapodás alapján az éjszaka folyamán egy ezredes vezetésével amerikai küldöttség érkezett Magyarországra, hogy kidolgozzák az ország megadásának feltételeit. A küldöttséget azonban néhány nap múlva letartóztatták, csakúgy, mint Újszászy István vezérőrnagyot, a belügyminisztérium Államvédelmi Osztályának vezetőjét, és Kádár Gyulát, a vezérkar kémelhárító szolgálatának vezetőjét, akik részt vettek a delegáció fogadásában.
Részlet Szálasi Ferenc naplójából a történtekről: „… Ujszászy és Kádár valószínűen csak eszközök voltak, és mint ilyenek, segédkezet nyújtottak arra, hogy az USA teljhatalmú megbízottait, akik ejtőernyővel ereszkedtek le Csáktornya környékén, előre meghatározott területen, gépkocsin március 17-én Budapestre szállítsák; az USA-megbízottak két rádióállomást és egy rejtjelkulcsot hoztak magukkal; felmerült a gyanú, hogy erről talán a Kormányzónak is tudomása volt Kállay Miklós révén, és hogy most Fischer Ferenc ezzel kapcsolatban mindent az államfőre fog hárítani, ami nem volna csodálatos jellemtelenségénél fogva.”
1944. március 17., péntek
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága Genfben tárgyalta Jean de Bavier, a szervezet a Magyar Királyság területére kinevezett delegátusa február 18-i, drámai hangú feljegyzését. A szervezet nem érzékelte a magyarországi zsidóság nehéz helyzetét, igen mereven állt a kérdéshez, mondván, a zsidók nem hadifoglyok, ezért nem állnak a genfi egyezmények védelme alatt.
A Horthy Miklós kormányzó vezette magyar küldöttség este elindult a Salzburg mellett lévő klessheimi kastélyba. A magyar küldöttség négytagú volt, a kormányzó mellett Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök, Csatay Lajos honvédelmi miniszter, Ghyczy Jenő külügyminiszter vett részt benne. Különösebb óvintézkedéseket Magyarországról való távozásukkor nem tettek, egyedül a külügyminiszter, aki helyettesével, Szentmiklóssy Andorral abban egyezett meg, amennyiben „a látogatás nem közlendő a sajtóban” szövegű táviratot küld, a német megszállás biztosra vehető. A küldöttséghez Bécsben csatlakozott Sztójay Döme, volt berlini magyar követ.
A magyarországi „rendteremtés” közvetlen feladatait ismertette Ernst Kaltenbrunner az SS-, a rendőrségi és a „különleges” egységekkel.
Lezajlott az első légi harc Magyarország területe felett. Egy Bécsújhelyt támadó amerikai egység megütközött a riasztott magyar vadászokkal, akik közül kettőt lelőttek.
1944. március 18., szombat
A magyar küldöttség reggel megérkezett a klessheimi kastélyba. A megérkezés után párhuzamosan folytak a tárgyalások a magyar küldöttség tagjai, illetve „vendéglátóik” között, Horthy Miklós Adolf Hitlerrel, Ghyczy Jenő Joachim von Ribbentroppal, Csatay Lajos és Szombathelyi Ferenc Wilhelm Keitellel tartott megbeszélést. A kész tények elé állított magyar fél nem térhetett haza, míg a megszállás meg nem kezdődik. A kormányzó vonata este fél tízkor indult Salzburgból.
A nézeteltérések középpontjában nem a zsidókérdés megoldatlansága állt, bár többször szóba került. A március 19-i koronatanács jegyzőkönyve szerint: „Újabb vád volt, hogy Magyarország a zsidókérdésben semmit se tesz, és nem hajlandó a nagyszámú magyarországi zsidósággal leszámolni. Itt felemlítette Hitler azt, hogy Finnországnak csak hatezer zsidaja van, és ez is milyen aknamunkát végez Finnország további helytállása ellen.”
Ugyanebben a jegyzőkönyvben olvasható összefoglalás Sztójay Döme és Joachim von Ribbentrop tárgyalásairól, ahol utóbbi panaszai közt is felmerül e téma: „Elsősorban nem történt semmi a zsidókérdésben. Erre, ő Sztójay, azt válaszolta, hogy ha Németországnak oly nagy arányban volna zsidó lakossága, mint Magyarországnak, úgy valószínűleg Németország sem tehetett volna annyit, mint amit tett a zsidókérdésben.”
Mialatt zajlottak a tárgyalások a klessheimi kastélyban, délután ötkor a Wehrmacht-főparancsnokság képviselője, Kraussoldt őrnagy értesítette a külügyminisztériumot a szigorú cenzúra és a Magyarország határai mentén való utazási korlátozások elrendeléséről.
1944. március 19., vasárnap
Magyarország német megszállása. A hadműveletek megkezdését a reggeli órákra tervezték. Elsőként Alexander von Pfuhlstein ejtőernyős alakulatát dobták le Budapest környékén, azzal a feladattal, hogy foglalják el az összes kulcsfontosságú állást. Őket követték a főerők, tizenegy hadosztály Maximilian von Weichs főparancsnoksága alatt. A műveleteket közvetlenül Hermann Foertsch tábornok irányította. A német erők négy támadó csoportban lépték át a határt (Déli, Délnyugati, Északnyugati, Északi csoport). Az első szakaszban csak a Tisza vonaláig foglalták el az országot, csak a hónap vége felé hatoltak be Észak-Erdélybe. Szórványos lövöldözésektől eltekintve komolyabb ellenállásba nem ütköztek. A megszállásban résztvevő Wehrmacht egységek zöme és parancsnokuk hamarosan visszatért a keleti frontra, az országban maradó egységek irányítását Hans Greiffenberg tábornok, Németország volt budapesti katonai attaséja vette át. A budapesti német követség irányítása Edmund Veesenmayer követ és teljhatalmú megbízott irányítása alá került. Kora reggel érkezett Budapestre Adolf Eichmann is beosztottjaival. Először az Astoria Szállóban alakították ki főhadiszállásukat, néhány nap múlva átköltöztek a Vasmunkások Székházába, a Magdolna utcába, végül a svábhegyi Majestic Szállóba. A német állambiztonsági és kémelhárítási hivatal budapesti részlegének vezetője, Wilhelm Höttl által összeállított listák alapján az SS- és a Gestapo megkezdte a politikai, gazdasági élet vezetőinek, náciellenes, „zsidóbarát” személyiségeknek a letartóztatást. Emellett, leginkább véletlenszerűen, úgynevezett „egyedi akciók” keretében további letartóztatások történtek, kifejezetten zsidók ellen. A Budapesten letartóztatott zsidók többségét ideiglenesen az Országos Rabbiképző Intézet, melyet hivatalosan „kisegítő toloncházzá” alakítottak át, létesítményeibe internálták. A toloncházakból a zsidókat többnyire a kistarcsai, a topolyai és a csepeli internálótáborokba vitték, és április végén elsőként deportálták őket Auschwitzba.
A kormányzó és kísérete visszaérkezett Budapestre. Vonatuk Bicskénél megállt, ahol Dietrich von Jagow bemutatta utódját, Edmund Veesenmayert, röviddel ezután pedig, Hain Péter, a Horthy személyes biztonságáért felelős detektívek főnöke Ernst Kaltenbrunnert. A kormányzó vonat 11-kor érkezett Budapestre, 12:45-re pedig összehívta a koronatanácsot. Az ülésen a Klessheimben járt öt fő mellett részt vett Kállay Miklós, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter, Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter, Bornemissza Géza iparügyi miniszter, Szinyei Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter, Radocsay László igazságügyminiszter, Szász Lajos közellátásügyi tárca nélküli miniszter, Antal István tárca nélküli nemzetvédelmi propagandaminiszter, Zsindely Ferenc kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter. Az ülés jegyzőkönyvét Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár vezette. Beszámoltak a klessheimi kastélyban lefolyt tárgyalásokról, Kállay Miklós benyújtotta kormánya lemondását, ugyanakkor a részvevők arra biztatták a kormányzót, hogy maradjon tisztségében. A legfontosabbnak a hadsereg önállóságának megtartását tartották, és legfőbb veszélynek továbbra is az orosz előrenyomulást.
Wilhelm Keitel tábornok a Harmadik Birodalom kulcspozícióban lévő vezetőit táviratban tájékoztatta a Magyarországgal kapcsolatban életbeléptetett intézkedésekről.
A Pesti Izraelita Hitközség, az ország legnagyobb neológ gyülekezete Stern Samu elnöklete alatt éves közgyűlését tartotta. A németek által érkezésükkor azonnal foganatosított zsidóellenes intézkedések miatt az ülés gyorsan befejeződött. Délután Hermann A. Krumey és Dieter Wisliceny megjelent a Síp utca 12-ben, a zsidó hitközség székházában, és Stern Samut keresték. Csak Bánóczi Lászlót találták ott, az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) színházigazgatóját, és őt tették személyesen felelőssé, hogy másnap délelőtt 10 órára hívja össze a hitközség elöljáróságát. Röviddel ezután, Csergő Hugó, a hitközség főjegyzője délután 6 órára saját lakására gyűlést szervezett. Ezen megjelent dr. Boda Ernő és dr. Pető Ernő elnökhelyettesek, Munkácsi Ernő, a Pesti Izraelita Hitközség főtitkára, Fábián Béla, a Hadviseltek Bizottságának vezetője, és további két hitközségi tisztviselő. Arra jutottak, hogy először a megfelelő magyar hatóságokkal konzultálnak. Először a vallás- és közoktatásügyi minisztert keresték, majd, miután nem érték el, Tomcsányi Kálmán belügyminisztériumi államtitkárt és Thuránszky László miniszterelnökségi államtitkárt. Utóbbi azt mondta, hogy másnap reggel a rendőrfőkapitány válaszol nekik arra, tárgyaljanak-e a németekkel.
Jelentős német haderő, valamint a biztonsági rendőrség és szolgálat alakulatai érkeztek Kassára, mely Abaúj-Torna vármegye székhelye, emellett a VIII. csendőrkerület központja volt. A város lett később az I. zsidótlanítási műveleti zóna központja is, továbbá itt haladtak keresztül Auschwitz felé a deportáló vonatok. Itt tartózkodott a kassai hadtest parancsnoka, Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy, akit az újvidéki mészárlás miatt korábban elítéltek.
A német megszálló csapatok Ungvárra érkeztek. Részleges kijárási tilalmat rendeltek el a zsidók számára, délelőtt 11-12 óra között hagyhatták el lakásaikat és vásárolhattak. Az SS-katonák éjszakánként zaklatták őket. Zsidó tanácsot állítottak fel – tagjai, többek között, Keleti Béla, Rottmann Jenő, László Gyula gyógyszerész, a volt hitközségi elnök vezetésével –, és rendszeresen megsarcolták a zsidó lakosságot. (MHFE I 1241.)
Carl Lutz svájci alkonzul tevékenységének köszönhetően, 1942-es érkezésétől a német megszállásig mintegy 10 ezer ember kapott kiutazási lehetőséget Palesztinába. Az engedélyek birtokosai vonaton vagy dunai hajókon utaztak keresztül Románián, majd a Fekete-tengeren keresztül jutottak el Isztambulba. A megszállás után minden kivándorlást leállítottak. Az ekkor már tizennégy országot is képviselő svájci követség tiltakozott a magyar kormánynál a kivándorlásra vonatkozó nemzetközi szerződések egyoldalú felmondása miatt. Mikor Edmund Veesenmayer aziránt érdeklődött, hány kivándorló van regisztrálva a svájciaknál, Lutz 7 ezer főben határozta meg a kivándorolni készülők számát.
Varga László becslése szerint az 1941-es népszámlálástól a német megszállás napjáig 16-17 ezer főre tehető a Magyarországról kivándorolt zsidók száma.
Részlet a koronatanács jegyzőkönyvének azon szakaszából, ahol Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a németek által elkövetett atrocitásokat sorolja: „Nagyszámú géppisztolyt hoztak be az országba, azokkal bizalmi embereiket itt felfegyverezték, körülzárták Budapest egész területét és egy zsidót sem engedtek ki a városból, ilyen körülmények között semmi esetre sem tudja és akarja vinni az ügyeket. Vidéki városokban is gazdag zsidók közül túszokat szednek, fővárosi üzemeket megszállták, kiürítik a Margitszigetet, úgyszintén az összes iskolákat is ki akarják üríteni.”
Részlet Shvoy Kálmán naplójából: „Igen izgalmas nap. [Wagner] Ernőt de. felhívta Fricsayné, és tanácsot kért, mit csináljon, mert a helyőrségnek riadót rendeltek el, férje nem jöhet haza, állítólag jönnek a német sógorok. [Wagner] Feri… felhívta Dulóssyt, aki szintén riadóról beszélt, és hogy Dánia sorsára jutunk. Délután német tisztek voltak autón láthatók. Valami volt a levegőben. Moziból hazaküldték az embereket. Futballmeccset megtartották….”
1944. március 20., hétfő
Horthy Miklós, aki elzárkózott Ruszkay Jenő nyugállományú altábornagy, illetve Imrédy Béla miniszterelnöki kinevezésétől, Sztójay Döme volt berlini követet javasolja Edmund Veesenmayernek a posztra. A délután folyó tárgyalásokon a teljhatalmú megbízott keményebb hangot ütött meg a kormányzóval szemben, mondván, „elmúlt az örökös kompromisszumkeresés időszaka”.
A Gestapo emberei és fegyveres SS-katonák megjelentek a Rökk Szilárd utcai zsidó tanító- és rabbiképzőben. Lefoglalták az épületet, a felszereléseket a tanulókkal kihordatták, az intézményt kirabolták, majd internálótáborként, „kisegítő toloncházként” működtették.
A Pesti Izraelita Hitközség vezetői, előző napi kérdésükre a németekkel való tárgyalással kapcsolatban, azt a választ kapták Bartha Gyula főkapitány-helyettestől, hogy: „Amit a németek kívánnak, teljesíteni kell!”
A hitközség elöljárói baljós sejtelmekkel gyülekeztek, többen feleségükkel, kis táskában hozva a legszükségesebbeket jelentek meg. A németeket a hitközség egyik ügyvédje, dr. Gábor János várta, aki jól beszélt németül – ő lett a következő hónapokban az összekötő a Tanács és Eichmann Sonderkommandója között. Az ülésen Hermann A. Krumey megnyugtatta a vezetőket, és arra kérte őket, hogy tájékoztassák őket a hallottakról. Másnap délig Zsidó Tanácsot kellett létrehozniuk, amelynek minden zsidóügy a hatáskörébe tartozik. Igazolványokat fognak kapni, hogy munkájukat megfelelően végezhessék. Senki nem hagyhatja el lakóhelyét, a zsidó kiadványokat cenzúrázni fogják. Másnap délután 5 órára az összes fővárosi zsidószervezet vezetőinek összehívását kérték. Krumey és Dieter Wisliceny közölte, hogy az egész Pesti Izraelita Hitközség Alfred Trenker SS-Obersturmbannführer és kormányfőtanácsos, a biztonsági rendőrség (Sicherheitspolizei – SIPO) budapesti vezetője közvetlen hatáskörébe fog tartozni. Az ülést követően Stern Samu rövidesen összeállította a Tanács összetételére vonatkozó tervet. A nyolc tagnak javasolt személyt úgy válogatta össze, hogy a fontosabb zsidó szervezetek képviselve legyenek: Stern Samu elnök; dr. Boda Ernő, dr. Pető Ernő, dr. Wilhelm Károly a pesti neológ hitközségtől; dr. Csobádi Samu a budai neológ hitközségek képviseletében; Kahan-Frankl Samu és Freudiger Fülöp az ortodox hitközségtől; dr. Kahan Niszon a cionistáktól.
Röviddel a náci vezetőkkel való találkozó után, a délután folyamán letartóztatták dr. Wilhelm Károlyt. Később, az Astoria Szállóban Krumey felismerte, és szabadon engedte.
Gerhardt Feine követségi tanácsos, a német követség gazdasági és jogi szakértője, Edmund Veesenmayer helyettese arra utasította Csizik Béla pénzügyminisztériumi államtitkárt, hogy a magyar hatóságok naponta, személyenként 1.000 pengőre korlátozzák azonnal a pénzkivételt, és pecsételjék le az összes széfet. Este a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének Végrehajtó Bizottsága, valamint a Magyar Nemzeti Bank erre utasította összes fiókját.
1944. március 21., kedd
Közel 200 elöljáró, köztük vidéki hitközségektől is néhányan, részvételével tartott ülésen elfogadták a budapesti Zsidó Tanács összetételét. Mivel hatásköre az egész országra kiterjedt, a Magyar Zsidók Központi Tanácsa (Központi Zsidó Tanács) nevet vette fel. A szervezet ritkán tartott ülést, intézkedéseit a sokszor a szükség követelte meg, és a Stern Samuból, dr. Pető Ernőből és Wilhelm Bélából álló elnökség hozta. A fent említett ülésen a zsidókat újra megnyugtatták, Wisliceny közölte, hogy a háborús körülmények miatt lesznek ugyan korlátozások, de a zsidó hitközségi, kulturális és vallási élet folytatódhat. Kérték a zsidó vezetőket, nyugtassák meg a tömegeket, kérjék fel őket, tegyék vissza a bankokból kivett pénzüket és értékeiket.
A Rökk Szilárd utcai épületben már kétszáznegyven zsidó fogoly volt, köztük Freudiger Sámuel, Freudiger Fülöp testvére. Az ortodox vezető közbenjárt fivére ügyében Dieter Wisliceny-nél, akivel tartós kapcsolatot alakított ki. A német tiszt megvesztegetése révén később kb. 80 (főként ortodox) zsidót mentett ki vidéki gettókból.
A németek 300 matracot, 600 lepedő és 30 nyomdászt követeltek a zsidó vezetőktől. A nyomdászokat a Szociáldemokrata Párt nyomdájába vitték, ahol nácibarát röplapokat és propagandaanyagokat kezdtek gyártani. Mikor a matracok és lepedők megszerzésével kapcsolatos nehézségekről tájékoztatták a németeket, egyikük pisztolyt rántott, és azt mondta, ha délután öt órára nem lesznek meg, akkor lelövi a felelős vezetőket. A zsidó kórházban használt, illetve a munkaszolgálatosok számára félretett készletekből teljesítették a határidőre a követelést. A németek sok vödröt, súrolórongyot, seprűt és tisztítószereket is kértek. Ugyanezen a napon elfoglalták az ortodox hitközség Dob utca 31. alatti központját, a mellette lévő zsinagógával és iskolával együtt, és laktanyává és műhellyé alakították át őket.
Az F hadseregcsoport értekezlete Hermann Foertsch tábornok elnöklete alatt. Kiderült, hogy Wehrmacht nem kapott felhatalmazást, hogy „beavatkozzék a zsidókérdésbe, az a német követség és az SS – magyar partnereivel együttműködve – előjoga lett. A tábornok kijelentette, a nagy lélekszámú fővárosi zsidóság bizonyos védelmet jelent a légitámadások ellen. A megszállással megvalósítandó német célokat illetően azt tartotta kívánatosnak, hogy az országgyűlés közbenjárása nélkül kell új kormányt alakítani, a magyar gazdaságot és haderőt alá kell rendelni a háborús szükségleteknek. Kiemelte a magyar rendőrség és csendőrség alárendelését a németeknek. Beosztottjait csapataik nagyfokú készültségben való tartására utasította.
A The Times számában Magyarországra irányuló német csapatmozgásokat említettek, amiket „egyes jelentések katonai megszállásként írnak le”. Dél-Franciaország 1942. novemberi megszállásához hasonlították. A cikkben írtak a kormányzó és a vezérkari főnök látogatásáról Hitlernél, amit Hacha 1939-es, és Laval 1942-es példájához hasonlítottak. A háttérben egyrészt hadászati okokat láttak, miszerint Németország a romániai olajmezőket, illetve az olaj szállításához szükséges magyar vasúthálózatot akarta biztosítani. Ehhez az északkeleti határ hegyeiben lévő csapatokat meg kellett erősíteni – ezáltal a széles fronton egy rést is betömnek. Másrészt, politikai okokat sejtettek, figyelmeztetésnek szánták, nehogy kövessék Finnország példáját. Március 20-ra datálva jelentéseket közöltek Stockholmból és Bernből, melyek a Magyarországgal való telefonkapcsolat megszakadásáról tettek említést. Végezetül arról számoltak be, hogy a magyar rádióban német forrásokból származó híreket közöltek, illetve Kállay miniszterelnök Kossuth halálának évfordulójára tervezett beszéde helyett zenét sugároztak. (The Times, 1944. március 21.)